Máriapoli találkozó Kalodván – Az idei járványhelyzet miatt a Fokoláre Mozgalom romániai országos nyári Máriapoli találkozóját július 29-31. között, különböző helyszíneken tartják kisebb csoportokban, amelynek tagjai minden nap 19 órakor internetes kommunikációs felületen egymással is találkoznak. A temesvári egyházmegyében a lelki programot az Arad megyei Kalodván tartják mintegy 50 résztvevővel. A találkozó július 31-én, szombaton 16 órakor a máriaradnai kegytemplomban szentmisével zárul.
Családos tábor Lippán – A lippai Caritas szervezet által működtetett Jakobus ház július 30 – augusztus 1. között magyar nyelvű családos tábornak ad otthont. A lelki program témája: Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításának gyakorlati megvalósítása a családban. A programot Szilvágyi Zsolt püspöki helynök Temesvár IV – józsefvárosi plébános és Tari M Böbe schönstatti nővér, családpasztorációs referens vezeti.
Kitüntetés a bánáti sváboktól Roos Márton emeritus püspöknek – Július 31-én, szombaton Temesváron kerül sor, a püspöki palotában (Augustin Pacha utca 4.szám alatt), a Bánsági Svábok Egyesületének (Landsmannschaft der Banater Schwaben e.V.) ünnepélyes kitüntetése Dr. h.c. Roos Márton temesvári emeritus püspök részére a “Savoyai Jenő herceg” jelvénnyel. A kitüntetés, a Németországba emigrált Bánáti Svábok Szövetségének a legmagasabb fokú kitüntetése, amit, olyan politikai, vallási és kulturális személyiségeknek adták át az idők folyamán, akik munkájukkal kitűntek. Itt említjük Wolfgang Schäuble volt belügyminisztert, később pénzügyminisztert, Hans Dietrich Genscher volt külügyminisztert, Günther Hüschet, a kormány ügyvédjét, aki a romániai németek váltságdíjával foglalkozott a közösségi diktatúra idején.
Erwin Teufel, Baden-Württemberg volt miniszterelnöke, Barbara Stamm miniszter, a bajor parlament volt elnöke. Az ünnepélyes pillanatra 18.00 órakor kerül sor a Római Katolikus Püspökség vörös termében, az eseményen várhatóan a hatóságok képviselői, a romániai német kisebbség és a bánsági svábok, akik Né- metországba emigráltak, egyházmegyei papság és rokonok. A díjat Roos Márton emeritus püspök úr kapja Mr. Peter-Dietmar Leber, a Bánáti Sváb Szövetség elnökétől, Pál József Csaba temesvári püspök úr jelenlétében.
A csávosi templom 125. évfordulója – Az óteleki római katolikus plébániához tartozó csávosi Loyolai Szent Ignác római katolikus templom, 2021. július 31-én ünnepli 125. jubileumát. Ez alkalomból a Németországba települt Csávosi Németek Egyesülete az óteleki római katolikus egyházközséggel közösen szervez templombúcsút. Az ünnepi szentmisét két nyelven fogják bemutatni: Kóbor György ny. lelkipásztor német nyelven és Heinrich József jelenlegi óteleki plébános magyar nyelven. Az évforduló alkalmából kerékpáros kirándulást is szerveznek Németországból, Regensburgtól Csávosig, amelyre négy résztvevő már jelentkezett. A kerékpártúra átvonala: indulás július 16-án Regensburgból, majd a résztvevők Bécset és Pozsonyt érintve érkeznek Csávosra.
Nyári orgonakoncertek
Idén folytatódik a néhány évvel ezelőtt kezdeményezett nyári orgonakoncert-sorozat, amelynek helyszínei többségé- ben a temesvári egyházmegye területén lévő templomok. Ezúttal dr. Franz Metz orgonista és két vendége, Wilfried Michl (bariton) és Corneliu Meici, (trombita) a következő program szerint lép fel:
– Július 31-én, szombaton 19 órakor az aradi kultúrpalota koncerttermében
– Augusztus 1-jén, vasárnap 19 órakor a Temesvár III – erzsébetvárosi temp-lomban
– Augusztus 2-án, hétfőn 16 órakor a máriaradnai kegytemplomban.
