A fényképezés, újságírás mellett a gyűjtőszenvedély, a régi tárgyak megmentése végigkísérte Molnár Géza eddigi életét. Két éve közszemlére kerültek a féltve örzött kincsek. A régi iskola épületében létesített óteleki helytörténeti tár, ahogy a helybéliek nevezik, a múzeum,  létrehozásával sikerült közkinccsé tenni az évtizedek alatt felgyűlt anyagot.
– Fekete Jenő volt plébánosunk segítségével sikerült létrehozni a régi iskola egyházi tulajdonban levő épületében ezt a kiállítóhelyet, ahol rengeteg, az egykori falut megidéző régi tárgyat mutathatunk be. Addig az épületben szociális otthont működtetett a községháza, ami nagyon megviselte  azt, alaposan lelakták az épületet. De elfogadtam a plébános úr felajánlását és először egyedül, majd a helybéliek segítségével, rengeteg közmunkával sikerült rendbetenni a termeket. Nagyon sokat segítettek az iskola, óvóda  pedagógusai, ezúton is megköszönöm nekik, illetve az egyház is felkarolta az ügyet. Február elején kezdtük el a munkát és a március 15.-i ünnepre az iroda, a folyósó, a fürdő és két terem teljesen elkészült. Március 15.-én már itt rendeztük meg Az én Petőfim elnevezésű versenyt. Szerveztünk szavalóversenyt, a gyermekek számára rajzversenyt, volt könyvbemutató, mindenki nagyon lelkesen vett részt a rendezvény megszervezésében és lebonyolításában.
– Miért tartotta fontosnak ennek az egykori falu értékeit bemutató tárnak, múzeumnak a létrehozását?
– Amint említettem rengeteg anyagot gyűjtöttünk össze a családban, később a falubeliektől is érkeztek különféle tárgyak. Amint az egyház felajánlotta az együttműködést, elkészítettem egy tervezetet, amelyben feltüntettem elképzeléseimet, azoknak a rendezvényeknek, kiállításoknak a tervét, amelyeket később megvalósítottunk. Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy itt megtekinthető nagyon sok olyan használati vagy háztartási tárgy, szerszám, amelyek a 2005-ös árvízkor elveszett az összedőlt házak romjai között, amelyket nem lehetett akkor megmenteni. Meggyőződésem, hogy a fiatalabbaknak meg kell mutatnunk, hogyan éltek,  hogyan dolgoztak, mivel foglalkoztak elődeik, mert a gyökerek megismerése következtében erősebben kötődhetnek a faluhoz, ehhez a közösséghez. Ezt a célt szolgálja példul a birtokunkban levő több mint ezer fénykép, amelyekről hitelesen köszön vissza az egykori Ótelek. A legtöbb régi fényképet falubeliek, vagy innen máshová  települt ótelekiek bocsájtották rendelkezésünkre, mára komoly anyag gyűlt össze. A legrégebbi fénykép, amely hozzám került, egy 1903-ban, a falu bélyegzőjéről készült felvétel. Ami azt jelenti, hogy akkoriban a faluban működött legalább egy fényképész…
– Milyen jövendő vár az óteleki helytörténeti tárra?
– Úgy tűnik, hogy biztosított a jövendő, ugyanis folyamatos az érdeklődés a múzeum iránt. Tavaly több nagyméretű közösségi rendezvényre került sor a községben és nagyon sokan megtekintették a kiállításokat. Várhatóan a Béga-csatornai hajózás újraindítása tovább növeli az érdeklődést Ótelek és az itteni látnivalók iránt. Úgy tűnik, hogy vonzóvá válik kijönni Ótelekre, akár hajóval is, és meglátogatni a helyi érdekességeket, közöttük a helytörténeti tárat is. Mindezek mellett magunk is szervezünk különféle rendezvényeket. Elmondhatom, hogy a helybélieknek is nagyon tetszik, örömmel jönnek el megtekinteni a kiállításokat, amelyekkel gyermek vagy fiatalkorukat idézzük meg, újraláthatják azokat a tárgyakat, amelyeket fél évszázaddal ezelőtt maguk is használtak. Sokan önmaguk vagy családtagjaik, esetleg elődeik fiatalkori képét is megtekinthetik a kiállításra kerülő képeken. A tematikus kiállítások szervezését kiegészítve a további tervek között szerepel gyarapítani  és rendszerezni az anyagot. Most már a környező falvakból is felkeresnek, legutóbb például Öregfaluból hozott valaki legalább hetven éves, de lehet, hogy régebbi ágyterítőket, amelyeket a hajdani falusi szobát bemutató kiállítás keretében fogunk közszemlére tenni. A gyarapítás jegyében az utóbbi időben mintegy félszáz rollnit (meszelés után a tiszta falra ezzel az eszközzel vitték rá, rollnizták rá a különféle mintákat  az ügyes háziasszonyok – szerk.) szedtem össze a faluban. Ezek is múltunk részét képezik van helyük a helytörténeti tárban.

