Napra pontosan két esztendővel ezelőtt sikerült visszaszerezni a temesvári magyar közösség lelkének számító Magyar Házat. 2022. február 22.-től új időszámítás indult, nagymértékű anyagi és emberi erőforrás bevonásával, átfogó munkálatok kezdődtek el és részben valósultak meg annak érdekében, hogy igazi otthonná váljon a Magyar Ház. Elég csak a külső homlokzatra tekinteni és látható, hogy a környék ékszerévé vált a felújított épület. Tamás Péter tiszteletbeli konzul, egyesületi elnökkel az elmúlt két esztendő történéseiről és a következő évek kihívásairól beszéltünk.
– Mivel megosztani kívántuk a házunk visszaszerzése miatt érzett örömet, az adásvételi szerződés 2022. február 23.-i aláírását követően egy kisebb méretű avatóünnepséget szerveztünk. Igazi, nagyszabású avatóünnepség megszervezésével adóztunk a Nemzeti Összetartozás napjának, amikor Potápi Árpád János államtitkár és számos anyaországi és helyi tisztségviselő, közöttük Dominic Fritz polgármester részvételével ünnepelte meg a magyar közösség a Magyar Ház visszaszerzését.
– Meggyőződésem szerint 2022. június 4.-én sikerült megidéznünk az első, 1930-ban lezajlott avatóünnepség hangulatát! Sajnos a tulajdonképpeni korszerűsítési munkálatok elkezdéséig hosszú hónapokig tartott a tervezési, előkészítési munka, illetve a legkülönfélébb engedélyek beszerzése. Ebben a munkában volt megbízható és lelkes munkatársunk Székely Gábor építész, aki sajnos nemrég hagyott itt bennünket örökre. Hálával gondolunk rá és hajtunk fejet emléke előtt, mert ő igazán magáénak érezte a Magyar Ház ügyét és legjobb tudásával állt mellénk ebben az óriási munkában. Bár látványos eredmények akkor nem voltak, mégis lépésről-lépésre sikerült legyőzni az adminisztratív akadályokat és némi késéssel ugyan, de sikerült elindítani az épület utca felőli homlokzatának a felújítását. A felújítást követően rengetegen, a város és a megye vezetői, ismert helyi személyiségek fejezték ki elismerésüket nekünk. Ezzel párhuzamosan került sor az udvari, a ’70 években felhúzott épület belső tereinek az átalakítására és felújítására. Ekkor alakítottuk ki a rendezvénytermet, a Várbástya-irodát és újítottunk fel az emeleti részen, a magyar civil szervezetek számára további nyolc irodát és a mosdókat is.
– Az elmúlt száz esztendő bizonyára nyomott hagyott az épületen, egykori tulajdonosai nem fordítottak jelentős értékű anyagi forrást az épület karbantartására…
– Valóban aránylag megviselt épületet vettünk át, amelyre már régen ráfért az alapos felújítás, korszerűsítés. A felújítási munkálatok során elsődleges célunk volt az is, hogy a munkálatok alatt nem álljon meg az élet az épületben, igyekeztünk biztosítani a körülményeket a helyiségeket bérlő cégek, a magyar intézmények – szerkesztőség, RMDSZ, TEMISZ, Demokrácia Központ, később Magyarország tiszteletbeli konzulátusa – működéséhez. Nem volt könnyű, viszont a végső cél érdekében minden érintett fél meghozta a maga áldozatát. A Magyar Ház földszintjén az irodahelyiségek, mosdók felújítása mellett kialakítottunk egy vendégszobát is, illetve a magyar bolt helyiségeit is a célnak megfelelő módon alakítottuk ki és bútoroztattuk be. Akár néhány héten belül sikerül beszerezni minden engedélyt és megnyílhat a magyar bolt, ahol a könyvek, folyóiratok mellett számos magyar terméket is kínálni fogunk vásárlóinknak. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a Magyar Ház részben a magyar intézmények székhelye, a helyi közösség otthona, de kulturális központként működve, egyszerre a magyar rendezvények helyszíne is hiszen a munkálatokkal együtt számos rendezvényt szerveztünk az épületben. Havi rendszerességgel kerül sor borkóstolókra, ifjúsági játékestekre, a magyar színház improvizációs estjére, könyvbemutatókat, irodalmi estet szerveztünk.
– Ne felejtkezzünk meg a Székely László-kiállításról sem, amelyet rengeteg nem magyar ember tekintett meg.
– Temesvár egykori főépítészének munkásságát bemutató kiállítás a város minden érdeklődő polgárához szól és örömmel vettük tudomásul a nagyszámú más nemzetiségű honfitársaink érdeklődését. A magyar közösség intézményeinek és rendezvényei számára megfelelő helyszín biztosítása mellett, a legelejétől fogva feltett szándékunk volt befogadóvá tenni a Magyar Házat, mindazok számára, akik hisznek közös értékeinkben, hisznek a multikulturalitás jegyében való együttműködésben. A polgármester úrral való múlt heti tárgyalásaink során is felmerült például a közös rendezvények szervezése iránti igény.
– Most milyen munkálatok folynak a Magyar Házban?
– Egyik legfontosabb célkitűzésünk megvalósítása felé haladunk. Nevezetesen az egykori első emeleti rendezvény terem, a bálterem visszaállításán dolgoznak a kivitelező cég szakemberei és jó reménység van arra nézve, hogy belátható időn belül visszanyerje régi fényét a helyiség, ezzel újabb magyar közösségi teret biztosítva a közösségi rendezvényeknek. A bálterem mellett egy mindennel felszerelt konyha, mosdók és iroda-, öltöző-, meg raktárhelyiségek is lesznek. Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik téglajegyek vásárlásával anyagilag is támogatták a bálterem kialakítását. Legfontosabb idei tervünk a Magyar Ház első emelete felújításának befejezése és eme helyszín beágyazása a helyi, megyei akár országos kulturális körforgásba. Szintén nagyon fontosnak tartjuk a magyar bolt beindítását és hatékony működtetését, illetve a ház működése szempontjából lényeges a vízellátás javítása és a fűtési rendszer cseréje és korszerűsítése is. Mindezek megvalósulnak idén. Hosszútávú terveink között szerepel az udvari épület földszintjének a közösségi hasznosítása, ott egy nagy rendezvényterem kialakítását tervezzük, illetve az udvar rendezésére is gondolunk. A fentebb említett és több más tervünk megvalósítása az anyagi források megszerzésétől függ, reménykedünk abban, hogy idővel sor kerülhet megvalósításukra.
Makkai Zoltán