Műsoron Händel, Bach, Dubois, Mouret, Pasini, valamint bánsági zene- szerzők – Anton Leopold Herrmann, Josef Emanuel Ranftl, Eduard Kertay, Hermann Klee, Wilhelm Franz Speer – művei szerepelnek. Szervezők: Temesvári Római Katolikus Püspökség, Bánsági Német Demokrata Fórum, Gerhardsforum Banater Schwaben e.V., München. A belépés díjtalan, adományokat köszönettel fogadnak a szervezők.
A német hívek zarándoklata Máriaradnára – Augusztus 2-án, a Porciunkula ünnepén a temesvári egyházmegye területén élő, valamint az időközben külföldre települt német nemzetiségű hívek és leszármazottaik zarándokolnak a máriaradnai bazilikához. A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Pál József Csaba megyéspüspök, szentbeszédet mond Dirschl Mates újaradi plébános.
Nyári tábor – A Temesszlatinai Római Katolikus Plébánia és a Karánsebesi Római Katolikus Plébánia augusztus 2-8. között gyermektábort, augusztus 16-21. között ifjúsági tábort szervez. A gyermektáborra a temesszlatinai templomban és a helyi iskola udvarán kerül sor. Az ifjúsági tábornak a bukaresti Don Orione központ ad otthont, a résztvevők idős embereknek, fiataloknak és fogyatékkal élő gyermekeknek szervezett különböző ka-ritatív programokba kapcsolódnak be. A táborok szervezését és megvalósítását támogatták a temesszlatinai közösség fiataljai és a hívek, Matieș Marin karán- sebesi plébános, Ianăș Motolan teológiai hallgató, Francisc Craia hitoktató, a temesszlatinai ortodox lelkipásztor, az olaszországi Tortona városból érkező 11 fiatal önkéntes, a helyi tanács és Gheorghe Roma polgármester.
Életige találkozó – Augusztus 4-én, szerdán a temesvár-józsefvárosi plébánián 19 órakor online életige találkozót tartanak.
Szentségimádás a családokért – A temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban minden hónap első csütörtökjén szentségimádást tartanak a családokért. A programnak megfelelően az imára augusztus 5-én 19 órai kezdettel várják a híveket.
A zsombolyai templom ünnepe / A felújított papi kripta megáldása – Az utóbbi évekhez hasonlóan idén is nyáron, augusztus 7-én, szombaton tartják a zsombolyai Szent Vendel tisztetelére felszentelt templom búcsúünnepét, a szentmise 15 órakor kezdődik. Az ünnepnapot a helyi plébánia, a városi tanács, a Német Demokrata Fórum és a „Hatzfelder Pipatsche“ német néptánccsoport közösen választotta. A Németországban letelepedett zsombolyai németek egyesülete (HOG Hatzfeld) anyagilag is támogatja az ünnepet. Augusztus 31-én, szombaton a zsombolyai katolikus temetőben megáldják a papi kriptát, amelynek felújítását ugyancsak a HOG Hatzfeld finanszírozta.
Ezüstmise Resicabányán – Augusztus 8-án, vasárnap a resicabányai Havas Boldogasszony-plébánia közössége a templombúcsút ünnepli. A 10.30 órakor kezdődő liturgiát ezüstmiséje alkalmából Varga János arad-belvárosi kisegítő lelkész mutatja be.
Bérmálás Temesrékáson – Pál József Csaba megyéspüspök augusztus 8-án, vasárnap Temesrékáson 37 fiatalt részesít a bérmálás szentségében. A szentmise 10 órakor kezdődik. Ezt megelőzően a Főpásztor augusztus 6-án, pénteken 18 órakor a bérmálkozó fiatalok csoportjával találkozik.


06 Aug 2021
Írta admin
0 Hozzászólás