TEMESVÁRI RÓMAI KATOLIKUS PÜSPÖKSÉG
Ifjúsági programok
Temesvári egyházmegyei csoport a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozón
Július 26. – 2023. augusztus 6. között a portugál főváros, Lisszabon ad otthont az Ifjúsági Világtalálkozónak, amely a katolikus egyház nemzetközi rendezvénye. A találkozóra nem csupán katolikus fiatalok kapnak meghívást, a más vallásfelekezethez tartozókat is szívesen látják. A lelki elmélyülés, a hit csoportos, közösségben történő megélése és az ezt segítő spirituális programok mellett a rendezvény célja a találkozás és az ünneplés. Az Ifjúsági Világtalálkozót rendszerint háromévente rendezik a mindenkori pápa részvételével. A rendezvénynek két része van: az egyházmegyei előtalálkozókra július 26-31. között kerül sor, ezt követi a lisszaboni nemzetközi rendezvény augusztus 1-6. között. A temesvári egyházmegyéből két csoport, összesen 31 fiatal indul Portugáliába, 2 önkéntes pedig már egy héttel hamarabb elutazik. Az első csoport tagjai július 26. – 2023. augusztus 6. között mindkét rendezvényen részt vesznek, a második csoport csak a lisszaboni találkozóra utazik. A temesvári egyházmegyéből érkező fiatalokat az előtalálkozón a Coimbrai egyházmegyében várják. Az első csoportot Szabó Tiberiu egyházmegyei ifjúsági lelkész és Sr. Alexandra Văcaru Sdc nővér kíséri, a második csoporttal Pál József Csaba megyés püspök és Bukovics Erika-Mária schönstatti nővér, ifjúsági referens utazik Lisszabonba. A világtalálkozón a CIM – Coetus Internationalis Ministrantium – nemzetközi szövetség képviseletében, alelnöki minőségben részt vesz Irimiciuc Emil Alin boksánbányai plébános. Pál József Csaba megyés püspök augusztus 2-án szentmisét mutat be magyar nyelven, augusztus 3-án magyar nyelven, augusztus 4-én román nyelven katekézist tart a fiataloknak.
Európai Egyházközségek Kollokviuma Temesváron
Idén július 29-augusztus 3. között Temesváron kerül sor az Európai Egyházközségek Kollokviuma találkozójára, amikor mintegy százötven személy érkezik külföldről, és kis csoportokban felkeresik a különböző felekezetek plébániáit. Ennek keretében július 29-én, szombaton 17.30 órakor a Szent György székesegyházban Pál József Csaba megyés püspök szentmisét mutat be olasz és német nyelven a résztvevőknek. A lugosi görögkatolikus Püspökséget Angelo-Narcis Pop, általános helynök képviseli. A kollokvium rendezvényét minden második évben Európa különböző városaiban szervezik meg, amikor papok és világiak találkoznak néhány napra a kontinens minden részéből, hogy megvitassanak egy meghatározott témát. Az idei téma: Temesvár 2023 – Reményt Európának. Hogyan lehet egy keresztény közösség meghatározó a mai világban? A kollokvium a Renovabis Alapítvány támogatásával zajlik.
Bérmálás Boksánbányán
Dirschl Johann általános helynök július 30-án, vasárnap Boksánbányán 30 fiatalt részesít a bérmálás szentségében. A szentmise 10 órakor kezdődik. A bérmálkozók felkészítését Irimiciuc Emil Alin plébános irányította.
Nyári orgonakoncertek – 2023
Idén is folytatódik a néhány évvel ezelőtt dr. Franz Metz orgonaművész és zenetudós által kezdeményezett nyári orgonakoncert-sorozat, amelynek helyszínei a temesvári egyházmegye területén lévő templomok. Dr. Franz Metz meghívottai idén: Ildiko Babenco (szoprán), Wilfried Michl (bariton), Sara Busuioc (hegedű).
A koncertek programja a következő:
Július 28., péntek, 19 óra, szépfalui római katolikus templom. Műsoron Charles John Stanley, Johann Michael Haydn, Hermann Klee, Joseph Haydn, Wilhelm Schwach, Johann Weber, Eduard Berecz, Guido Pogatschnigg, Richard W. Oschanitzky, Anton Horner, Johann Christian Heinrich Rinck művei szerepelnek.
