Adorjáni Dezső Zoltán püspök üzenete 2022 húsvétján

Jézus a középen

Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanít­vá­nyok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békes­ség néktek!” És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A ta­nítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” (Jn 20,19–21)
Kedves húsvétot ünneplő testvéreim! Az idézett történet a naptári hét első nap­ján, azaz egy tavaszi vasárnapon történt Jeruzsálemben. A Jézussal történt tragédia után a rettegő tanítványok egyfajta „önkéntes” karanténba vonultak, ahol – mint az evangélium írja – zárt ajtók mö­gött, megfélemlítve várták sorsuk beteljesülését. Életük, puszta létük volt ve­szélyben. Vallási fanatikusok, gyűlöl­kö­dő, dühöngő, felajzott tömeg követelte éle­tüket. Féltek, rettenetesen féltek, mint minden ember, mint mi magunk is, ha élet­veszélyben vagyunk. Mert életve­szély­ben, kritikus határhelyzetekben le­hetne nagyokat és szépeket mondani, hős­tetteket végrehajtani, hősként pózolni, frázisokat, vallási kliséket is puffogtatni. Igazából azonban az történik, hogy fél és retteg az ember, bármibe belekapasz­kod­na, félti szemernyi életét, épségét, emberi méltóságát. Ez az apostolok esetében sem volt másként: emberek voltak, akárcsak mi. Esendő, gyáva emberek, nem hősök, nem héroszok. Jézust, akit teljes odaadással, szívvel-lélekkel követtek, akiben a jö­vő nagy ígéretét látták, a váradalmak be­teljesülését, a messiást, az isteni hata­lom birtokosát, az új birodalom meg­építőjét – ezt a Jézust elfogták, meg­kínozták, és kivégezték, mint egy közönséges gonosztevőt.
Pedig nagyon jól álltak a dolgok, hi­szen Jézust tömegek követték, a nép megbabonázva rajongta körül, az éhezők enni kaptak, betegek gyógyultak meg, vakok láttak, bénák jártak, halottak támadtak fel, és hangzott az életet adó örömhír, az evan­gélium, Isten szeretetének üzenete. És ez a Jézus most nincsen, saját művé­nek az áldozata lett. Azok, akik tegnap­előtt hozsannával üdvözölték, Dávid utó­daként, királyként, messiásként tisz­telték, most gyűlölettel eltelve halálát kö­vetelték. Micsoda döbbenet, milyen ra­dikális fordulat következett itt be? Jézus nincs többé, meghalt, és nem maradt más a tanítványokban, csak az elkeseredés, kiábrándultság, rettegés és félelem.
Ezután következik egy másik, még na­gyobb döbbenet: azt olvassuk, hogy be­zárt ajtók ide vagy oda, egyszerre csak Jézus „eljött”. Egyszerűen bejött, megjelent a tanítványok között, és megállt kö­zépen. Majd pedig így szólt „Békesség néktek.” El tudjuk képzelni, mi játszódott le ebben az egészen kivételes pillanatban a tanítványok szívében, elméjében? Á­mu­lat, döbbenet, mert ami történt, az ért­hetetlen, felfoghatatlan volt, és az maradt mind a mai napig. Két napja a kereszten meghalt Jézus, most pedig ott áll, mégpedig a középen. Érdekes jelenség, hogy az élő Jézus mindig ott áll meg, a közé­pen. Nem kint a ház előtt, nem az ajtó előtt, nem a küszöbön, a szoba szélén, hanem a közepén. Ez pedig sokkal több, mint egy metafora – ez a közép. Jézus he­lye fizikális és lelki értelemben is, valóságosan ott van középen, mert ez az Isten jelenlétének a helye! És amikor ő megjelenik, pontosabban belép középre, és azt mondja „Békesség néktek”, akkor ra­di­kális változás áll be a dolgok és jelensé­gek világában. Elkezdődik valami új. Ezek a rettegő, reszkető, gyáva, félős emberek egyszerre megnyugszanak, meg­vál­toznak, egészen másak lesznek. Nem­csak a feltámadás fizikai csodája a meg­döbbentő, a