Orbán Viktor miniszterelnök vendége volt Budapesten Vlagyimir Putyin orosz elnök
A látogatást jelentős nemzetközi sajtóérdeklődés kíséri, valamint óriási biztonsági intézkedések. Vlagyimir Putyin orosz államfő mostani budapesti vizitje másról szól, mint két évvel ezelőtti látogatása – derül ki a Politico cikkéből. Akkor a Nyugat és Oroszország viszonyának 2014-es súlyos megromlása után először jutott el egy európai uniós tagállamba, ami azt bizonyította, hogy ki tudott törni elszigeteltségéből. Mostani találkozója Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel része a Kreml új Európa-stratégiájának, amelyet arra alapoznak, hogy Donald Trump amerikai elnöki beiktatása más helyzetet teremtett Oroszország és az Európai Unió viszonyában is.
A brit kormány nem vonja vissza Trump meghívását
A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás aláíróinak száma hétfőn átlépte az egymilliót, és percenként több százan csatlakoznak a támogatókhoz. A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír.
A Downing Street szóvivője azonban hétfőn a BBC érdeklődésére közölte, hogy a brit kormány nem vonja vissza a meghívást, mivel ez “populista lépés” lenne, és “lerombolná” a kétoldalú kapcsolatok terén elért eredményeket. A miniszterelnöki hivatal illetékese szerint az Egyesült Államok “hatalmas, fontos szövetséges”, és Londonnak “hosszú távra kell gondolkodnia”.
Trump meghívása ellen számos brit politikus is tiltakozott, miután az amerikai elnök átmeneti korlátozásokat és tilalmakat rendelt el egyes muszlim többségű országok állampolgárainak amerikai beutazásában.
Egy 27 éves kanadai egyetemista a québeci lövöldözés gyanúsítottja
Hatan meghaltak, tizennyolcan megsebesültek a kanadai nagyváros legnagyobb mecsetjében vasárnap este történt támadásban.
Az eddigi vizsgálatok szerint Alexandre Bissonette követte el a merényletet. Miután a mecsetben lövöldözött, kiment a kocsijához, onnan maga hívta telefonon a rendőröket, akik azonnal őrizetbe vették. A férfi autójában egy pisztolyt és két Kalasnyikov gépkarabélyt találtak. A fiatalemberről annyit lehet tudni, hogy a mecset közelében lévő Laval-egyetem hallgatója, antropológiát és politikatudományt tanul. Évfolyam- társai szerint jobboldali radikális nézeteket vall. A merénylet egyik korábban felté- telezett elkövetőjét, Mohamed Khadirt, kihallgatása után szabadlábra helyezték, ő tanúként szerepel majd az ügyben. A támadást vasárnap, az esti ima végén követték el a mecset férfiak számára fenntartott részén, ahol 50-100-an tartózkodtak. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök muszlimellenes terrortámadásnak nevezte a történ- teket. (mti)
Leváltotta ideiglenes igazságügyi miniszterét az amerikai elnök
Sally Yates nem volt hajlandó védelmébe venni az elnök bevándorlásról szóló rendeletét, és erre utasította munkatársait is. Donald Trump azonnali hatállyal felmentette az ideiglenes igazságügyi minisztert, és helyette egy virginiai ügyészt bízott meg a feladatok átmeneti ellátásával. Dana Doente hétfő este már le is tette hivatali esküjét. Eszerint az elnöki rendelet ellen indított bírósági perekben a minisztérium jogászai nem érvelhetnek az elnök döntése mellett, nem vehetik azt védelmükbe. (mti)
Felrobbantotta magát egy nigériai kislány
Idő előtt robbantotta fel magát egy öngyilkos merényletet tervező, tízéves kislány Nigéria északkeleti részén, célpontja egy katonai tábor lett volna: a katonák többször felszólították a kislányt, hogy álljon meg, de nem hallgatott rájuk. A fegyveres erők végül megfenyegették, hogy lelövik, ha nem engedelmeskedik a parancsnak. A kislány erre működésbe hozta a rászerelt robbanómellényt. A gyerek életét vesztette a robbanásban. A merénylőn kívül áldozatot nem követelő táma- dás hétfőn történt a Borno szövetségi államban található Bankiban. Bankiban többezer civil húzta meg magát a Boko Haram rémtettei elől menekülve. A szélsőségesek 2009 óta legalább 20 ezer emberrel végeztek, és kétmillióan váltak miattuk földönfutóvá. (origo)
Felzabálja a tűz a chilei erdőket
Az ország több pontján keletkezett, eddig tizenegy halálos áldozatot szedő erdőtüzeket több mint kilencezer ember próbálja megfékezni. A tűzvész az Andok és a Csendes-óceán közé ékelődő dél-amerikai ország középső és déli részét érintette a legsúlyosabban. A lángok már mintegy 480 ezer hektár erdőt pusztítottak el Chile hét közigazgatási régiójában. A helyzetet aszály, erős szél és hőség súlyosbítja. Több mint ezer épület megsemmisült, nyolcezer ember kényszerült lakhelye elhagyására. A helyszínekre már korábban tűzoltó repülőket, köztük a világ legnagyobb ilyen gépét, egy amerikai Boeing 747-est küldtek. Oroszországból várnak egy hasonló repülőt. Michelle Bachelet chilei elnök azt mondta, hogy ez az ország történetének legsúlyosabb tűzvésze. (mti)


02 Feb 2017
Írta admin
0 Hozzászólás