Egészen a legutóbbi évtizedekig a ló és a gazdálkodó falusi ember viszonya meghatározó volt, a gazdaemberenek legnagyobb segítőtársa volt az igavonó állat, értékének megfelelően vigyázott rá és gondozta. Ez a kapcsolat beépült irodalmunkba is, népmeséinkben a lónak döntő szerepe van abban, hogy a jó győzedelmeskedjék. Az egykori rendtartó faluban is a lovasgazda valahogy egy szinttel magasabban helyezkedett, felnéztek rá, és mindig akadt bőven munkája. Fontos volt a ló, és fontos volt eme kapcsolat.
Gyertyámosi gyermekkorom éveiben csak a mi utcánkban – cigány Szepi mellett, akinél a ló, a szekér megléte egyértelmű volt! – hat családban tartottak lovakat és több családban a kisebb költséggel fenntartható szamarakat is. Akkoriban mindenki tudta, hogy a valamilyen tüdőbajban szenvedő, vagy csak gyengébb alkatú gyeremekek számára, a szamártej jelentette a gyógyírt. Több, a szamártejnek köszönhető csodálatos gyógyulásról hallottam akkoriban, koraszülött, vagy köhögős gyermektársaim köszönhették megmaradásukat – állítólag – a szamártejnek.
Szóval négy-öt évtizeddel ezelőtt a falvakban és a városok külső fertályaiban mindennapos látvány volt a lovasszekér. A hetvenes évek végén, például, Fratélián hetente rendszersen végigkocsizott az utcákon a szódásember különleges alakú lovasfogata szódavizet kínálva. Hogy verte vagy nem verte a lovát a szódás, azt nem tudom, de őt váltotta fel később a fehérre festett, szintén különleges formájú utánfutót húzó traktor. Csak füstösebb és hangosabb volt…
Évtizedek óta a sokféle traktor, munkagép kiszorította a gazdaságból a lovat. Nemrég utánaszámoltunk dr. Kiss Zsolt végvári állatorovossal, hogy községi szinten a tízet sem éri el a lovak száma! Hasonló a helyzet több, más településen is: kiveszőben a lovak.
Annak ellenére, hogy az egykori téglagyár közvetlen közelébe töltötte eddigi életét, a zsombolyai MÉSZÁROS SÁNDORNAK még amikor megvolt, akkor sem dudált a gyár. Ő más utat választott, és ma a mezővárosban talán ő az utolsó, aki életvitelszerűen foglalkozik lovakkal és fuvarozással. Sándorék Futok-negyedbeli családi házában még a régi szokások szerint történnek a dolgok. A fűtéshez például kemencét használnak, úgy, hogy az előszobából, a négy ló által lecsupaszított kukorica kóró szárait égetik el, ezzel az olcsó és hatásos módszerrel fűtik ki a házat. A szobákban csempekályhákat épített, amelyeket a kinti kemecében tüzelve hevítenek. Ezt az ősi módszert használták egykor szinte mindenütt a tágabb értelemben vett térségünkben.
– Édesapám a kollektívben (mezőgazdasági termelő szövetkezet – MTSZ – szovjet mintára bevezetett társulási forma, amely életképtelennek bizonyult – szerk. megj.) dolgozott lovakkal foglalkozott, fuvarozott – kezdte el történetét Mészáros Sándor. Ebből kifolyólag mindig a lovak körül forgolódtam magam is. Sőt két testvérem is megszerette a lovakat és évtizedekig mindannyian tartottunk lovakat. Idősebb bátyám lemondott a lótartásról, a másik pedig már csak megszokásból tartja, most egyedül én dolgozom meg lovaimmal a földet, hagyományos módon. Idehaza a gazdaságban édesapám idejében és később is mindig tartottunk szarvasmarhákat is, és takarmányozásukhoz elengedhetetlen volt a szekér, a lovak. Én rendszeresen részt vettem ebben a munkában. Végig itt Zsombolyán jártam iskolába, az elemi és a gimnáziumi osztályokat a magyar tagozaton, a líceumi osztályokat már román nyelven, mert időközben megszűnt a magyar nyelvű líceumi oktatás a városban. A kötelező katonai szolgálatot követően, hazatértem és szintén az MTSZ-ben helyezkedtem el tisztviselőként a könyvelőségen. Néhány évig dolgoztam ott, de már akkor eldöntöttem, hogy lovat és szekeret szeretnék. 1990-ben feloszlott a szövetkezet, és akkor vásároltam egy lovat és szekeret. Akkor már majdnem mindent tudtam, ami szükséges a lótartáshoz és azóta, 35 éve, foglalkozom lovakkal.

