Cipősdobozos ajándékokkal látogattak a bartókos tanulók a Magyar Házba
A Bartók Béla Elméleti Líceum húsz VII. B osztályos tanulója osztályfőnökük, Zsombori Orsolya biológia szakos tanárnő kíséretében látogattak el az RMDSZ Temes megyei székhelyére, hogy átadják a gyermekeknek szánt, cipősdobozokba csomagolt, karácsonyi ajándékaikat. A tanulókat az RMDSZ parlamenti irodája részéről Andrássy Noémi és Graur János, a HETI ÚJ SZÓ főszerkesztője fogadta. A látogatás alkalmat nyújtott arra is, hogy a gyermekek – Graur János tájékoztatójából – megismerjék a Magyar Ház történetét, és meglátogassák a néhai Toró Tibor atomfizikus által létrehozott Bolyai emléktermet, ugyanakkor betekinthettek a szerkesztőségi munkába is.
Vendégségben Temesváron a Szeged Táncegyüttes táncosai
2013. november 30-án, András-napkor, a temesvári Bóbita néptánccsoport vendégül látta Temesváron a Szeged Táncegyüttes és az Arany János Általános Iskola néptáncosait. A meghívás célja a hasonló korú és érdeklődési körű gyermekek és fiatalok ismerkedése, barátságok szövődése, illetve szakmai tapasztalatok átadása és közös tervek megbeszélése volt.
A temesvári látogatás programjában szerepelt városlátogatás, a főtéri karácsonyi vásár megtekintése, a Bambuc ördög c. előadáson való részvétel, ismerkedési játék, adventi tematikájú kézműveskedés, táncház. A találkozó alkalmat adott a táncosoknak, csoportvezetőknek az ismerkedésre, az egymás munkájába való beletekintésre. A több mint 90 gyermek csodálatos napot töltött együtt. Hamarosan újabb találkozóra kerül sor, december 14-én a Bóbita táncosai utaznak Szegedre barátaikhoz.
Köszönettel tartozunk a Bartók Béla Elméleti Líceum vezetőségének a támogatásért, illetve a táncos és jövendőbeli táncos gyermekek szüleinek és a kollégáknak a program folyamán nyújtott önzetlen segítségért.
Ozsváth Erika és Pál Krisztina csoportvezetők
● Lezárult a Luminamath verseny egyetlen, országos szakasza. Iskolánkból 31 gyermek iratkozott be, ezek közül országos díjat és dicséretet hoztak: I. díj – Dan Stefan (III.o.), II. díj – Szász Tamás (VIII.o.), III. díj – Berta Evelyn és Nagy Ábel – Gergely (II.o.), dicséretben részesültek: Militaru Teodora és Kiss – Istvánfi Kinga (II.o.) illetve Máté Dávid (VII.o.). Felkészítőik: Bakos Ágnes Mónika, Tasi Ottília tanítónők, Albert Etelka, Păcurar Mária, Szilveszter Ibolya tanárok
● Az Erdélyi Magyar Matematikaverseny, közismert nevén EMMV, megyei szakaszán népes diákcsapat képviseltette magát, az V-XII. osztályosok közül 87-en. A díjazottak a következők: VIII. osztályosok: Orosz Kelemen I. díj, Bokor Zalán-Béla és Szabó Liza II. díj, Szász Tamás III. díj, Lengyel Dániel dicséret. VII. osztályosok: Oláh Tibor Dávid I díj, Harkay Gabriella II. díj, Máté Dávid III. díj, Horváth Brigitta, Takács Cristian és Kovács Árpád dicséret. VI. osztály: Militaru Júlia I. díj, Albert Endre II. díj, Jakab Lóránd III. díj, Pricop Annamária dicséret. V. osztály: Gulyasy Alexandru I. díj, Varga Dávid Imre II. díj, Orosz Katalin III díj, Baritz Márk, Boros Titusz és Illés Izabella dicséret. XI. osztály: Ienesca Roland I. díj, Püsök Csaba II. díj, Fodor Zsófia III. díj. X. osztály: Berta Bianka I. díj, Szabó Anita II. díj, Franka Noémi és Szűcs Róbert III. díj. IX. osztály: Oláh Evelin I. díj, Gyenes Emőke és Kis Ernest Richard II. díj, Babău Theodora III. díj, Harkay Tímea, Gergelyfi Levente, Borsos Edina és Farkas Noémi dicséret.