Július 29., szombat, 19 óra, újszentesi református templom Műsoron Charles John Stanley, Johann Michael Haydn, Wilhelm Schwach, Johann Weber, Eduard Berecz, Guido Pogatschnigg, Richard W. Oschanitzky, Anton Horner, Johann Christian Heinrich Rinck művei szerepelnek.
Július 30., vasárnap 10.30 óra, zsombolyai római katolikus templom. A szentmise keretében különleges zeneművek csendülnek fel Robert Dürbach bánsági származású, jelenleg Németországban szolgáló lelkipásztor ezüstmiséje alkalmából.
Augusztus 1., kedd, 19.30 óra, temesvári Szent György székesegyház. Műsoron Guido Pogatschnigg, J. Michael Haydn, Hermann Klee, Wilhelm Schwach, Eduard Berecz, Richard W. Oschanitzky, Anton Horner, Johann Christian Heinrich Rinck zeneszerzők művei szerepelnek.
Augusztus 2., szerda, 10.30 óra, máriaradnai kegytemplom, a német hívek zarándoklata keretében. A szentmise előtt több bánsági zeneszerző (Pogatschnigg, Klee, Ranftl, Oschanitzky, Berecz) művei csendülnek fel.
TEMESI FŐESPERESSÉG
Szentségimádás a temesvár-újkissodai templomban
A temesvár-újkissodai plébániatemplomban Jäger Béla helyi plébános vezetésével minden csütörtökön a 18 órakor kezdődő szentmise után szentségimádásra kerül sor, amelynek témája Jézus Szentséges Szíve. A szentségimádást a plébániai közösségért és az új plébániaépület befejezéséért ajánlják fel.
Orgonakoncert Dettán
A 2023-as Dettai Városnapok keretében a római katolikus plébánia a Szent Anna templomban orgonakoncertet szervez, amelynek meghívottja Tüzes Marcell Sámuel budapesti orgonaművész. A július 29-én, szombaton 11 órakor kezdődő koncert az első az átfogó felújításon átesett templomi orgonán. A belépés díjtalan.
- Nyári tábor gyermekeknek és fiataloknak
Július 31- augusztus 5. között az Óbesenyői Római Katolikus Plébánia az óbesenyői Polgármesteri Hivatallal és a helyi Jáku Ronkov Kulturális Egyesülettel közösen nyári tábort szervez Mojta familja – Az én családom témával a gyermeknek és a fiataloknak 3-tól 13 éves korig. A nyári tábor célja, hogy a gyermekek együtt szórakozzanak és sok izgalmas játékot játszanak. Idén minden nap 17 órától várják a gyermekeket az óbesenyői plébániatemplomba.
- Szentségimádás a családokért
A temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban augusztus 3-án, csütörtökön 19 órai kezdettel szentségimádást tartanak a családokért.
250 éves a kisőszi katolikus közösség
A lovrini plébániához tartozó kisőszi közösség tavaly ünnepelte a település létrejöttének 250. évfordulóját. Az ünnepség keretében már akkor megemlítették, hogy idén ismét negyed évezredes jubileumra kerül sor: az első templom felépítésének 250. évfordulójára. Az ünnepségre augusztus 6-án kerül sor. Ez alkalomból a program a következő:
9.30 óra: a meghívottak fogadása
10 óra: szentmise, főcelebráns: Dirschl Johann általános helynök
11.15 óra: a sváb népviseletben érkezett párok felvonulása, kulturális műsor a plébánia udvarán, a Kirchwei-fa körül
13 óra: ebéd a plébánia udvarán.
„Orgile Cetății / A vár(os) orgonái” Nemzetközi Fesztivál
A Timorgelfest Kulturális Egyesület kezdeményezésére június 28. és szeptember 6. között szervezik meg Temesváron a második „Orgile Cetății / A vár(os) orgonái” Nemzetközi Fesztivált. Koncertek a város több templomában, köztük számos római katolikus templomban tartanak.