Szénás szekér jól megtetőzve

– Sokan vásároltak akkoriban traktort. Miért nem azt vásárolt?
– A traktor hatékonyabb ugyan, de nincs lelke. Én szeretem a lovakat, valahogy együtt tudok velük érezni, értem őket.
– Most hány lovat tart?
– Jelenleg három igáslovam van, és negyedikként egy másfél éves csikóm. Ő még nincs betörve, munkára még nem fogható. Ezek szerint a csikót is beleszámítva, három kanca és Vili, a herélt képezik a jelenlegi állományt.
– Hányadik nemzedék a mostani?
– Az istállómban nagyon sok ló megfordult, leginkább saját nevelésű állatokat tartottam meg. Mindig nagyon odafigyeltem a szaporulatra, és mindig a saját tenyészállatokra alapozva neveltem ki a következő nemzedéket.
– Említette, hogy lovaival dolgozza meg a földjét. Ez hogyan lehetséges?
– A nagyszülőktől örökölt két és fél hektáron gazdálkodom. Ezt a területet a szántástól a betakarításig gond nélkül megdolgozom lovaimmal. Általában egy hektáron kukoricát, fél hektáron búzát, másik fél hektáron zabot termesztek, illetve másik fél hektáron lóherét, a lovaknak. A herét három vagy négy alkalommal kaszáltatom le, ebből látom el télen a lovakat. Idén is, a szárazség ellenére, sikerült négyszer kaszálni – ezt a munkálatot bérmunkában végeztetem el – a herét, igaz, hogy a negyedik alkalommal már csak kevés szénát takarítottam be. De, aki nem becsüli a kicsit, a sokat nem érdemli – tartjuk errefelé, úgyhogy, mindent, ami megterem, begyűjtök. Az első kaszáláskor, május elején nagyon bőségesen lett, jó minőségű széna, ez biztosítja igazából a takarmány nagyobb részét, mert azt kevesen tudják, de a lovak állandóan rágnak valamit, folyamatosan kell legyen valami a jászolban. A takarmányt a szomszédban, bérelt helyen tartom, onnan hordom be, amikor szükséges. Én nem báláztatom be a szénát, sok évi ta- pasztalat szerint, a kúpban, kazalban tartott takarmány, ha jól van összerakva, nem ázik be, nem penészedik, hanem kitűnő minőségben eláll tavaszig. Én a kazlakat kukoricakóróval fedem be, ami jól megvédi a szénát az eső ellen. Az évek során bebizonyosodott, hogy a hagyományos módon tárolt takarmány jól eláll. Idén nagyjából húsz mázsa búzát arattam, zabból valamivel kevesebbet. Kizárólag saját termesztésű „lófogú” kukoricát szoktam vetni, idén sajnos csak mintegy negyven kosárral termett, mert elvitte az idei száraz diőjárás a termést.

Búzavetés hagyományos módon Zsombolyán

– Eltart három vagy négy lovat fél hekár lóhere?
– Nem teljesen, pótolnom kell innen-onnan. Zsombolyán nagyok a placcok (házhelyek – szerk. megj.) mindig vannak, akik csak kis részét művelik meg területüknek, a megműveletlen részben lekaszáltatják a füvet majd szólnak vigyem el a szénát. Mert nincs mit kezdjenek vele. Van még egy fél hektárnyi terület is, amelyet én kaszáltatok le, úgyhogy így tudom biztosítani az állatok ellátását. Mindezek mellett nagyon jelentős a kukoricaszár is, egy hektárról komoly mennyiséget gyűjtök be, amit örömmel ropogtatnak lovaim. Én ezt tartom a legjobb takarmánynak. A széna, ha megpenészedik és figyelmetlenségből vagy más okból az állatok elé kerül, akkor különböző megbetegedések forrása lehet, bajt okoz. Nálam például előfordult, hogy a szénában került valamilyen fűfélét – talán vad szudáni füvet – evett az állat és elpusztult.
– Szemes takarmányból mennyit kapnak az állatok?
– Kiporciózva ugyan, de évközben mindig darát kapnak. Kukoricát, búzát összedarálok és ez a keverék kerül elébük. Zabot inkább tavasszal kapnak, energia-pótlás céljából. Fontos a tartalmasabb takarmány, ugyanis ettől lesz erejük a munkához.
– A lovak, a szekér mellé sok minden más is kell. Hámok, kötőfékek, istrángok és még ki tudja mennyi minden. Ezeket hogyan szerzi be?
– Ezeket a kellékeket évtizedekig használom. Idővel hozzám kerültek, vagy vásároltam őket. Van két rend hámom (a lovak kocsiba való befogásához szükséges, bőrből készült kellék – szerk megj.), egy rend ünnepi díszhámmal is rendelkezem, amelyet csak olyankor használok, amikor, mondjuk búcsú alkalmával, a hintó elé fogom a lovakat és parádézunk a városban. Ezek komplett, klasszikus hámok. A munkahámokat, kötőfékeket és más kellékeket én tartom karban, mindig akad valami javítanivaló, leszakad egy-egy bőrdarab, azt visszavarrom, de azért a régi, jó fuvaros szokás szerint, a kocsihoz kötve mindig van némi drót, és azzal majndem mindent kijavíthatok, ha éppen munka közben történik valamilyen baleset.

