08 Apr 2020
Írta admin 
0 Hozzászólás Kedves Gyöngyvirág!
Leveléből kiderül, hogy 40 év házasság után elvesztette férjét, akivel szép és mozgalmas életet éltek. Szerettek táncolni, szórakozni, kirándulni. Türelemmel, szeretettel ápolta utolsó éveiben. Most nehéz önnek az egyedüllét. Barátnője bátorítására, elment a helyi bálba, de a rosszalló pillantások és epés megjegyzések után, óvakodik, hogy újra a közösség táncos mulatságain részt vegyen. „Mit tegyek, egyedül vagyok, gyerekem nincs, se kutyám, se macskám?”- kérdezi
Érthető, hogy nehéz az egyedüllét, miután egy életvidám társsal élt együtt 40 évig, boldogan. Ha az egyedüllétet választja, mert szorong mások megítélésétől, szomorú napokat élhet meg. Aki egyedül marad, talán örökké magányban és szomorúságban kellene éljen? A környezetének sem jó, ha kedvetlen, elégedetlen. Mindenkinek jobb, ha újra tud örülni a rügyező fáknak, egy rég nem látott osztálytársnak, vagy ha épp az elhunyt férjének a kedvenc dalát dúdolja. Nem önzés örülni a mindennapoknak, azzal lehet példa mások számára, ha az egyedüllétben is képes megtalálni az örömöket.
Mint írta, férje is – már súlyos betegen – azt tanácsolta, hogy ne mondjon le magáról, a közösségről. Végül is mit tart Ön fontosabbnak: saját és férje optimista világfelfogását, vagy az ítéletet mondó emberek véleményét rosszallását? A döntést Önre bízom.
Az élet ajándék és érték akkor is, ha egyedül kell élni. Nehéz tanácsot adni, de véleményem szerint, az segítheti át a jelenlegi helyzetén, ha tartja a kapcsolatot barátaival, a szomszédokkal. Beszélgessen érzéseiről, mindennapi tevékeny- ségeiről, emlékeiről, s talán jövőbeli terveiről. Tegyen olyasmit, ami lelkesíti: süssön, horgoljon vagy tanuljon valami újat, lehet az épp egy új sütési-főzési recept. Ossza meg másokkal az elkészült süteményt. Felajánlhatja, hogy pótnagyi lesz, hisz sokan vannak, akik nagyszülők segítsége nélkül nevelik gyermeküket.
Ajándékozza meg közösségét jókedvével, mosolyával, azokat is, akik kritizálva fordulnak Ön felé.
Bízom benne, hogy rátalál a mosolyát megőrző útra, s talán még egy kiscicát is beszerez magának.
Makkai Barbara Tünde,
pszichológus
