A múlt hét közepén az Új Ezredév Református Központ koncerttermében gyülekeztek az irodalomkedvelők. Mátyus Melinda könyvének temesvári bemutatóját több hónapos várakozás előzte meg. Először az olvasók szeptember végén a Budapesti Nemzetközi Könyvvásáron, majd az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon, később a Magyarság Házában ismerkedhettek a könyvvel és a szerzővel, aki ezt követően szülővárosában Szovátán és középiskolai tanulmányainak színhelyén, Székelyudvarhelyen találkozott az érdeklődőkkel. A Jelenkor Kiadó által megjelentetett műre érdemes volt várni: a szép, elegáns kötet borítóján Eugenia Conde műalkotásából készült illusztráción egy széttépett fényképen egy női arc torzója olvad eggyé a málló vakolattal, alatta olvasható egy valószínűtlen tulajdonjogi vitát lezáró választ sejtető, titokzatos cím: Inkább az enyém. A fülszövegben Visky András rövid ajánlójában új műfaj,a lelkésznőregény születését jelenti be, a szerzőt bemutató, tömör képaláírás szűkszavúságával meg a címlappal is felesel az íróról készült, kitűnő fotó. A hátsó borítón az olvasói elvárásnak szárnyakat adó idézet áll: „A nagy titok a lelkemet megnyomorgatta, a lelkem összezsugorodott, és vitte a testet.” A borítótervet Féder Márta készítette. A szép kiadású könyv berobbant a magyar irodalmi életbe, amit az irodalmi lapokban folyamatosan megjelenő kritikák, a szerzőt faggató interjúk bizonyítanak, s az, hogy 21 irodalomkritikus beválasztotta az idei év Minimum tizenegyesébe. Mátyus Melinda 2020-ban Látó-nívódíjat kapott, egy New York-i kiadó adta ki kétnyelvű kötetben Életeméséletem című elbeszélését. Az Inkább az enyémben hat nagyterjedelmű elbeszélése olvasható, akár nevelődési regényként is.

Mátyus Melinda az író-olvasó találkozóit beavató szertartással indítja. Most sincs ez másként. Négy, kimért, fekete-fehér eleganciába öltözött nő hallgatja egy idős asszony énekét. Amikor az éneklés elakad, a szerző hangját halljuk, segít emlékezni a szövegre. A szelíd biztatásban elhangzik: édesanya. A meghittség, amelynek tanúi lettünk, megrendítő. Megpillantottuk a női sorsot minden időben meghatározó kapcsolat, az anya-lánya viszony erejét, bonyolultságát, ellentmondásosságát, ami a megírt történetek alapmotívuma is. Aztán a Csiky Gergely Színház színészei, Borbély Bartis Elvira, Lőrincz Rita, Magyari Etelka és a szerző olvasott fel egy részletet az Isten velünk,viszontlátásra című elbeszélésből, s a négy hangon szóló előadás oratóriummá vált.

Ezt követően a hagyományos könyvbemutató két szóvivője, a két műfordító, Gábos-Foarță Ildikó és Hermán Mostert Rebekka vallatta a szerzőt. Az utóbbi, aki maga is református lelkész, inspiráló, konfrontatív, hihetetlenül gazdag szövegnek tartja a könyv minden írását, amit a sok jó kritika és mély interjú is bizonyít. Meglepetéssel hallottuk, hogy az érdeklődés és a siker, bár örömmel tölti el, nem tette boldogabbá a szerzőt. Iróvá vált, ami jelent identitásbeli különbséget, átbillenést, a habitusa azonban ugyanolyan, bizonytalankodó, mindent megkérdőjelez. Kiderült, az alkotás különböző szakaszaiban meg kell küzdenie a belső feszültséggel, hiszen az elgondolás ideje olyan, mintha egy párhuzamos világban élne, ekkor keresi meg a nyelvet, amelyen majd megszólal a történet, s mivel nem ír könnyen, már az első szövegváltozatnak is tud örülni. Az íróvá válás nagy tapasztalata, hogy a szerkesztőktől mennyit lehet tanulni. Nagy Gabriella a felelős kiadó, beszélgetéseik során hívta fel a figyelmet a modorosság, a kimódoltság veszélyeire, arra, hogy férfi beszélő nézőpontját is érdemes kipróbálni, hogy elkerüljék a beskatulyázást, így született meg a Lehull a hályog, és felszámolódom és a Szent Habakuk című elbeszélés, bár az utóbbi azért különleges, mert Melinda szereplőként mégiscsak bekerült a történetbe. Az írónő vallott arról is, hogy a valóság, mindig csak kiindulópont, amely képes megtartani a fikciót. A szerkesztő Szenderák Bence, aki maga is költő, nagyon hamar ráérzett a nyelvre, a közös munka során mindig érzékenyen rámutatott arra, min múlhat a szöveg működése.
Gábos-Foarță Ildikó értékelésében azt emelte ki, hogy Melinda szövegei megrendítőek, egy időben beszédesek és kifürkészhetetlenek, egyetlen mondatba sűrít egy történetet, egy történetmozzanatba egy teljes életet, így lesz a robbanás mestere. A kötet szövegei lefordíthatatlannak tűnnek, mert a református énekeskönyv dalszövegeinek hatása nem teremthető újra. Az író elismerte, hogy amikor ír, nem gondol a műfordítókra, sőt az olvasókra sem, mert nem az olvasói igény kielégítése a célja. A zeneiségről megtudhattuk, hogy bár nem tanult zenész, nem játszik hangszeren, mégis muzikális, van zenei érzéke, s egy irodalmi táborban a zenészek reakciói ébresztették rá, hogy a szövegeinek mekkora hatása van. Hangosan fel szokta olvasni írásait, így mindig megérzi a hibát, s helyükre kerülhetnek a szavak.
Hermán Mostert Rebekka arra tért ki, hogy a könyv alapkérdése, mit kezdhetünk a testtel. Életünk alapkérdése is, tenném hozzá. A test, a valóságos emberi test működése, változása gyakran minősül tabunak, nemcsak a református közösségben, hanem mindenütt a társadalmunkban. A testhez való viszonyunk ellentmondásos, hol eltúlozzuk jelentőségét, hol elhazudjuk fontosságát, hol visszaélünk vele. Sok ember a teológiai vonatkozásait nem is ismeri, nem hallott a megtestesülésről, Lázár vagy Jairus lányának feltámadásáról, Jézus megtöretett testéről. Nem teológiai írás, de a lelkésznőregényben a bibliai utalások, a bibliai történetek sajátos, meglepő, gyakran groteszk értelmezései külön rendszert alkotnak, amelynek megfejtése kihívás. Jut eszembe Visky Andrásnak Az ember tragédiája kapcsán tett kijelentése:”Elismerem, egy katolikusnak nehezebb”. Azt hiszem ez az Inkább az enyém olvasására is igaz, mégis mindenkinek ajánlom.

Mészáros Ildikó