A munkás hétköznapok eszközei

A múlt emlékei a jövendőnek

 Ha valaki egészséges kíváncsisággal járja be az óteleki régi iskolában létrehozott múzeumi pont, helytörténeti tár kiállításait, szó szerint egy más világba, a múlt század eleji Óteleken találja magát. Már a bejárati folyósón gazdag fotókiállítás idézi meg a régi falut és az egykori falubelieket. Megtekinthetők aratáskor, kerti munkák során és az óteleki nagy árok kiásása idején, kubikolás közben (ma már magát a kifejezést is meg kell magyarázni, a kubikusok, akiknek köszönhető a folyók szabályozása, csatornák kiépítése már régesrégen eltüntek e tájból. A temesköziek közül sokan nem is tudják már, hogy “kubikus falvakból” származnak…) készült felvételek, az óteleki tánccsoportok  és a labdarúgó csapatokról készült fényképekkel együtt. Méretes szekrényben kiállított serleg-gyűjtemény – az idők folyamán többet a Szabad Szó, majd az Új Szó Kupával díjazott labdarúgó tornánkon hódítítottak el az óteleki sportolók – tanúskodik az élénk helyi sportéletről. Több felvétel készült az 1983-as Petőfi megemlékezés alkalmával is. A felvételekben,  láthatatlanul ugyan, de az is benne van, hogy 1983-ban, a diktatúra legsötétebb időszakában Óteleken ft. Heirich József plébánosnak és a segítőinek sikerült megszervezni a magyar rendezvényt.
Az egyik teremben a múltra emlékeztet rengeteg tárgy: “ősi” konyhakredenc és asztal, vizeskanna, “abronyica”, azaz két vizeskanna hordására alkalmas, rúdszerű faeszköz, amelynek segítségével lehetett a kútról hazavinni két kannányi ivóvizet, amikor faluhelyen még se híre, se hamva nem volt a vezetékes víznek. Több dagasztóteknő, rengeteg apró használati tárgy a mécsesektől a különféle vágó- és evőeszközig, mindenféle tárolásához használt díszes fémdobozok, darálók,  falvédők a korhoz illő feliratokkal. Mindezek mellett egy kiállításnyi okirat is megtekinthető az első világégést megelőző  magyar világból és a két háború közötti időszakból. A közös hadseregbe való, 1904-ben kiállított belépési igazolványok, beleegyezési nyilatkozatok, 1899-ben megkötött haszonbéri szerződés eredeti példánya, marhalevelek, illetőségi bizonyítvány 1921-ből, adókönyvecske 1893-ból, 1907-ben keltezett adásvételi szerződések, 1868-ban kiállított “visszaváltási”  könyvecske egy korábbi kölcsön törlesztéséről. De van itt “útadóbefizetési igazolás” 1903-ból, amelyet vélhetően egy korabeli óteleki fuvarozónak, szekeres gazdának állított ki az illetékes hatóság. Szintén érdekes és a régen letűnt világ viszonyairól “árulkodik” a “községi közmunkatartozás ledolgozási könyvecske” 1890-ből, ami akár igazolhatja azt, amit sokan tudnak a faluban, hogy számos létesítmény közmunkával valósult meg a boldog békeidőkben. Itt is számos – az újabbkori falut megidéző –  fénykép  tekinthető meg. Közöttük a betlehemesekről – Óteleken “bundások” –  készült felvételek, a májusfa ünnepe, szüreti bálak és más közösségi rendezvényeket bemutató fotók. Disznóvágáskor,  vagy kenderfeldolgozáskor használatos számos eszköz is helyet kapott  a kiállításban, amelynek egyik büszkesége egy régi levesestál, amelyet egy drótostót drótozott össze valamikor. A porcelánból készült levesestál Molnár Géza dédapjának nászajándéka volt vagy száz évvel ezelőtt! Az iratok között fellehető néhány köny is, amelyeken a Magyarszentmártoni Gazdakör pecsétje  látható. Hol van már a tavalyi hó? – mondhatnánk a másik, egykor színmagyar falura gondolva….
