Múlt hét szombatján, Temesváron, több mint ezren tüntettek a magzati élet védelmében, többnyire fiatal szülők és gyermekeik, a Dózsa utcai görög katolikus templom – Katedrális – Megyeháza útvonalon.
Ioan Chișărău görög katolikus esperes először Pál József Csaba római katolikus püspököt hívta mikrofonhoz, aki a válságos helyzetben levő anyákért, a szívük alatt hordott gyermekeikért és a háborúk áldozataiért imádkozott.
Ioan Călin Bot, lugosi görög katolikus püspök kiemelte az élet Isten ajándéka, aki egy gyermeket befogad, Istent fogadja be, az édesanyák szentté válnak egész életükre.
Dirschl Johann római katolikus vikárius elmondta, ma a sajtóban, vitaműsorokban, senki se áll ki a még meg nem született gyermekekért.
Annál többen aggódnak, hogy lesz-e aki dolgozni fog a jövőben, hogy ki lehessen fizetni a nyugdíjakat. Az ipar vendégmunkásokat hoz be, de vajon ez a helyes megoldás ?
Dániel ortodox pátriárka fájdalommal mondta, hogy tavaly született 100 év óta a legkevesebb gyermek Romániában, emberöltő alatt az ország lakossága a mostani felére csökkenhet. Tiltakozott az ellen, hogy az állam az állampolgárok adójából fizeti az abortuszokat, inkább bölcsödéket, óvodákat kéne létesítsen.
Egy ortodox pap elmondta, sokkhatásként érte, mikor egy vallásórán, arról próbált beszélni, hogy az élet a fogantatástól kezdődik,és az egész osztály fellázadt. A 16-17 éves tanulók fennszóval bizonygatták, hogy mindenki azt csinál amit akar, joguk van lemondani a gyermekükről, senki, az egyház se szóljon bele az életükbe. Sajnos, a társadalom döntő többségének ez a véleménye, csoda, hogy még nem sújtott ránk keményebben Isten haragja.
Az 1960- as évektől, mikor nyugaton beköszöntött a jólét, a fiatalok az anyagi gyarapodást, a szórakozást választották, a gyermekvállalás helyett. Ezért van szükség idegen munkáskezekre, akik a saját kultúrájukat is hozzák.
A felvonulásra eljött Szerbiából a verseci románok ortodox püspöke a hívek egy csoportjával, résztvettek még Lugosról és a környező községekből is.
Ördög Imre