A temesvári szolidaritástól a marosvásárhelyi fekete márciusig címmel tartottak évfordulós megemlékezést a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban március 20-án este. A rendezvény elsődleges célja a 35 évvel ezelőtti marosvásárhelyi etnikai konfliktus felidézése volt, aminek öt halottja és több száz sérültje volt, s ami „fekete márciusként” maradt meg a köztudatban.
Az eseményen rövid, lényegre törő előadásokat tartott Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi aktivista, egyetemi tanár, szerkesztő, Florin Mihalcea publicista, a Temesvár Társaság elnöke és Kincses Előd ügyvéd, kisebbségi jogvédő.
Az est moderátora H. Szabó Gyula közíró, szerkesztő, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója volt, aki mielőtt átadta volna a mikrofont Tőkés Lászlónak, felidézte: Temesváron a református templom előtti szolidaritási tüntetésen hangzott el először 1989 decemberében, hogy „Jos Ceaușescu”, azaz: Le Ceaușescuval. A püspök elöljáróban köszöntötte a megjelenteket, köztük egykori és mai harcostársait. A múltat felidézve a marosvásárhelyi fekete március hőseként is méltatta Kincses Elődöt, a Nemzeti Megmentési Front akkori Maros megyei alelnökét, akit kiés helytállása miatt öt és fél éves emigrációba kényszerített a posztkommunista Iliescu-rezsim, amelynek első politikai menekültjévé vált. Az egykori igazságharcosból mára a román–magyar megbékélés szószólója lett, akárcsak Gabriel Andreescu professzor, a Ceauşescu-rezsim első vonalbeli ellenzéki harcosa. Hasonlóan meleg szavakkal üdvözölte az egykori temesvári forradalmárt, Florian Mihalceát is. „Mi négyen, Szilágyi Zsolt volt parlamenti képviselővel együtt, alapítói vagyunk a December 15 – A RománMagyar Szolidaritás Napja Egyesületnek, mely a Temesvári kiáltvány 4. pontja értelmében »a tolerancia és a kölcsönös tisztelet szellemében« munkálkodik a román–magyar kapcsolatok építésén, a román–magyar megbékélés érdekében, mely az 1989-es temesvári népfelkelést jellemezte” – mondotta, majd így folytatta: „35 év óta három rendkívüli esemény, három ügy, három úgynevezett bűnügyi dosszié foglalkoztatja a román közvéleményt – éspedig: (1) a forradalom dossziéja; (2) a bányászjárások dossziéja; valamint (3) a marosvásárhelyi fekete március, az akkori parasztjárás ügye.”
A továbbiakban Tőkés László kifejtette: „Ennek a három esetnek az a közös eleme, hogy mindháromban mesterségesen elővezényelt szereplők, feltüzelt, felbújtatott, ellenséges agresszív csoportok (terroristák, parasztok, bányászok) provokálták ki és idézték elő a véres eseményeket. A terroristáknak, a Görgényvölgyi parasztoknak és a Bukarestbe bevonuló bányászoknak ugyanaz volt a szerepük mindhárom esetben, valamennyi helyszínen. Három és fél évtized távolából nagy bizonyossággal állapíthatjuk meg, hogy a gyilkos intervenció és a véres összecsapások egyazon forgatókönyv szerint zajlottak, az atrocitások és erőszakos cselekmények kitervelői és szervezői pedig ugyanazok voltak, éspedig a hírhedt Securitate – volt – keretlegényei, vagy – ha tetszik – a román kommunista »mélyállam« és »háttérhatalom«, vagy egy Bukarestben székelő titkos »kamarilla« anonim titkosszolgálati aktorai.”
Beszédében a püspök rámutatott: „Erdélyben, nevezetesen Temesváron és Marosvásárhelyen a turbulens események közös eleme a bukófélben lévő nacionálkommunista rezsim titkosszolgálata által gerjesztett dühödt magyarellenesség volt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) néven helyreállítandó Securitate a hagyományos etnikai megosztó politika modelljének megfelelően újból és újból az ún. magyar kártyát vette elő és vetette be, eredményesen használva ki a román társadalomba belenevelt, mélyen gyökerező hungarofóbiát.
Ami 1989 decemberében még nem sikerült Temesváron – a »magyarveszéllyel« való riogatás –, immár igen hatékonyan működött Marosvásárhelyen! Az itt kipróbált forgatókönyv bevált: rövid időn belül, néhány hónap alatt sikerült szétzúzni azt az interetnikai és vallásközi szolidaritást, mely a temesvári népfelkelést jellemezte, és a kommunizmus- és Securitate-ellenes közös érzelmeket, melyek összefogásra késztettek románokat és magyarokat, egy karikacsapásra sikerült átirányozni egy új ellenség, éspedig: a magyar közellenség ellen. A román posztkommunista államhatalom gyűlöletkampánya megtette a hatását, és megteremtette azt a magyarellenes pszichózist, mely az erőszakos cselekmények kibontakozását lehetővé tette.”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint „harmincöt évvel a marosvásárhelyi pogromkísérlet után keserűen kell megállapítanunk, hogy noha emberiségellenes bűncselekmények helyszíne volt városunk, melyek a demokratikus rendszerváltozást kisiklatták, az ügy kivizsgálása és az igazságtétel azóta is várat magára. Tartozunk a forradalom hőseinek és az utókornak, magunknak és gyermekeinknek a történelmi igazság- és jóvátétel elvégzésével.”
Ennek megfelelően Tőkés László egy ötpontos elváráslistát is megosztott a hallgatósággal, amelynek alapján küzdőtársaival együtt szorgalmazza három történelmi esemény dossziéjának újranyitását, a titkosítások feloldását, és azt, hogy az állam hivatalosan ismerje el felelősségét mindhárom esetben: az 1989-es népfölkelés és forradalom „ellopásában”; az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogromban; az ún. bányászjárásokban (rom. mineriade). Az ezek során elkövetett életellenes cselekmények feltárását, megbüntetését és jóvátételét haladéktalanul végre kell hajtani az emberiesség és tisztesség nevében, az óhajtott társadalmi béke reményében.
A továbbiakban Kincses Előd, Florin Mihalcea és Gabriel Andreescu osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel, a múlt értékelésétől a jelenkori kihívásokig terjedő skálán, majd Venczi János roma származású marosvásárhelyi vállalkozó egykori részvevőként idézte fel emlékeit a fekete márciusról, amikor is a cigányok a magyarok mellé álltak, s ezt – mint mondta azóta sem volt okuk megbánni, bár semmi előnyük nem származott belőle, sőt.
A marosvásárhelyi megemlékezés Kincses Réka Balkán-bajnok című díjnyertes dokumentumfilmjének levetítésével és archív videofelvételek bemutatásával zárult.

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája