• Főoldal
  • Közélet
  • Helyszín
  • Gazdaság
  • Helytörténet
  • Hitvilág
  • Művelődés
  • Oktatás – Ifjúság
  • Sport
  • Régió
    • Régió – Krassó-Szörény megye
    • Civilek a közösségért
    • Régió – Hunyad megye
    • Régió – Arad megye
  • Jelek és jelzések
  • Irodalmi helyőrség
  • Civilek a közösségért

Regionális közéleti hetilap

Fontos hírek

2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.

„Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”

Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron

Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025

A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség

Jeles elődeink

105 csapat nevezett be a 16. Bölcs Diákok vetélkedőre


A Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának közgyűlése


 31 Mar 2025   Írta admin  0 Hozzászólás


A csillagászati tavasz első napján, március 21-én, pénteken délután 5 órai kezdettel a temesvár-józsefvárosi plébánia közösségi termében tartotta idei közgyűlését a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának tagsága. Az ülés napirendi pontjai között szerepelt a tavalyi évre vonatkozó átfogó tevékenységi és pénzügyi beszámoló, szó esett továbbá a jövőbeni tervekről is.
Az ülés kezdetén Fekete Nagy László elnök üdvözölte a jelenlévőket, majd a résztvevők közösen imádkoztak Máthé Lajos újszentesi plébánossal, a temesvári filia lelki vezetőjével. Ezt követően Fekete Nagy László elnök felolvasta az elmúlt esztendőre vonatkozó részletes beszámolót, amely átfogó képet nyújtott a szervezet működéséről, az elért sikerekről, de arról az elkötelezett munkáról is, amelyet a közösség tagjai, alkalmazottak és önkéntesek végeznek nap mint nap a szükséget szenvedők vagy idősek szolgálatában.
A temesvári Gheorghe Baritiu utcai székhelyen működik az iroda, valamint a 20 férőhelyes idősotthon, a szociális konyha és étkezde, ahonnan naponta 90 adag meleg étel, ebéd és vacsora jut el a rászorulókhoz, továbbá itt szervezik meg az 50 személyt ellátó házigondozói szolgálatot is. Mindhárom szolgáltatás akkreditált. Emellett a máltai szervezet többször segít rászoruló családoknak, hajléktalanoknak vagy azoknak, akiknek orvosi eszközökre volt szükségük, elsősegélynyújtási képzést szervez. A 34 éves tapasztalattal rendelkező szervezet tavalyi évre vonatkozó összesített adatai is nagyon beszédesek: a már említett 3 akkreditált szociális program keretében több mint 1868 kedvezményezett, vagyis átlagosan havonta 156 személy kapott ellátást. A hajléktalanok megsegítését célzó, önkéntesek által végzett tevékenység keretében 960 kedvezményezettnek, vagyis hetente 20 személynek nyújtottak segítséget. A rászoruló családokat segítő programoknak több mint 480 kedvezményezettje volt. Az egyesületnek 82 önkéntes tagja van, ebből 57 aktív tag, valamint 37 alkalmazottja, akik közül sokan önkéntes munkát is végeznek szabadidejükben.
A Szent János idősotthonban tavaly 6205 reggeli, illetve ugyanannyi ebéd, vacsora és uzsonna fogyott. Emellett a szociális konyhában még havonta 90 személy számára főztek, összesen 22328 adag, kétfogásos ebédet és ugyanannyi vacsorát, a hétvégéken pedig 10350 adag élelmiszercsomagot szállítottak haza a kedvezményezetteknek.
A segélyeket elosztó központ raktárába a 2024. év során 13.008 lej értékben kerültek nem romlandó élelmiszerek (150 kg), továbbá 6 partnerintézmény részére 6800 lej értékben továbbítottak ruházati termékeket (600 kg). Az önkéntesek az újszentesi római katolikus plébániával közösen segélyt (ruházati termékek) osztottak szét a szomszédos falvakban lakó rászoruló, sokgyermekes családok között.