További információk a rendezvény közösségi oldalán találhatók: https://www.facebook.com/p/Orgile-Cet%C4%83%C8%9Bii-100086656796372/?paipv=0&eav=AfaPRvf-1t9aiNQXANrf9l4GJYyHUPMlUtUvBsXGl7_phB7F-F1YBHDpwcXrzptAx6Y&_rdr
A program a következő:
Július 30. / 19 óra – Temesvári Nyugati Egyetem, Aula Magna. Orgonakoncert és sand art, fellép: Cristina Struța (orgona), Mariana Pachiș (homokszobrász)
Augusztus 2. / 19 óra – Temesvár-belvárosi Szent Katalin templom. Orgona- és kórus hangverseny, fellép: Voces Timisienses, vezényel: Lucian Onița, Felician Roșca (orgona)
Augusztus 6. / 19 óra – Temesvár-újkissodai Szent József templom. Orgona- és gitárkoncert, fellép: Alexandru Tulcan (orgona), Alexandru Crețescu (gitár)
Augusztus 16. / 19 óra – Temesvári Notre Dame római katolikus templom. Fellép: Matei Ioachimescu & The Romanian Flute Ensemble
Augusztus 20. / 19.30 óra – Temesvár-erzsébetvárosi Jézus Szentséges Szíve templom. Egyházzenei orgonahangverseny, fellép: Marcel Costea (orgona), Zsuzsanna Cerveni (szoprán)
Augusztus 23. / 19 óra – A Zene- és Színművészeti Kar Orpheum terme. Orgonakoncert, fellép: a temesvári Zene- és Színművészeti Kar orgona osztályának hallgatói, Prof. Cristina Struța osztálya.
Augusztus 27. / 19 óra – Temesvár-szabadfalui Szent Rókus templom. Oktató előadás gyerekeknek
Szeptember 3. / 19 óra – Temesvári Új Ezredév Református Központ (Splaiul Morarilor 1b / Malomárok-sor 1b.). Orgonakoncert és Academica Brass, Mészáros Zsolt Máté (orgona) Magyarország és Academica Brass, koordinátor: dr. Sergiu Cârstea egyetemi tanár
Szeptember 6. / 19 óra – Temesvári Betania Hetednapi Adventista imaház (Independenței utca 19). Orgona- és zenekari koncert, fellép: Filip Sebeșan (orgona), Andreas Schein (karmester), Musica Sacra Temeswar zenekar.
MAROSI FŐESPERESSÉG
Templombúcsú Szentannán
2023 a szentannai közösség jubileumi éve, mivel négy évfordulót ünnepelnek: a katolikus plébánia megalapításának 275. évfordulóját, a nagy tűzvész 165 évfordulóját, a Szent Anna templom felszentelésének 155. évfordulóját és a Szentháromság emlékmű felépítésének 135. évfordulóját. Az ünnepségre július 29-én, július 30-án, és július 31-én kerül sor. Július 29-én, szombaton 17.30 órai kezdettel a meghívottak közös vacsorán vesznek részt. Másnap, július 30-án a Szent Anna templomban az ünnepi búcsú szentmise 10.30 órakor kezdődik, főcelebráns: Klaus Rapp plébános, a Gerhards-Werk Stuttgart Egyesület elnöke, aki német nyelven szól az egybegyűltekhez. Koncelebrál Erős Miklós zimándújfalui és szentannai plébános és Balogh László arad-mikelakai és öthalmi plébános, aki román nyelven mond szentbeszédet. Délután 5 órakor a német népviseletbe öltözött párok felvonulnak és táncolnak a Katharina Ackermann parkban. Este 21.30 órakor Kirchweih-bált tartanak. A mulatni vágyók július 31-én, hétfőn este utóbálozhatnak.
Requiem Ciuraru János elhunyt plébános lelki üdvéért
Július 30-án, szombaton a pankotai plébániatemplomban 18 órai kezdettel gyászmisét mutatnak be az egy éve elhunyt Ciuraru János elhunyt plébános lelki üdvéért. A plébániához tartozó galsai filiatemplomban július 30-án, vasárnap 12 órakor mutatnak be megemlékező gyászmisét.