VILI

– Minden nap megjáratja a lovakat?
– Amíg nincs nagy hideg, napközben a lovak kipányvázva a szabadban vannak, nem kell különösen megjáratnom. Szinte minden nap két lóval dolgozom, mert valamilyen munka akad. Ma reggel, például, trágyát vittem egy ismerősnek, aki melegágyban tervez palántákat nevelni. Utána valaki felhívott, hogy vigyek el tőle némi régi faanyagot, amivel nincs mit kezdjen. Persze, hogy elmentem és elhoztam tüzelőnek. Télvíz ideján az állatok az istállóban telelnek, ritkábban fogom be őket. Sajnos idén elestem egy nagyon fontos bevételi forrástól. Sok-sok évig ilyenkor ősszel akadt a legtöbb munkám, ugyanis a zöldhulladék jelentős részét szállítottam a begyűjtőhelyre. Hasonló volt a helyzet az építkezési törmelékkel: a zsombolyaiak hívtak és én felraktam és elszállítottam a törmeléket a városvezetés által erre kijelölt helyre. Idéntől a város maga rendezi ezeket a dolgokat és megtiltották azt, hogy lovasfogatokkal részt vegyünk ebben a munkában. Emiatt a rendelkezés miatt most nagyon kevés a munkám. Még van a határban némi szántanivaló, előkészítema talajt a tavaszi vetéseknek, nevezetesen a kukoricának és a zabnak. Eddig két parcellában elvetettem a búzát.

– Mit fog tenni, ha megszűnik a lehetőség a fuvarozásra, azaz a törmelék és zöldhulladék elhordására?
– Ez egy nagy kérdés, a városnak ez a rendelkezése engemet nagyon rosszul érint. Ebben a pillanatban még nincs megoldásom erre. Bízom abban, hogy továbbra is dolgozhatom.
– Minden lónak magához illő neve is van…
– Természetesen. Nálam a legöregebb, tizenhárom éves a herélt, Vili. Vilit eleinte tenyészménként tartottam, de egyre nehezebben dolgozhattam vele, mert egy kancával együtt kellett hámba fogjam, és emiatt nagyon nehezen tudtam kordában tartani, és emiatt szinte kizárólag olyan láncos zablát voltam kénytelen használni, amelynek hatására szó szerint hátsó felére ült a ló. Mivel nem volt lehetőségem teljesen elkülönített helyen tartani, az istállóban a kanca mellett volt a helye, ami mindig bonyodalmakat okozott, ideges volt és nyugtalan. Két lánya is itt van, Zsuzsi hét és Bella nyolc éves. Negyedikként van egy másfél éves szép „leány”-csikóm is. Azért is maradt meg nálam, mert ha mén lett volna túladtam volna rajta. Valamilyen Nóniusz-keverékek a lovaim, vékony, kecses lábak, arányos testforma és – megfelelő tartás mellett – kiváló munkabírás a jellemzőik.
– A városban vagy a környéken vannak még lótartó gazdák?
– Nem igazán. A városban vagy a környékén megtelepedett romáknak/cigányoknak van egy-két lovuk, de másokról nem tudok.