Külön teret kapott a falu egyik legfontosabb intézménye, az iskola bemutatása.Legalább fél évszázaddal ezelőtt használt padok, szekrények, tankönyvek és más kellékek teszik teljessé a képet, de itt állították ki a már említett, Az én Petőfim című rajzpályázat keretében készült képeket is. Jó esély van arra, hogy az óteleki iskola mellett bevonják a két temesvári középiskolát is – ismertette Molnár Géza. Az óteleki helytörténeti tárban több korszak fizetőeszközét bemutató, nosztalgiát ébresztő kiállítás is megtekinthető. Az ismert romániai bankók mellett, a jugoszláv időkből származó vajdasági pénzek és néhány magyarországi papírpénz is látható.
Valószínüleg sokan már nem tudják milyen is volt hajdan Óteleken és másutt faluhelyen, egy hálószoba. A helytörténeti tárban részletesen megtekinthetik egy hagyományos szoba berendezését, és bizonyos, hogy a múlt megidézésének élményével gazdagabban fognak kilépni a régi iskola épületéből. Az egykori otthonok hálószobáinak legfontosabb bútordarabjai voltak a két, egymás mellé tolt deszkaágy. Ezeket igazi fenyőfából készítettek az egykori asztalosmesterek és az volt a jellemzőjük, hogy a legtöbb helyen kukoricacsuhéval jól megtöltött derékaljat, a mai matracokéhoz hasonló funkciót betöltő szalmazsákot méretrevágott deszkadarabok tartották meg. Ezek az ágyak akár több nemzedéket  is hűséggel kiszolgáltak, hosszútávon csak a szú okozott némi kárt bennük, nem törtek el, nem estek szét, mondjuk meszeléskor pillanatok alatt szétszedte az ember, majd hasonlóan könnyen összerakta. Mindehhez nem kellett semmilyen szerszám, és részletes leírás sem 😊. Hasonlóan egyszerű és nagyszerű volt a szekrény, amelyben minden elfért és az ágyak melletti éjjeliszekrények. Az egyiken táskarádió (a híreket akkor is meg kellett hallgatni!), a másikon ősi vekkeróra, meg  imádságos könyv… Nagyon sok háztartásban nélkülözhetetlen volt az Ileana névre hallgató varrógép is, amelynek segítségével negyven-ötven évvel ezelőtt az élelmes háziasszonyok maguk varrták ruhadarabjaikat. És amikor a nagyok nem látták,  a gyermekek, unokák előszeretettel hajtották meg a varrógép kerekét, kárt ugyan nem, csak bosszúságot okozva.  A falon valamilyen szentkép, és helyenként egy-egy tájkép, amely a falusi élet valamely mozzanatát örökítette meg. A bőséges gyermekáldásnak köszönhetően szintén nélkülözhetetlenné vált nemcsak Óteleken a múlt század hatvanas éveiben a babakocsi, amely felváltotta a hagyományos bölcsőt. Egy-egy,  az óteleki helytörténeti tárban is megörzött, elnyűhetetlen  babakocsiban simán felcseperedett akár három gyermek is, majd továbbadták a családban a kisgyermeket váró fiataloknak…Amikor még nem a nagyáruházakba rohantak az érintettek, hanem szívesen fogadták el a hasonló szívességgel átadott használt dolgokat.
Molnár Géza elmondása szerint a gyűjtemény folyamatosan bővül a legközelebbi tervei között szerepel egy könyvtár és egy a különböző korszakokban megjelent újságokat bemutató kiállítás létrehozása.
Ótelekról hazafelé nem hagy nyugton a kérdés: vajon hány településen vesztek el végérvényesen ittjártunk nyomai, akár jelentős közösségi értékeink csak azért, mert….

Makkai Zoltán