Április 13-a virágvasárnap ünnepe. Ezzel kezdetét veszi a nagyhét, amikor Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk.
A nagyhét idején a temesvári Szent György székesegyházban a különböző szertartásokat és szentmiséket az adott időszaknak megfelelő egyházi rend és program szerint celebrálják.
Virágvasárnap, április 13-án délelőtt a székesegyházban egyetlen szentmisét celebrálnak. A szertartás 10.00 órakor a temesvári Püspökség udvarán (Pacha A. utca 4. szám) barkaszenteléssel kezdődik. A szentmise előtt itt gyülekeznek a hívek, majd a résztvevők körmenetben indulnak a székesegyházba. A szentmisét nm. és ft. Roos Márton megyés püspök mutatja be.
Az ünnepi szertartás keretében elhangzik Urunk szenvedéstörténete (passio) Máté evangéliuma szerint. A székesegyház Exultate kórusát Bajkai-Fábián Róbert karvezető irányítja.
Virágvasárnap 17.30 órai kezdettel a székesegyházban ünnepi vesperást tartanak a székeskáptalan részvételével.
A nagyhét első három napján – hétfőn, kedden és szerdán – a székesegyházban a szentmiséket a megszokott program szerint celebrálják.
Nagycsütörtökön, április 17-én a székesegyházban két ünnepélyes szentmisét mutatnak be.
– Az olajszentelési mise 10.00 órakor lesz, amelyen az egyházmegye papsága együtt misézik a Főpásztorral. Az ünnepi liturgia két kiemelkedő mozzanata a lelkipásztorok szentelési fogadalmának megújítása, valamint az év folyamán a szentségek kiszolgáltatásához használt olajok megszentelése.
– Az Utolsó Vacsora emlékére 19.00 órakor celebrál szentmisét nm. és ft. Roos Márton megyés püspök, amelynek keretében a hagyománynak megfelelően, Jézus felebaráti szeretetének emlékére a Főpásztor elvégzi a lábmosás szertartását. A liturgián egyházi énekek csendülnek fel a székesegyház Exultate kórusának előadásában. Karvezető Bajkai-Fábián Róbert. A szentmisét 22.00 óráig tartó virrasztás követi.
Nagypénteken, április 18-án Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk. A székesegyházban a székeskáptalan tagjai 8 órai kezdettel közös imán (Laudes) vesznek részt. A Jézus szenvedése és halála emlékére bemutatott szertartás 15.00 órakor kezdődik, majd 21.00 óráig szentségimádásra kerül sor a szentsírnál. A szertartás keretében elhangzik Urunk szenvedéstörténete (passio) János evangéliuma szerint.
Nagyszombaton, április 19-én a székesegyházban a Székeskáptalan tagjai 8 órai kezdettel közös imán (Laudes) vesznek részt. Szentmisét ezen a napon nem mutatnak be. A szentségimádás 10.00 órától 21.00 óráig tart. Kérjük a híveket, vegyenek részt minél nagyobb számban a nagyszombati virrasztáson.
Húsvét vigíliája 22.00 órakor tűzszenteléssel kezdődik. Az ünnepi szentmisét nm. és ft. Roos Márton megyés püspök celebrálja. A szentmisén a székesegyház Exultate kórusát Bajkai-Fábián Róbert orgonista vezeti. A liturgiát feltámadási körmenet zárja.
Húsvétvasárnap, április 20-án 10.00 órakor nm. és ft. Roos Márton megyés püspök főpapi szentmisét celebrál a székesegyházban.
A délután folyamán, 17.30 órai kezdettel a székeskáptalan ünnepi vesperáson vesz részt a székesegyházban.
Húsvéthétfőn, április 21-én a szentmiséket a vasárnapi miserend szerint mutatják be.
Mindenkinek kegyelemteljes és boldog húsvéti ünnepeket kívánunk.
Temesvár, 2015. április 8.
Msgr. Dirschl Johann
általános helynök
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


11 Apr 2014
Írta admin
0 Hozzászólás