200. tanítási nap
A Step by step II. osztály november 20-án ünnepelte a 200. tanítási napját. Gazdagítva poggyászunkat sok-sok tudással, felejthetetlen élménnyel, immár ezt a „határkövet” is elértük. Méltó ünneplésre is sor került: minden gyermek bemutatta ötletes kis saját gyűjteményét, ellátogattunk a Calina műterembe (Ugron Tas szülei jóvoltából), ahol belekóstoltunk egy kicsit a művészvilágba, s alkalom adódott egy kis „művészkedésre” is. Elkészítettük közös puzzle-plakátunkat, egy emlékkönyvet is. A délután folyamán közösségépítő játékokkal ismerkedtünk, a tetőpont pedig az emeletes ünnepi torta volt.
A nap végén a 300. tanítási nap megünneplésének reményében búcsúztunk.
Tasi Ottília és Bakos Ágnes-Mónika tanító nénik
A végvári első és második osztályosok látogatása
November 12-én újra találkoztunk kedves végvári testvérosztályunkkal és az örökmosolygó Rózsa tanító nénivel. Ezúttal ők látogattak el hozzánk, megismerkedtek iskolánkkal, osztálytermünkkel. Közös játékprogrammal fogadtuk őket, és ellátogattunk a Merlin Bábszínház egy igen modern nonverbális bábelőadására is. Reményeink szerint az elkövetkezőkben lesz alkalmunk majd magyar bábelőadással is fogadni őket (talán lesz a magyar színháznak újra magyar bábos csapata – nagyon hiányoljuk). Mindannyian örvendtünk a viszontlátásnak, teljes volt a létszám mindkét részről, sajnos nagyon hamar eltelt az együtt töltött idő, külön élmény volt annyi jó egészséges pirospozsgás arcot látni, türelmetlenül várjuk a következő közös programot. (Az esemény a Térségi iskolahálózat-program része. Támogató a Bethlen Gábor Alap. ) Vinczeffy Kinga és Szolga Ilike tanítónők
Ötvösdi és végvári testvérosztályaink látogatása
November 12-én, kedden viszonozták látogatásunkat ötvösdi és végvári testvérosztályaink.
Kulcsár Ilona ötvösdi tanító néni diákjait Stan Orsolya tanító néni harmadikosai fogadták nagy-nagy szeretettel.
A vendéglátó gyerekek finom déligyümölcsökkel és üdítővel kínálták meg társaikat, majd átadták ajándékaikat. A szórakoztató közösségépítő játékokat a Merlin Bábszínházban bemutatott előadás megtekintése követte. A találkozó egy kellemes városnéző sétával zárult.
Türelmetlenül várjuk, hogy ismét találkozzunk.
(Az esemény a Térségi iskolahálózat-program része. Támogató a Bethlen Gábor Alap.)