A beszámoló kitért arra, hogy a máltai központban a fizikai gondoskodás mellett a lelki gondozásra is odafigyelnek. A tavalyi év folyamán Máthé Lajos újszentesi plébános, Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános, valamint Szabó Péter ny. plébános mutatott be rendszeresen szentmisét a máltai kápolnában, illetve kereste fel az idősotthon lakóit. Ugyanakkor a más vallásfelekezethez tartozó gondozottaknak is biztosítanak lehetőséget saját vallásuk gyakorlására. A temesvári máltai közösség vezetősége és képviselői pedig több egyházi eseményen is részt vettek, például Roos Márton ny. temesvári főpásztor püspökké szentelésének 25. évfordulóján, Kóbor György ny. plébános, a csáki Caritas igazgatója gyémántmiséjén, máriaradnai zarándoklatokon, lelkigyakorlaton a kolozsvári Manresa központban stb.
A tavalyi év megvalósításainak mérlegét gazdagították továbbá a következő tevékenységek:
– a temesvári Élelmiszerbankkal közös adománygyűjtés;
– különböző egyházi ünnepek, gyermeknap, nőnap, valamint a kedvezményezettek születésnapjának megünneplése, illetve november 1-jén, mindenszentek ünnepén a temetőben megemlékezés és gyertyagyújtás a temesvári máltai szervezet alapítói és vezetői, dr. Bárányi Ferenc, dr. Bárányi Ildikó és Paul Éva sírjánál.
– Mikóújfalun a Máltai Akadémián való részvétel.
– A Máltai Szeretetszolgálat romániai filiáinak és fiókszervezeteinek vezetői, valamint németországi partnereik talákozója szeptember 19-22-én a Kovászna megyei Mikóújfalun.
– A nagyszentmiklósi önkéntes csoport tevékenységei.
– Hangsúlyt fektettek az adománygyűjtési akciókra a személyi jövedelemadó 3,5%-ának átirányítására, a különböző vállalatok nyereségadója (maximum) 20%-ának átirányítására, valamint új szponzorok keresésére.
A máltai fiatal önkéntesek csoportja is nagyon aktív. Az egyik sikeres projektjük a hajléktalanok megsegítése élelmiszercsomagokkal, ruházattal és tisztálkodási szerekkel. A Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozaton a fiatal önkéntesek elsősegélynyújtási bemutatót tartottak, illetve részt is vettek elsősegélynyújtásban a helyszínen. Az év során több elsősegélynyújtási tanfolyamot is tartottak orvosok és egészségügyi személyzet bevonásával. Ugyancsak hivatásos mentősökkel együtt a máltai önkéntesek elkísérték az 55. Nemzetközi Kolping Zarándokút a békéért résztvevőit a gyalogos túrán. Az önkéntesek másik projektje a rendszeres véradás. Karácsony előtt pedig a Mihăiță családi típusú gyermekotthon fogyatékossággal élő lakóit keresték fel ajándékokkal. A beszámolónak megfelelően az elmúlt esztendőben több mint 50 hajléktalan részesült támogatásban, mintegy 500 személy vett részt az elsősegélynyújtó tanfolyamokon, közülük 25-en a máltai szervezet önkéntesei, illetve évente legalább négy alkalommal vettek részt véradáson.
Ami a jövőbeni terveket illeti, nem hangzatosak, de ugyanakkor kitartó munkát igényelnek: javítani a nyújtott szolgáltatásokon, ami nem kis kihívást jelent. A máltai központ épületének további felújítása és egy mikrobusz megvásárlása is szerepel az idei év tervei között. A fiatal önkéntesek csoportjának jövőbeni projektje, hogy a máltai szervezet alkalmazottainak is szervezzen elsősegélynyújtási tanfolyamokat, illetve felkérték a tagságot, hogy aki a lakhelye környékén hajléktalan emberekkel találkozik, jelezze a csoportnak, hogy őket is nyilvántartásba vegyék a kedvezményezettek közé.
A közgyűlés keretében elhangzott az a javaslat is, hogy a tagok az elkövetkezőkben gyakrabban találkozzanak egymással és a vezetőséggel.
Mint az a temesvári máltai egyesület közösségi oldalán olvasható, a vezetőség köszönetét fejezi ki „a közgyűlés minden résztvevőjének, akik jelenlétükkel bizonyították, hogy mottónk „Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum” (A hit védelme és a rászorulók szolgálata) aktuális a napjainkban tapasztalt nehézségek közepette is”.

