Temesváron is tiltakoztak a mezőgazdasági termelők. Az autósok szerencséjére, polgármesteri engedéllyel a Hunyadi kastély előtti parkolóban sorakoztatták fel a mezőgazdászok óriási járműveiket. Inkább kiállításként hatott a látvány, és  csak megköszönni lehet az előljárói előrelátást, mert ha valamely forgalmas sugárúton „sétáltatták” volna a behemót nehézgépeket, megnézhettük volna magunkat!  Némelyiknek motorját is begyújtották, – nagy bömbölés, szerencsére kevés füst -,   fényszóróik is égtek, és a kabinokra felszerelt jeladók is sárgán villogtak.  Érdekes, hogy vagy kéttucatnyi, hajszálra azonos márkájú és méretű, rengeteg lóerős nehézgépet hoztak el a rendezvényre, mintha egyazon gazda gépparkjából, vagy valamely üzemből kérték volna kölcsön valamennyit. Nem tudom hány Temes megyei gazda birtokol a felvonultakéhoz hasonló, zöld-sárga színűre festett erőgépeket, de azok, akik megengedhetik eme csodákat, azoknak nagyon „futhat a szekerük”, mert csak felületesen rátekintve az egyik mezőgazdasági gépek forgalmazására szakosodott platformra, egyik-másiknak ára egy Temesvár központjában levő lakás áránál bőven magasabb. Nem csoda, hogy tüntetnek a mezőgazdasági nagyiparosok itt is, részben az elhibázottnak vélt gazdaságpolitikai rendelkezések ellen tiltakozva, részben az Ukrajnából származó, ellenőrízetlen körülmények között termesztett, dömping áron forgalomba kerülő gabonafélék miatt. Mert, amíg nem ürül ki teljesen ama képzeletbeli zsák, a kisgazda akár kisebb méretű veszteség árán is valahogy megoldja helyzetét, esetleg válságos üzemmódra áll át, megszorítja a nadrágszíjat, de akinek sok pénze fekszik egy-egy vállalkozásban, nagyot bukhat akkor is ha kiváló mezőgazdasági szakember az illető. Kitekintve az úniós helyzetre, meg a hazai viszonyok ismertében, van alapja a romániai  mezőgazdasági termelők tiltakozásának.
A gazdákhoz méltónak vélt, rusztikusnak akart környezet megteremtéséhez a Hunyadi kastély előtti parkolóban tüntetők eléhoztak néhány szalmabálát is. Meg minden méretben és formában rengeteg  trikolórt lengetett a téli szél, felaggatták mindenhová. Lobogó, a bálákon, gépeken, fölöttük, alattuk meg körülöttük, több árbócon is, és a sátrat is fellobogózták. Mert sátor is volt, amely senkit sem védett a hidegtől. De arra jó volt, hogy zenegépet és  nagyerejű hangosítókat helyezzenek el alatta. Amelyből napestig figyelemre méltó hangerővel, kisebb nagyobb megszakításokkal ugyan, de bömböltek a hazafiasnál hazafiasabbnak tartott énekek. A főtéren gyanútlanul sétáló akár azt is hihette volna, hogy valamiféle „aranyos” tömegrendezvény kellős közepébe csöppent, holott a zenegép körül csupán néhány személy őgyelgett….Röpke negyed óra alatt legalább öt piszkosul nem odaillő „nóta” hangjai csendültek fel. Tisztán, szabadon!.  Aki nem tudta volna eddig, most megtudta, hogy örökké uraknak szándékoznak maradni valakik e tájban, a zászlóaljak megnyugtatóan masíroznak ma is a Kárpátok hágóiban, a keleti részekről is mélybús hangnemben, az összeforrás vágyával dalolt valaki, de felhangzottak a temesvári ’89-es népfelkelés közismert nótái, és az 1990-es bukaresti Egyetem-téri tiltakozások alatt született dalok is. Amelyek üzenete sajnos ma is időszerű. Követeléseik kiegészítéseként rengeteg kisebb-nagyobb plakátról hirdették a szervezők, hogy (szabad fordításban)  „innen indult Románia megújulásának folyamata”. Ebből mindenki azt érthetett, amit akart. Nem átállották elorozni a ’89-es temesvári hősök jelmondatát sem, azoként, akik 1989 december 20.-án teljesen kiszolgáltatva a népfelkelés vérbefojtására berendezkedő hatalomnak, egymást bátorítva kiáltották világgá reménységüket:  „azi in Timisoara, maine in toata tara!”
Szerencsére az „aranyos” gazdatüntetés január 24.-én befejeződött ezzel Temesvár polgárai megmentődtek a magukat nagyon nagynak képzelők további mutatványaitól.

Makkai Zoltán