Az országos döntőre az első díjazottak, illetve a különösen magas pontszámot elérők készülhetnek. A döntő helyszíne idén Marosvásárhely lesz 2014. február 28. és március 02. között. Felkészítőik: Albert Etelka, Nemes András, Păcurar Mária, Szilveszter Ibolya tanárok.
● December 4-én, immár harmadik alkalommal szerveztük meg iskolánkban a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi versenyt. Iskolánk I-IV. osztályos tanulóin kívül, a versenyen részt vettek az újszentesi Általános Iskola kisdiákjai is, Dénes Ildikó tanítónő kíséretében.
A verseny célja: az anyanyelvhasználat tudatos fejlesztése; a megfelelő íráskészséget tükröző, rendezett, olvasható írás használatára való ösztönzés; a helyesírási képességek fejlesztése; a szólások, közmondások és találós kérdések használatára való serkentés, illetve ezek beépítése az egyéni szókincsbe, tartalmas szórakozás a nyelvi játékok, betűrejtvények segítségével. A felsoroltak mellett, talán a legjelentősebb a baráti kapcsolatok kialakítása, hiszen ezúton alkalom adódott a két iskola diákjai között kialakuló baráti kapcsolatok elmélyítésére is. A verseny első szakaszán 61 gyermek vett részt. A jövő hét folyamán a Fürkész verseny országos szervezői ismertetik a továbbjutók névsorát, akik a márciusi fordulóban mérik össze tudásukat.
Sok sikert kívánunk mindenkinek a további felkészülésben.
Tamási Emese,
Milos Edit szervezők
● A tavalyi évhez hasonlóan a Temesvári Polgármesteri Hivatal idén is díjazta a 2012/2013-as iskolaévben 10-es átlagot elért V-VIII. osztályos tanulókat. A díjkiosztó ünnepségre december 9-én délután került sor a Banatul Filharmónia termében. A tiszta tízes tanulóknak járó díjakat mintegy 300 temesvári diák vehette át, köztük a Bartók Béla Elméleti Líceum tizenkét tanulója: Gergely Róbert Balázs, Jakab Lóránd, Militaru Júlia (VI. A.), Gergelyfi Beáta, Pricop Annamária (VI. B.), Oláh Tibor Dávid, Jakab Orsolya Erzsébet (VII. B.), Bokor Zalán, Lengyel Dániel, Szász Tamás (VIII. A), Szabó Liza, Bîtoancă Diana (VIII. B.).
Pro Juventute-díjak diákoknak és mentoraiknak
A megyei önkormányzat évente Pro Juventute-díjjal honorálja az országos és nemzetközi versenyeken, olimpiászokon kiváló eredményeket elért diákokat és tanáraikat. A 2013 évi Pro Juventute-díjakat december 12-én, csütörtökön délután adták át a megyeházán 83 Temes megyei diáknak és 94 felkészítő tanárnak. Az idei díjazottak között lesznek Szabó Abigél – V.B (Bakos Ágnes Mónika, Adorjányi Borbála), Mihály Imola – XII.MI (Erdei Ildikó) és Andrásy Nóra – VI.A (Kiss Katalin), a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai és tanárai. A Pro Juventute-díjas diákok összesen 44.390 lej, felkészítő tanáraik 39.921 lej értékű pénzjutalomban részesültek, az emlékérmek és oklevelek mellett.