Hagyománnyá vált, hogy minden évben az augusztus elseje után következő szombaton tartják meg az Aradi Magyar Sajtó Napját. A szakma így emlékezik arra, hogy 1861-ben ezen a napon indult az első magyar napilap, az Alföld, amely aztán több mint három évtizeden keresztül a délkeleti régió legismertebb sajtóorgánuma lett. Az ünnepi megemlékezésnek hagyományosan a Jelen Ház ad otthont.
A rendezvény háziasszonya, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője üdvözlő mondataiban kifejtette, hogy minden évben egy témát igyekeznek alaposabban elmélyíteni. Idén a választott téma A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címet viselte. Az evvel kapcsolatos gondolatokat a szervezők az eseményre készített kiadványban bocsátották a résztvevők rendelkezésére. A rendezvényen több mint félszáz újságíró, nyugalmazott zsurnaliszta, médiaszakember vett részt.
Böszörményi Zoltán arra emlékeztetett, hogy a médiának óriási a szerepe abban, hogy ezeréves ittlétünk ne szakadjon meg, s egy évszázad múlva is legyen olyan polgár, aki magyarul szólal meg ezen a vidéken. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mindenkit arra biztatott, hogy bátran vallja meg nemzetiségét, használja anyanyelvét, mert az egyesült Európa jogilag biztosítja a szabad nyelvhasználatot, s csak idő kérdése, hogy az elképzelés az egyenlő jogú polgárokról valóra váljon.
Puskel Péter helytörténész előadása a másfél évszázados aradi magyar média szerepét elemezte az identitás megőrzésében, felelevenítette a különböző korszakokban tapasztalt nehézségeket, de a mindenkori bátor kiállást is.
Dr. Csermák Zoltán, az MTVA alelnöke a média szerepéről tartott magvas értekezést az anyanyelv ápolásában, konkrét példákkal illusztrálva a jelenlévő újságíróknak a megjelent, elhangzott kirívó hibákat, nyelvi vétségeket.
Az Izraelből érkezett Raphael Rebeka az ott megjelenő Új Kelet lap újságíró szerkesztője. Kifejtette: az Izraelben élő magyar zsidók számára a magyarság az egy önként vállalt identitás, ezért olyan pezsgő ott a magyar élet. Csak egy megható példa: a nyelvet már nem beszélő harmadik generáció számára több helyen működik a Mese által magyarul címet viselő magyar játszóház, hogy valamit kapjon a nagyszüleik, szüleik anyanyelvéből, hagyományaiból.
Dr. Borbély Zsolt a román hatalom által kilenc évtizede folytatott beolvasztási stratégiáról tartott előadást. Ez a stratégia hol erőszakos volt, hol pedig burkolt, mint az utóbbi években. Az erőszakos beolvasztási politika ellen a magyar kisebbség ellenállása nagyobb volt, a most alkalmazott stratégia ellen sokkal hatékonyabbnak bizonyul a hatalom szempontjából. Kiemelte a helytörténeti információk közlésének fontosságát, amelyek a kisebbségek azonosságtudatát erősítik.
Előadást tartott még Jámbor Gyula olvasószerkesztő a sajtószabadságról, valamint Chirmiciu András lapszerkesztő is.
Az előadásokat követő hozzászólások a taglalt téma egy-egy vetületére világítottak rá.
Ujj János