A Vino și vezi (Jöjj és láss!) kollégium pasztorális programja. Helyszín: Temesvár, 1 Decembrie utca 1-es szám. Május 22-én – 20:00-21:00 óra között virrasztás pünkösd alkalmából, 29-én – 19.30-20 óra között szentmise.
Pünkösdi Szentlélek kilenced
Május 19-től, péntektől kezdődően a temesvári egyházmegye templomaiban minden nap kilencedet tartanak a Szentlélek tiszteletére.
A temesvári Nikolaus Lenau Líceum ünnepe
A Nikolaus Lenau Líceum, ahol két Nobel-díjjal kitüntetett személyiség, Herta Müller író és Stefan Walter Hell fizikus is tanult, 2020-ban ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. Mivel a akkori járványhelyzet miatt nem sikerült méltó módon megtartani a jubileumot, erre idén május 18-20. között kerül sor. Május 19-én, pénteken 11 órától a temesvári Operaház termében megtartandó ünnepségen részt vesz Pál József Csaba megyés püspök és Johann Dirschl általános helynök. Május 20-án, szombaton 11 órai kezdettel a Szent György székesegyházban Dirschl Johann vikárius szentmisét celebrál az ünneplő középiskola tantestületének, növendékeinek és végzőseinek.
A gazdasági tanács ülése
Május 22-én, hétfőn 9.30 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök a temesvári Püspökség gazsadági tanácsának tagjaival folytat megbeszélést.
A nagyszentmiklósi bolgárok napja
Május 20-án, szombaton tartják A nagyszentmiklósi bolgárok napja elnevezésű rendezvényt, az alábbi program szerint:
– 16 órakor szentmise a nagyszentmiklósi római katolikus templomban
– 17.30 órakor folklórműsor a szabadtéri színpadon, rossz idő esetén a kultúrotthonban
– 19.30 órakor vacsora a Nákó kastélyban.
Szentségimádás a temesvár-újkissodai templomban
– A temesvár-újkissodai plébániatemplomban Jäger Béla helyi plébános vezetésével pünkösd ünnepéig minden csütörtökön a 18 órakor kezdődő szentmise után szentségimádásra kerül sor a Szentlélek tiszteletére.
Bibliakurzus a zsombolyai plébánián
A Teremtéstől Jézusig címmel március 14.-június 13. között minden kedden 19 órai kezdettel bibliakurzusra kerül sor a zsombolyai plébánia hittantermében. A Biblia tanulmányozásának célja, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak az emberi történelem legfontosabb könyvgyűjteményéről, a Szentírásról. A kurzus programja a következő:
Május 23. Dávid királyságának jellemzői
Június 06. Új Mózes, új szövetség
Június13. A királyság átalakulása
Bérmálások Temesváron
– Május 20-án, szombaton Pál József Csaba megyés püspök a temesvár-erzsébetvárosi templomban bérmál. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik. A 11 fiatalnak Andrieș Andreea nővér tartott felkészítő hittanórákat.
– Május 21-én, vasárnap Pál József Csaba megyés püspök a temesvári bolgár személyi plébánia templomában, a Notre Dame zárdatemplomban bérmál. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik.
Koncert és előadás a Millenniumi templomban
A temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban május 28-án, vasárnap délután kiállítással és előadással egybekötött koncertre kerül sor. A program 16 órakor nevelő jellegű koncerttel kezdődik, 18 órakor előadásra kerül sor, amelynek témája a család, 19 órai kezdettel pedig F.J. Haydn: A Teremtés című oratóriuma csendül fel román nyelven az Oratorium Proiect énekkara és a New Hope zenekar előadásában. Vezényel: Vass András, karvezető: Kenneth Tucker. Szólisták: Georgiana Simonov (szoprán), Daniel Zah (tenor), Lucian Oniță (basszus). Jegyek a www.eventim.ro honlapon vásárolhatók.
Templombúcsú Világoson
A gyoroki plébániához tartozó világosi római katolikus közösség idén ünnepli a Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelt templom felépítésének 270. évfordulóját. A településen régebbi római katolikus imahelyek maradványai is megtalálhatók. Az évforduló alkalmából a hívrk 2023. május 13-án, szombaton, 11 órától szentmise keretében ünneplik a templombúcsút. A közösség lelkipásztora Daniel Lunic gyoroki és pankotai plébános.