A 21-es Törvény több pontban módosítja a 2004-ben hozott 566-os számú, úgynevezett Szövetkezeti Törvényt. Ezek szerint a mezőgazdasági termékeket feldolgozó, és/vagy genetikai anyagot termelő illetve forgalmazó, és/vagy tenyésztési illetve reprodukciós tevékenységet folytató mezőgazdasági szövetkezetek adómentességet élveznek, a következőek szerint: öt évig a frissen alapított szövetkezetek, a termelés megkezdésének pillanatától, öt évig a már működő szövetkezetek, a módosító törvény hatályba lépésétől számított következő hónappal kezdődően. Ugyanígy adómentességet élveznek a felvásárlási és értékesítési szövetkezetek valamint a mezőgazdasági vagy erdőterületek közös használata, illetve a hal- és haszonállat-tenyésztés céljából létrehozott szövetkezetek, a következőek szerint: öt évig a frissen alapított szövetkezetek a termelés megkezdésének pillanatától, öt évig a már működő, az előző pénzügyi évben hárommillió eurót meg nem haladó üzleti forgalmat lebonyolított szövetkezetek, a módosító törvény hatályba lépésétől számított következő hónappal kezdődően.
Mentesülnek a jövedelmi adó fizetésének kötelezettsége alól a mikrovállalkozások jogi keretében működő szövetkezeti tagok és magánszemélyi, engedélyezett magánszemélyi, egyéni vagy családi vállalkozói minőséggel rendelkező szövetke- zeti tagok.
A módosítás szerint a mikrovállalkozások követelményeinek eleget tevő szövetkezetek nem esnek az Adótörvénykönyv III. fejezetében rögzített, a mikrovállalkozások jövedelmi adózását szabályozó előírások hatálya alá, és profitadó fizetésére kötelezettek.
A szövetkezeti tagok mentesülnek az ingatlan- és területadó terhe alól – ha az illető ingatlanokat illetve területeket mezőgazdasági termelésre használják, a termést pedig a szövetkezet felé vagy a szövetkezeten keresztül értékesítik.
Ugyanakkor a szövetkezeti tagok nem kell adót fizessenek a szövetkezetnek bérbe adott területek utáni jövedelem után.
A fenti adókedvezményekre azok a szövetkezeti tagok jogosultak, akik termésük legalább felét a szövetkezet felé vagy szövetkezeten keresztül értékesítették.
A törvény megjelenését követő hatvan napon belül a mezőgazdasági, a pénzügyi és a fejlesztési minisztérium közös rendeletben határozzák meg azokat a feltételeket, melyek alapján a szövetkezeti tagok a fenti adózási kedvezményekben részesülhetnek.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
23 September 2023EUR4.9675 RONHUF1.2837 RONUSD4.6709 RONXAU289.1272 RONIdőjárás