Keresztúti ájtatosság a Millenniumi templomban
Követve a 2006-ban elindított kezdeményezést, a temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban idén is folytatódnak a prédikációval egybekötött nagyböjti keresztúti ájtatosságok. Az idei téma: A Megszentelt Élet Éve. Az előzetesen kiadott program szerint a liturgiákat 17 órai kezdettel péntekenként magyar, minden hétfőn pedig román nyelven tartják. Ennek megfelelően a március 20-i keresztúti ájtatosságon ft. Bene Tamás püspöki titkár mond szentbeszédet.
Nagyböjti lelkigyakorlatok
– A temesvár-józsefvárosi római katolikus plébániatemplomban március 20-22. között nagyböjti lelkigyakorlatra kerül sor magyar nyelven. Ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános meghívására az elmélkedéseket ft. dr. Kovács Zsolt nagyváradi püspöki irodaigazgató tartja. A lelkigyakorlat március 20-án és 21-én 17 órakor kezdődik, március 22-én, vasárnap az elmélkedésre a 11.30 órakor kezdődő szentmise keretében kerül sor. Március 21-én, szombaton 9.30-18 óra között a plébánián családos lelkinapot tartanak magyar nyelven.
– Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ március 20-22. között a Marienheim ifjúsági házban lelkigyakorlatot szervez román nyelven a 16-35 év közötti fiataloknak. Meghívott előadó: Mariana Muţiu ferences nővér.
Hittanverseny a Gerhardinumban
A temesvári Püspökség keretében működő Egyházmegyei Katekétikai Központ március 21-én, szombaton 9 órai kezdettel a Gerhardinum Katolikus Líceumban hittanversenyt szervez az egyházmegyénkben működő világi iskolák V-XII. osztályos növendékeinek. A verseny egyben lehetőséget ad a résztvevőknek arra is, hogy megismerkedjenek egyházmegyénk történetével, valamint a Gerhardinum Katolikus Líceumban folytatott sokrétű tevékenységgel. A rendezvény programja a következő: 9 óra: a résztvevők helyet foglalnak az osztálytermekben. 9.30-11.30 óra: írásbeli verseny. 12 óra: ebéd. 13-14.30 óra: a Gerhardinum Katolikus Líceum bemutatása, a székesegyház és a Püspökség megtekintése. 16 óra: díjkiosztás a Gerhardinum nagytermében
Ünnepi program
A római katolikus Egyház liturgikus naptárában március 25-e Jézus születésének hírüladása – régi magyar nevén Gyümölcsoltó Boldogasszony – ünnepe, és annak emlékére tartják, hogy a Biblia szerint Mária ezen a napon fogadta a méhébe Jézust. Március 25-én, szerdán a temesvári Püspöki Hivatalban nincs ügyfélfogadás.
Gyűjtés a szeretetcsomagokra
A temesvár-józsefvárosi plébánián, nagyböjt V-ik vasárnapján, a plébániai nőszövetség szervezésében a vasárnapi szentmiséken gyűjtést szerveznek. Az adományokból a nőszövetség az idén is 110 húsvéti szeretetcsomagot szeretne előkészíteni betegeknek, időseknek és rászorulóknak. A szentmisék keretében az elsőáldozásra készülő gyermekek nagyböjti elmélkedést készitenek elő. A magyar nyelvű csoportban az idén 18, a román nyelvűben 10, a német nyelvű csoportban pedig 6 gyermek készül az elsőáldozásra.


19 Mar 2015
Írta admin
0 Hozzászólás