A Vino și vezi (Jöjj és láss!) kollégium pasztorális programja. Helyszín: Temesvár, 1 Decembrie utca 1-es szám.
Május
15-én – 20:00-21:30 óra között film și mozifórum
22-én – 20:00-21:00 óra között virrasztás pünkösd alkalmából
29-én – 19.30-20 óra között szentmise
Találkozó Ciofliceni-ben
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (Consilium Conferentiarium Episcopalium Europae, CCEE) családért és életért felelős püspökeinek és küldötteinek találkozójára május 8-10-én kerül sor a Ciofliceni-i karmelita atyák kolostorában. A találkozón részt vesz Pál József Csaba megyés püspök, a Romániai Püspöki Konferencia családpasztorációs bizottságának elnöke és Helena Costescu, a profamilia.ro országos honlap felelőse.
A Püspökkari Konferencia ülése
Május 10-12. között Szatmárnémetiben ülésezik a Romániai Püspökkari Konferencia. A találkozón részt vesz Pál József Csaba főpásztor.
Orgonakoncert a Szent György székesegyházban
Május 12-én, pénteken 19 órakor orgonakoncertre kerül sor a Szent György székesegyházban. Fellép Denis Moldovan, a temesvár-belvárosi Szent Katalin templom orgonistája és Cristian Roșoagă, a temesvár-józsefvárosi templom orgonistája. Műsoron J.S. Bach, D. Buxtehude, J. Brahms, F. Mendelssohn-Bartholdy, J. Langlais, O. Messiaen zeneszerzők művei és improvizációk szerepelnek. A belépés díjtalan.
Ünnepi miserend
Május 18-án, áldozócsütörtökön, a római katolikus Egyház Jézus mennybemenetelét ünnepli. A temesvári székesegyházban, csakúgy, mint az egyházmegye templomaiban a vasárnapi miserend érvényes.
Pünkösdi Szentlélek kilenced
Május 19-től, péntektől kezdődően a temesvári egyházmegye templomaiban minden nap kilencedet tartanak a Szentlélek tiszteletére.
A temesvári Nikolaus Lenau Líceum ünnepe
A Nikolaus Lenau Líceum, ahol két Nobel-díjjal kitüntetett személyiség, Herta Müller író és Stefan Walter Hell fizikus is tanult, 2020-ban ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. Mivel a akkori járványhelyzet miatt nem sikerült méltó módon megtartani a jubileumot, erre idén május 18-20. között kerül sor. Május 19-én, pénteken 11 órától a temesvári Operaház termében megtartandó ünnepségen részt vesz Pál József Csaba megyés püspök és Johann Dirschl általános helynök. Május 20-án, szombaton 11 órai kezdettel a Szent György székesegyházban Dirschl Johann vikárius szentmisét celebrál az ünneplő középiskola tantestületének, növendékeinek és végzőseinek.
A gazdasági tanács ülése
Május 22-én, hétfőn 9,30 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök a temesvári Püspökség gazsadági tanácsának tagjaival folytat megbeszélést.
A szentmisék rendje a temesvári székesegyházban
A Szent György székesegyházban minden hétköznap 7.15 órakor és 18 órakor celebrálnak szentmisét. Május 1-től október 1-ig a délutáni szentmisék 18.30 órakor kezdődik.
A délutáni szentmiséket román nyelven mutatják be.
A reggeli szentmiséket (7.15 órakor) a következő nyelven celebrálják:
Hétfőn, kedden és szerdán román nyelven
Csütörtökön és pénteken magyar nyelven
Szombaton német nyelven
Vasárnapokon és ünnepnapokon a miserend a következő:
9 órakor magyar nyelven
10 órakor német nyelven
11 órakor és 18 órakor (május 1-től október 1-ig 18.30 órakor) román nyelven
A hétköznapra eső ünnepek esetében 11 órakor három nyelvű szentmisét, 18 órakor (18.30 órakor) román nyelvű szentmisét celebrálnak. Kivételt képez húsvét és karácsony másodnapja, valamint az államilag szabadnapnak nyilvánított ünnepek, amikor a vasárnapi miserend érvényes.
Pontifikális szentmisék a székesegyházban
– Karácsony éjszakáján és karácsony napján
– Virágvasárnap
– Nagycsütörtökön
– Húsvét vigíliáján
– Húsvétvasárnap
– Pünkösdvasárnap
– Úrnapján délután
Amikor 11 órakor főpásztori szentmisére kerül sor, a többi délelőtti szentmise elmarad.
