Magna Curia Fesztivál
Szeptember 26-30. között tartották meg Déván, a Magna Curia Fesztivált, amely Iulia Em blues-jazz koncertjével kezdődött. Vasárnap Maria Mândorean szopránénekesnő és Popa-Morait Cristina zongoratanárnő Funiculi, Funicula canzonett estjére került sor. Hétfőn Horia Roman Patapievici író, publicista, filozófus „Európa és a kereszténység” című előadását hallgathatta meg a nagyérdemű közönség. Kedden Liviu Prunaru és Gabriel Croitoru hegedűművészek koncerteztek. Külön meghívottként Horia Mihail zongoraművész is részt vett a műsorban, míg szerdán Harry Tavitian jazzkoncertje zárta a fesztivált.
Kutatók éjszakája Déván
A 24 európai országban már meghonosodott, Kutatók éjszakája című rendezvényt, az Európai Unió kezdeményezésére, az idén Déván szervezték meg, a Dák és Római Civilizáció Múzeumában. A rendezvény célja a kutatók tevékenységének a támogatása és népszerűsítése. A rendezvényen több hazai felsőfokú és tudományos intézet képviselői jelentek meg. Milan Begovic, Montenegro Köztársaság és Claudio Perez Paladno, Argentína nagykövetei tiszteletbeli meghívottként vettek részt az európai unió által finanszírozott rendezvényen. A megnyitót követő előadások: “Kutatás a globalizáció korszakában. Kihívások, célok, lehetőségek” címen hangzottak el. Délután a nagyközönség is részt vehetett a rendezvényen, ahol a dévai középiskolák, a Gyermekpalota, és Corneliu Birtok-Băneasă feltaláló számos érdekes alkotást mutattak be.
Sikeres állásbörze végzőseknek
Nicolae Fara, a Hunyad megyei munkaügyi igazgatóság ügyvezető igazgatója szerint, Hunyad megyében a közel 6%-os munkanélküliség mellett, az idén szeptember 1-jéig 1.462 végzős igényelte a munkanélküli segélyt. Közülük 1.180 középiskolát, 195 felsőfokú iskolát és 87 szakiskolát végzett. Kérvényeik elbírálása után, 390-en részesültek a hat hónapig járó, 250 lejes munkanélküli segélyben. A szeptember 25-re kiírt börzén 84 cég képviselői vettek részt, 426 szabad állást kínálva. Vajdahunyadon 126, Déván 89, míg Petrozsényban 46 állást hirdettek meg, a többi állást a kisebb városokban lehetett megpályázni. A börzén Petrozsényban 80, Déván 69, míg Vajdahunyadon 67 végzős jelent meg, közülük 53-at azonnal alkalmaztak, 134-en pedig várakozási listákra kerültek.
Bezárt a vajdahunyadi strand
Szeptember 24-én zárta be kapuit az újonnan felavatott strand Vajdahunyadon. A nyár utolsó 6 hetében 17 ezer belépőjegyet adtak el, több mint 400 ezer lejes bevételt hozva. Az önkormányzat jövő májusára ígéri a strand megnyitását, és azt is, hogy májusban és szeptemberben a belépőjegyek valamivel olcsóbbak lesznek.
Kerítésen fennakadt medve
Andrada Pop, a Hunyad Megyei Csendőrség szóvivője szerint, szeptember 25-én Lupény külvárosában egy barnamedve fennakadt egy gyümölcsöskert kerítésén. A csendőrség lezárta a környéket, míg az erdészek egy állatorvos segítségével elaltatták a mackót, s mivel nem voltak komoly sérülései, visszaszállították az erdőbe. Radu Moţ, a Life Connect Carpatians program munkatársa szerint, a medvék ősszel igyekszenek sok édességet elfogyasztani, hogy felkészüljenek a hibernálásra. Így gyakran bemerészkednek a gyümölcsösökbe. Itt is valószínű, hogy a gyümölcsök illata csalta a medvét a külvárosi kerthez.
Szabálytalanságok a dévai színháznál
Adrian David megyei tanácselnök augusztus elején kivizsgálást rendelt el a dévai színháznál, mert olyan hírek jelentek meg a helyi sajtóban, hogy a színház a PNL pártperselye. A vizsgálat megerősítette a sajtóbeli híreket. A színház a szerződés értelmében 1200 négyzetméteres területre fizetett takarítást az előadások után, míg 2013-ban és 2014 első negyedévében a terület 1.330, majd 2.700 négyzetméterre nőtt. Így 7,5 lejes négyzetméterenkénti ár mellett 9.975, majd 19.975 lejt fizetett ki a takarításokért. A “népszerűsítésre” szánt összegek is megnőttek évi 130.000 lejről 300.000 lejre. A megyei tanácselnök egyelőre nem menesztette Nelu Ardelean igazgatót, hanem határidőt szabott ki jövő év elejéig a takarításra indokolatlanul kiadott összegek visszaszerzésére és a színház kulturális tevékenységének a fellendítésére.
Déván megnyílt a Shopping City Mall
Szeptember 24-én nyílt meg Déván, az új Shopping City Mall. Építője a dél-afrikai érdekeltségű NEPI (New Europe Property Investments). Petru Mărginean, polgármester méltán állíthatta, hogy minden esély megvan arra, hogy a város igazi gazdasági pólussá váljon. A helyi termékek mellett, világmárkájú ruházati és háztartási cikkeket vásárolhatnak az érdeklődők. A szórakozni vágyókat hagyományos éttermek, kávézók, gyorsétkezdék várják. Modern kaszinó, biliárd és tekepálya is működik a Mallban. Október elsején nyitja meg a kapuit a hat, 3D-s moziterem is. A Mall Déván közel 800 új munkahelyet biztosít. A befektető pedig a város déli pólusán, 1.700 férőhelyesre bővítette ki az autóparkolót.
Hepatitisz Vulkánban
Vulkán Dallas-nak nevezett negyedében június közepén regisztrálták az első A-típusú hepatitises megbetegedést. Azóta 61 személy betegedett meg, közülük 11 gyermek. Jelenleg 15 személy fekszik a kórház fertőző osztályán. Minden megbetegedő lakását fertőtlenítettek. A Megyei Közegészségügyi Igazgatóság eddig 49 embert beoltott, további 37 személy beoltását tervezik. A negyedben uralkodó rossz egészségügyi körülmények miatt, a megyei Közegészségügyi Igazgatóság ingyenes fürösztést biztosít a közfürdőben, az ott lakók számára. A Vöröskereszt új ruhákat adományozott a betegeknek.


01 Oct 2015
Írta admin
0 Hozzászólás