megható, hanem az az átalakító belső csoda, az az erő és fény, ami a szívekben, a lelkekben itt megjelent. El­tűnik a félelem, megszűnik a bizonytalanság, a rettegés. Jézus a feltámadott, az élő, a középen álló, kitépi a félelem és a kétség méregfogát. És most már azt olvassuk, hogy a „tanítványok megörültek”, hogy látják az Urat. Az előbb még retteg­tek, féltek, lehet, elbújtak volna bárhová félelmükben – de ott, ahogy Jézus megállt a középen, kiárasztotta Lelkének erejét, kimondta a békesség igéjét, a félelem és a bizonytalanság megszűnt. Aki örül, aki­nek bizonyossága és élő Istene van, az nem fél, nem retteg!
Végül is nem a külső dolgok, nem a tör­ténelmi feltételek változtak meg – őket továbbra is gyűlölik, és el akarják pusztítani –, hanem a lelki állapotuk, az életük belső minősége: félő, bezárkózó, rettegő emberekből bátor, örvendező emberekké lettek. Ezt jelenti találkozni a feltámadott Úr­ral. Ha vele találkozol, akkor tudjad – ha akarod, kéred, engeded –, ő képes arra, hogy átalakítsa életedet, hogy félelmedet és rettegésedet örömre, békességre változtassa.
Ez most velünk, ebben a mai nehéz helyzetünkben sincsen másképp. Óriási vigasztalás, erőforrás ebben a nehéz há­borús helyzetben is, amikor az emberi éle­­teken, sorsokon tobzódik a halál­féle­lem, a teljes kilátástalanság. Itt van a köz­vetlen szomszédunkban egy irracio­nálisnak tűnő, érthetetlen és értelmetlen konfliktus, a testvérháború, a testvérgyű­lö­let. Itt van a huszonegyedik század nagy tragédiája, emberi kudarca, az ittlét kiszolgáltatottsága a gonosz, a bűn való­ságának. Itt volna igazán létszükség arra, hogy a gyűlölet, a hataloméhség, a rette­net helyett Jézus, Isten békessége kerül­jön a középre. Mert nincsen megnyugtató emberi megoldás.
Több mint két éve élünk együtt a koronavírus-járvány nehézségeivel, közvetlen szomszédságunkban pedig megjelent a háború. Hogy mit jelent ez az ott élő em­berek számára, mindannyian el tudjuk képzelni. Hogy mit jelent ez Európa jö­vő­jére nézve, azt már elképzelni sem tud­juk. Nem túlzás azt állítani, hogy az éle­tünk a feje tetejére van állítva. De ebben a rettegésben velünk van a feltámadott Krisztus. Közöttünk van, megjelent – pon­tosabban el sem ment közülünk. Most az a fontos, hogy megengedjük, hogy ő megállhasson a középen. Ne az életünk perifériáján, az ajtó előtt, küszöbön, ha­nem itt, az élet közepén! Ott az ő helye, az Isten helye az életünk közepén. És itt van ő most is veled, velem, velünk, az ő meg­dicsőült isteni valóságában – és ott áll meg keményen, kitartóan, gyógyítóan, ahol félelem, rettegés, kétségbeesés, bizonytalanság, szenvedés és kishitűség van.
A létezés, a belső templomunk köze­pén megálló Jézus új életet ad, erőt, len­dületet, hitet, gyógyulást és üdvösséget. Kitárja a végesség felett az örökkéva­ló­ság horizontját. És feladatot is ad a má­ban, felelősen és szeretettel szolgálni a világban, vállalni az ő küldetését, bizony­ságot tenni róla.
Minden próbatétel ellenére legyen áldott, szép húsvéti ünnepünk, mert velünk a feltámadott Úr! Ámen.
Ezzel a bíztatással kívánok a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház minden tagjának és családjának áldott, örömteli húsvétot!
Kolozsvár, 2022. húsvétja
Adorjáni Dezső Zoltán
a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke

Evangélikus-lutheránus istentisztelet
Húsvétvasárnap 10 órakor ma­gyar és német, úrvacsorával ösz­szekötött istentisztelet, húsvét­hétfőn 10 órakor magyar és német nyel­ven, úrvacsorával összekötött istentisztelet.