A temesvári Püspökség sajtóirodája


    Oszd meg


  • Recent Posts

    • 2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.
    • „Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”
    • Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron
    • Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025
    • A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség
  • HIRDESSEN ITT!

    Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.

    További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk.
  • Archives

    • November 2025
    • October 2025
    • September 2025
    • August 2025
    • July 2025
    • June 2025
    • May 2025
    • April 2025
    • March 2025
    • February 2025
    • January 2025
    • December 2024
    • November 2024
    • October 2024
    • September 2024
    • August 2024
    • July 2024
    • June 2024
    • May 2024
    • April 2024
    • March 2024
    • February 2024
    • January 2024
    • November 2023
    • October 2023
    • September 2023
    • August 2023
    • July 2023
    • June 2023
    • May 2023
    • April 2023
    • March 2023
    • February 2023
    • January 2023
    • December 2022
    • November 2022
    • October 2022
    • September 2022
    • August 2022
    • July 2022
    • June 2022
    • May 2022
    • April 2022
    • March 2022
    • February 2022
    • January 2022
    • December 2021
    • November 2021
    • October 2021
    • September 2021
    • August 2021
    • July 2021
    • June 2021
    • May 2021
    • April 2021
    • March 2021
    • February 2021
    • January 2021
    • December 2020
    • November 2020
    • October 2020
    • September 2020
    • August 2020
    • July 2020
    • June 2020
    • May 2020
    • April 2020
    • March 2020
    • February 2020
    • January 2020
    • December 2019
    • November 2019
    • October 2019
    • September 2019
    • August 2019
    • July 2019
    • June 2019
    • May 2019
    • April 2019
    • March 2019
    • February 2019
    • January 2019
    • December 2018
    • November 2018
    • October 2018
    • September 2018
    • August 2018
    • July 2018
    • June 2018
    • May 2018
    • April 2018
    • March 2018
    • February 2018
    • January 2018
    • December 2017
    • November 2017
    • October 2017
    • September 2017
    • August 2017
    • July 2017
    • June 2017
    • May 2017
    • April 2017
    • March 2017
    • February 2017
    • January 2017
    • December 2016
    • November 2016
    • October 2016
    • September 2016
    • August 2016
    • July 2016
    • June 2016
    • May 2016
    • April 2016
    • March 2016
    • February 2016
    • January 2016
    • December 2015
    • November 2015
    • October 2015
    • September 2015
    • August 2015
    • July 2015
    • June 2015
    • May 2015
    • April 2015
    • March 2015
    • February 2015
    • January 2015
    • December 2014
    • November 2014
    • October 2014
    • September 2014
    • August 2014
    • July 2014
    • June 2014
    • May 2014
    • April 2014
    • March 2014
    • February 2014
    • January 2014
    • December 2013
    • November 2013
    • October 2013
    • September 2013
    • August 2013
  • Recent Comments

    • Find us on Facebook

    • Időjárás



    • Szerkesztőség: GRAUR JÁNOS, alapító főszerkesztő, MAKKAI ZOLTÁN, főszerkesztő, Bodó Barna, főmunkatárs, Lázár Ildikó és Nemes Gabriella tördelőszerkesztők.
      Munkatársak: Sipos Enikő (otthonunk), Ferencz Melánia (sport) Szekernyés János (helytörténet), Eszteró István (irodalom), dr. Szabó Mónika, dr. Matekovits György (egészségügy), Csatlós János (keresztrejtvény), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich (Hunyad megye), Kun László (Krassó-Szörény), Dudás József (örökös munkatárs), Kiss Károly.
      Kiadó: VÁRBÁSTYA EGYESÜLET
      Kiadó tanács: Gazda István, Kása Zsolt, Tamás Péter


    Szerzői jog 2013 - Heti Új Szó