ZSUZSI

– Nem lévén más lovas gazdák, hogyan oldotta meg az állomány szaporítását, fiatalítását?
– Mindig a saját állományomra alapoztam. A saját kancáim utódait tartottam meg. Alkalmanként egy-egy idegen csődört engedtem kancáim közé, és innen származtak az utódok. Legutóbb májusban került sor erre, de azt a csődört is eladta a tulajdonosa mert – elmondása szerint – neki nem érte meg tartani tenyészcsődörnek. Itt-ott, a környező falvakban tartanak egy-két tenyészállatot, de ez teljesen véletlenszerű.
– Nagyapám, aki maga is lovasgazda volt egykoron, mindig hangoztatta, hogy a ló meg kell szolgálja a kosztját. Mennyire igaz ez ma?
– Teljesen igaz. Legalábbis az én esetemben, eddig igaz volt. Mindig ütötte a széle a hosszát. A lótartás nem könnyű dolog, meg kell legyen az alapja, azaz biztosítva kell legyen az állatok takarmányozása. Ezt nem lehet a véletlenre bízni. Emellett meg sok mindenre kell odafigyelni. Az etetésre. Az abrakolásra. Az itatásra…
– Nem említette a betegségeket. Mert sajnos a ló is megbetegedhet…
– Szerencsémre nagyon kevés alkalommal volt gondom a betegségekkel. Előfordult, hogy láttam, nem eszik az állat…. Azon nyomban elkezdtem megjáratni, volt úgy, hogy egész éjjel „sétáltunk” a környéken, amíg elindult az emésztése és a bélműködése a lovamnak. Más megbetegedések nem voltak az elmúlt szinte négy évtized alatt. Nemrég éppen a csikómmal volt baj: még szopott és mégis megbetegedett. Úgy tűnt, hogy valamilyen vírusos megbetegedés áldozata. Az állatorvos eljött, beadott neki egy injekciót és helyrejött az állat. Ennyi év után már tudom mikor milyen módszert kell alkalmaznom, mikor, mire van szükség.

BELLA

– Tart a lovakkal kapcsolatos naplót?
– Nem tartok, minden a fejemben van, mindent megjegyzek és a szerzett tapasztalatok alapján járok el. Mindig tudom mikor, mit kell tennem. Erre megtanított az élet. Az eltelt évek alatt a legkiemelkedőbb események voltak a templombúcsúk, amikor a hintót hajthattam, és egy-két, idén három társzekéren a zenészekkel, táncosokkal együtt jártuk be a várost a búcsúbálba hívogatva az embereket. Ezen felül a leghétköznapibb módon teltek a napok.
– Magam is tapasztaltam több alkalommal is, hogy a lovak valahogy „öröklik” , átveszik gazdájuk temperamentumát. Milyen a kapcsolat Sándor és a lovai között?
– Rendkívül nyugodtak a lovaim. Például, ha bárhol megállok a fogattal, amíg nem indítom újra őket, a lovak nyugodtan várakoznak. Én is egy nyugodt ember vagyok, nem szoktam hirtelenkedni vagy idegeskedni, a lovaimat sem lehet kizökkenteni a ritmusukból. Az ostort csak dísznek tartom, ott van a helyén, de csak nagyon ritkán használom. A három lovat cserélgetem, Vili egyszer az egyik, máskor a másik lányával „áll munkába”, de mindegyiknek megvan a helye, a kancákat mindig a bal oldalra fogom be. Ők megszokták ezt, és el is várják tőlem, hogy ezt tiszteletben tartsam. Amikor három lóval szántok, akkor is mindegyiknak magvan a saját, jól megszokott helye és én mindig betartom ezt a szabályt.
– Igaz az, hogy amikor hazafelé tart a fogat, a lovak tudják az utat?
– Biztos, hogy tudják az utat. Az én lovaim is tudják, hogy hazafelé melyik sarkon merre kell fordulni. Ha éppen a környéken vagyunk, de nem hazafelé tartunk, akkor csodálkoznak, amikor másfelé irányítom őket. Egyedül azonban, nem indulnak el.
– Ha valamilyen csoda folytán újrakezdhetné, ugyanezt csinálná?
– Mindenképpen. Én szeretem ezt a szabad életet, amelynek egyetlen hátránya az, hogy nem lesz nyugdíjam. Ezzel a kérdéssel nem foglalkoztam, bár talán kellett volna. Jelenleg rendben van az egészségem, soha sem szedtem semmilyen gyógyszert, meglátom ezentúl hogyan járok el, ha megtehetném, akkor sem tervezem a nyugdíjba vonulást.

Makkai Zoltán