Püspöki szentmise a mehalai templomban
Április 28-a, fehérvasárnap az Isteni irgalmasság vasárnapja. Ezen a napon a temesvár-mehalai templomban 10 órai kezdettel magyar, román és német nyelven Pál József Csaba megyéspüspök mutat be szentmisét.
Szentmise Máriaradnán
Dr. Heiner Koch berlini érsek és metropolita és a németországi Renovabis Alapítvány munkatársainak mintegy 50 fős csoportja május 2-án a temesvári egyházmegyébe érkezik. A vendégek találkoznak Pál József Csaba megyéspüspökkel, 10.30 órakor pedig Máriaradnán szent- misén vesznek részt. Másnap, május 3-án a németországi csoport tagjai felkeresik az egyházmegyei Caritas Szervezet bakó- vári szociális létesítményeit, majd 10 órakor szentmisén vesznek részt a helyi templomban.
Jegyeskurzus a Józsefvárosban
A temesvár-józsefvárosi plébánián május 7-én, kedden 18.30 órai kezdettel folytatódik a házassági felkészítő kurzus. Téma: Közös döntéseink.
Ökumenikus Lelkészkörök Országos Találkozója
Május 8-án, szerdán 10-17 óra között Marosvásárhelyen szervezik az Ökumenikus Lelkészkörök Országos Találkozóját. A rendezvényen előadást tart Pál József Csaba megyéspüspök, értekezésének címe: A lelkipásztorkodás megtérése. Az Ökumenikus Lelkészkörök magyarországi országos találkozóját május 16-án tartják Cegléden. Az összejövetelen a temesvári egyházmegyét Pál József Csaba megyéspüspök és Szilvágyi Zsolt pasztorációs ügyekért felelős püspöki helynök képviseli.
Továbbképző a Marienheim házban
A temesvári Püspökség keretében működő Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében ifjúsági csoportvezetőknek tartanak továbbképző tanfolyamot május 10-12. között a Marienheim ifjúsági házban. A kurzust jobbára azoknak a fiataloknak szervezik, akik a különböző ifjúsági rendezvényeken csoportvezetőként tevékenykednek, a plébániákon munkájukkal segítik a lelkipásztort és részt vállalnak az ifjúsági csoportok rendszeres találkozóinak megszervezésében, levezetésében.
Imaháló találkozó
A temesvár-erzsébetvárosi plébánián a szalvatoriánus nővérek kezdeményezésére 10 évvel ezelőtt imaháló alakult a lelkipásztori és szerzetesi hivatásokért, amelynek tagjai minden hónap egy meghatározott napján erre a szándékra imádkoznak, illetve a jócselekedeteiket is ezért ajánlják fel, továbbá évente egyszer, a Jó Pásztor vasárnapján találkozót szerveznek. Az imaháló tagjainak idei, jubileumi találkozóját május 12-én szervezik az erzsébetvárosi szavlatoriánus rendház nagytermében. A rendezvény meghívott előadója Pál József Csaba megyéspüspök, témája pedig a személyes tanúságtétel. A program 15 órakor kezdődik és 18.30 órakor a plébániatemplomban szentmisével zárul.
Ifjúsági szentségimádás
A temesvári piarista templomban május 16-án, csütörtökön, 19 órai kezdettel szentségimádást tartnak a fiataloknak.