Német hívek zarándoklata Máriaradnára
Augusztus 2-án, a Porciunkula ünnepén a temesvári egyházmegye területén élő, valamint az időközben külföldre települt német nemzetiségű hívek és leszármazottaik zarándokolnak a máriaradnai bazilikához. A program a következő:
Augusztus 2., szerda:
10.30 óra: Mária-énekek a kegytemplomban
11.00 Uhr – ünnepi szentmise, főcelebráns: a zsombolyai származású Robert Dürbach jelenleg uhingeni (Németország) plébános, aki ez alkalommal ünnepli ezüstmiséjét, vagyis pappá szentelésének 25. évfordulóját. Koncelebrál: Msgr. Johann Dirschl általános helynök, Andreas Reinholz kanonok, máriaradnai plébános, Ulrich Letzgus újmisés pap (Dettingen/Rottenburg-Stuttgart), valamint a zarándokokkal érkező lelkipásztorok. A liturgia zenei szolgálatát Dr. Franz Metz bánsági származású, jelenleg Németországban élő orgonista, zenetudós és meghívottai látják el: Ildiko Babenco (szoprán), Wilfried Michl (bariton), Sara Busuioc (hegedű), Franz Metz (orgona). Előadásukban több bánsági zeneszerző (Pogatschnigg, Klee, Ranftl, Oschanitzky, Berecz) művei csendülnek fel.
12.30 óra: ebéd (feliratkozni a következő elérhetőségen: j.cadarean@yahoo.com/ Tel. 0729919965).
14.30 óra: keresztúti ájtatosság a bazilika mögötti dombon lévő stációknál (rossz idő esetén a kegytemplomban).
Ebéd után a résztvevőknek alkalmuk nyílik megtekinteni a radnai kolostormúzeumot, a kegytárgyboltot és az infóközpontot.
Megemlékezés Adam Müller-Guttenbrunn író halálának 100. évfordulója alkalmából
Temeshidegkúton augusztus 4-én, pénteken megemlékezést tartanak a település szülötte, Adam Müller-Guttenbrunn bánsági sváb író, újságíró, színházigazgató, színházkritikus halálának 100. évfordulója alkalmából. (Adam Müller-Guttenbrunn Bécsben hunyt el 1923. január 5-én.) A program a következő:
14:30 óra – Látogatás a temeshidegkúti Adam Müller-Guttenbrunn múzeumban. A múzeumot német és román nyelven Michael Szellner, az aradi Német Demokrata Fórum elnöke mutatja be.
16 óra – Requiem a temeshidegkúti római katolikus templomban, bemutatja Ioan Cădărean lippai és temesújfalui plébános, aki a helyi közösség pasztorációját ellátja. Fellép a Banater Rosmarein csoport Edith Singer vezetésével.
17 óra – Agapé az egykori plébánia udvarán
18 óra – Megemlékezés a kultúrotthonban német és román nyelven, felszólal Codrean Dan temeshidegkúti polgármester. Peter-Dietmar Leber, a Landsmannschaft der Banater Schwaben e.V. elnöke Adam Müller-Guttenbrunn író munkásságáról tart előadást. Végül a Banater Rosmarein csoport részleteket ad elő az író Meister Jakob und seine Kinder című regényéből Karina Reitsch rendezésében.
HEGYVIDÉKI FŐESPERESSÉG
Templombúcsú Resicabányán
A resicabányai Havas Boldogasszony plébánia közössége augusztus 5-én ünnepli a templombúcsút. Az ünnepi szentmisét három nyelven 11 órai kezdettel mutatják be. Ezt megelőzően, július 27-30. között a hívek imakilenceden vehetnek részt, amelynek keretében minden nap különböző szándékra kérik a Szűzanya közbenjárását.
– Csütörtök, 07.27., lelki megtérésért és Resicabánya megáldásáért;
– Péntek 07.28., a plébániai közösség jótevőinek megáldásáért;
– Szombat, 07.29., a plébániai közösség családjainak megáldásáért;
– Vasárnap, 07.30., a plébániához tartozó összes hívő megáldásáért;
Nyári tábor Temesszlatinán
A Temesszlatinai Római Katolikus Plébánia a Temeszlatinai Polgármesteri Hivatal és a iași-i Don Orione központ közreműködésével augusztus 14-20. között ifjúsági tábort szervez, amelynek témája: Engedd, hogy Isten meglepjen téged. A programban szerepel: ima, katekézis, szórakozás, színjátszás, miniolimpia. További információk a temesszlatinai plébániai hivatalban kaphatók.