A rendkívüli egyházi eseményre az elmúlt szombaton kerüt sor Szatmárnémetiben, ahol jelen volt Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke. Köszöntő beszédében azokra a világban végbemenő, nem kivánatos változásokra utalt, amelyek­nek manapság tanúi lehetünk. Kelemen Hunor többek között az alábbiakat hangsúlyozta.
Ma óriási változásokat látunk, ta­pasztalunk. Bármerre nézünk, gyakran azzal találjuk szembe magunkat, hogy az általunk leginkább ismert értékeket, a szívünkhöz legközelebb álló keresztény kultúrát és annak gyökereit megkérdője­lezik, relativizálják, mi több, újabban el­törlésre javasolják. Helyére az élj a má­nak jelszó kerül, ami természetszerűen nélkülözi mind a transzcendenciát, mind a metafizikát, nélkülözi a logoszt, nélkü­lözi az isteni rendet, és nem szívesen néz sem előre, sem hátra. Azok a társadalmak, amelyek lemondtak a szent időről a teljes profán idő javára, eltévedni látszanak a történelemben, előbb-utóbb meg­tagadják a múltat, eltörlik azt is, és ez által fölszámolják egy közösség, egy nép, egy nemzet láthatatlan, ám annál fon­tosabb szellemi gyökereit. És ezt kö­vetően lemondanak a szent térről is, átadják a helyét valami másnak, lerombolják vagy átalakítják, profán teret ké­peznek belőle, mert az a meggyő­ződésük, hogy sem a szent térre, sem szent időre nincs szüksége a mai embernek. Minden eddigi ilyen próbálkozás kudarcot vallott, és minden hasonló építmény, amely nélkülözi a szent teret és időt, ösz­szeomlott. Mi ma bizakodóak tudunk len­ni, mert itt mifelénk ma is épülnek új templomok, ma is öntenek harangot, és ma is szentelnek fel templomokat. Azt látjuk, hogy a régit itt felénk nem feladják, nem lebontják, hanem felújítják és mindenekelőtt liturgikus célt szolgálva hasz­nálják. Ezért mi bizakodóak va­gyunk, és bátran bátorítva mondom én ma­gam is: ott, ahol új templom épül, ott, ahol a régi templomot felújítják, ott, ahol helye van az újnak a régi mellett, ott, ahol a holnapot a tegnapi napra építik, és ott, ahol a vékony gyökerek, a hajszálerek életben maradnak, ott erős közösség él, amely képes megmaradni, képes újat teremteni, képes tervezni és építkezni. Ez a mai nap is ezt bizonyítja, és még bizonyosságtétele valaminek. Az összefogás erejének. Európai uniós ala­pokból újult fel ez a templom, és ez így van rendjén, ám amikor fogytán volt a pénz, akkor volt, akire támaszkodni, volt, akihez fordulni, és ezt már nem először ta­pasztaljuk meg. A román kormány ki­egészítette a költségvetést, ami termé­szetes, hiszen a mi adóinkról van szó. De a magyar kormány segítsége akkor jött, amikor ismét fogytán volt a pénz, kö­szönet érte, ezt már sokszor megtapasztaltuk az elmúlt években. Köszönet tehát mindazoknak, akik segítették ennek a nagy­szerű tervnek a megvalósulását! Meg­tapasztaltuk számtalanszor, és ez is­mét bizakodásra ad okot, hogy amikor egymást segítjük, amikor összefogunk, amikor a közös értékek és a közös célok moz­gatnak meg bennünket, igen, olyan­kor sikeresek tudunk lenni. Becsüljük meg az összefogást, erősítsük meg az önbizalmunkat és az egymásba vetett bizalmat, és akkor lesz, amire büszkéknek len­nünk, mert minden nehézség és kihí­vás mellett és ellenére a mi közösségünk képes lesz magának jövőt építeni. És ennek a jövőnek része lesz a templom is, része a múlt és természetesen része lesz mindaz, amit a következő nemzedékek teremtenek.