TEMESI FŐESPERESSÉG
Emléktáblát avatnak május 8-án a Notre Dame zárdatemplomban, a bolgár személyi plébánia templomában
Az 1873-ban Szegedre érkező nővérek tiszteletére a Boldogasszony Iskolanővérek emléktáblát avatnak 2023. május 8-án a Notre Dame zárdatemplomban, Temesváron. Az esemény kezdete az egész éven át tartó ünnepségsorozatnak. A nővérek szegedi Karolina Iskolája 2023-ban ünnepli
150 éves évfordulóját. A jubileumi év egyik pillére az emléktábla elhelyezése. Az emléktábla megszentelését megelőzően hálaadó szentmise lesz, utána Actionbound városi kihíváson vesznek részt a diákok. A hálaadó szentmisét Szilvágyi Zsolt temesvári püspöki helynök celebrálja. Az emléktáblát Ivanics M. Andrea, a Boldogasszony Iskolanővérek magyarországi tartományfőnöke leplezi le. Az ünnepségen részt vesz Kondé Lajos szeged-csanádi püspöki helynök, a nővérek és a tanárok képviselői, valamint a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum és a szegedi Karolina Iskola egy-egy osztálya, akik tiszteletüket fejezik ki az emlékműnél. Az ünnepség után ún. Actionbound túra veszi kezdetét a diákok számára, akik a belvárosban mérhetik fel tudásukat.
Szentségimádás a temesvár-újkissodai templomban
A temesvár-újkissodai plébániatemplomban Jäger Béla helyi plébános vezetésével pünkösd ünnepéig minden csütörtökön a 18 órakor kezdődő szentmise után szentségimádásra kerül sor a Szentlélek tiszteletére.
Bibliakurzus a zsombolyai plébánián
A Teremtéstől Jézusig címmel március 14.-június 13. között minden kedden 19 órai kezdettel bibliakurzusra kerül sor a zsombolyai plébánia hittantermében. A Biblia tanulmányozásának célja, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak az emberi történelem legfontosabb könyvgyűjteményéről, a Szentírásról. A kurzus programja a következő:
Május 9. Exodus, vándorlás a pusztában
Május 16. A szövetség királyságának megalapítása
Május 23. Dávid királyságának jellemzői
Június 06. Új Mózes, új szövetség
Június13. A királyság átalakulása
Esperességi gyűlések
– Május 9-én, kedden a temesrékási plébánián a temesvári és a dettai esperesi kerület papjai vesznek részt gyűlésen. A találkozó 10 órakor szentmisével kezdődik.
– Május 10-én, szerdán a lovrini plébánián a csanádi esperesi kerület papjai vesznek részt gyűlésen. A találkozó 10 órakor szentmisével kezdődik. Meghívott előadó dr. Claudiu Călin egyházmegyei levéltáros.
Bérmálások Temesváron
– Május 20-án, szombaton Pál József Csaba megyés püspök a temesvár-erzsébetvárosi templomban bérmál. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik. A 11 fiatalnak Andrieș Andreea nővér tartott felkészítő hittanórákat.
– Május 21-én, vasárnap Pál József Csaba megyés püspök a temesvári bolgár személyi plébánia templomában, a Notre Dame zárdatemplomban bérmál. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik.
Koncert és előadás a Millenniumi templomban
A temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban május 28-án, vasárnap délután kiállítással és előadással egybekötött koncertre kerül sor. A program 16 órakor nevelő jellegű koncerttel kezdődik, 18 órakor előadásra kerül sor, amelynek témája a család, 19 órai kezdettel pedig F.J. Haydn: A Teremtés című oratóriuma csendül fel román nyelven az Oratorium Proiect énekkara és a New Hope zenekar előadásában. Vezényel: Vass András, karvezető: Kenneth Tucker. Szólisták: Georgiana Simonov (szoprán), Daniel Zah (tenor), Lucian Oniță (basszus). Jegyek a www.eventim.ro honlapon vásárolhatók.
MAROSI FŐESPERESSÉG
Bérmálás a lippai templomban
Május 14-én, vasárnap Pál József Csaba megyés püspök a lippai templomban bérmál. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik. Ezt megelőzően a Főpásztor 10 órakor a bérmálkozók csoportjával találkozik. A 23 fiatalnak Cădărean Ion helyi plébános tartott felkészítő hittanórákat. A szentmise zenei szolgálatát a székesegyház Exultate énekkara látja el Bajkai-Fábián Róbert orgonista vezetésével.
Koncert a máriaradnai kegytemlomban
Május 14-én, vasárnap 18 órai kezdettel a máriaradnai kegytemplomban egyházzenei koncertet tartanak. Fellépnek: Dorina Laza (szoprán), Elena Doycheva (szoprán), orgonán játszik Silviana Cîrdu és Roxana Ardeleanu. Műsoron F. Schubert, C. Saint-Saëns, W.A. Mozart, G. Fauré, L. Refice, W. Gomez, L. Cherubini, C. Franck zeneszerzők művei szerepelnek.
A máriaradnai kegytemplom nyári miserendje
Május 1-től kezdődően a máriaradnai kegytemplomban a szentmiséket minden hétköznap 18 órakor mutatják be, kivéve a szerdai napokat, amikor a szentmise 8 órakor kezdődik.