GYÁSZ
“Habent sua fata libelli”. Felszínes műveltségével hivalkodó napjainkban kötelező valami találó – lehetőleg latin – mondással indítani, fűszerezni különböző szövegeket. Mert, vélhetően, így válik magasabb röptűvé az egyébként nagyon is hétköznapi mondanivaló. Igen, az egészen apró, jelentéktelen írásnak is megvan a maga sorsa. Mint például az alábbi pár sornak. Ugyanis arra készültem, hogy tollhegyre szúrom a vízcsapból is csöpögő kitételt: “extrém hideg”. Ami érthető, mert a média eladhatóságát fenn- tartandó, valami extrát kell kitalálni ahhoz, hogy minél többen olvassák el a hírt, mondjuk a krumpli drágulásáról.
A dolog simán folytatódhatott volna azzal, hogy a feleségem, a főszerkesztőnek tett ígérete szerint, hétfőn eljuttatja a jegyzetet a HETI ÚJ SZÓ-hoz.
Csakhogy. Szombaton, kegyetlen villámként csapott le a hír: Verona mellett, franciaországi sítáborozásból hazatérő budapesti gimnazisták autóbusza súlyos balesetben, pillanatok alatt teljesen öszszeégett. Tizenhat halálos áldozat, néhányan válságos állapotban, sok sérült.
Megdöbbenés, rettenet, leírhatatlan fájdalom, könny, és nehéz, életre szóló gyász. Szülők, testvérek, barátok, iskola, iskolák, az ország gyásza. A Szent István Bazilika, rendszerint hallgatag, csak különös esetekben megszólaló nagyharangja fájdalmasan megkondul.” Vivos voco, mortuos plango…” “Az élőket hívom, a holtakat, elsiratom…” Magyarország nemzeti zászlaját a Parlament előtt felhúzzák, majd félárbócra engedik.
Rövidesen szomorú, komor temetés, vígasztalan, országot belengő olthatatlan bánat.
És az élet, a kíméletlen, kegyetlen, közömbös hétköznapok monoton folytatása. A hatóságok intézkedései, hoszszantartó vizsgálatok végtelen sora. Hírek özöne. Köztük, ma, hétfő reggel, néhány futó értesítés “Tegnap az országutakon hét ember vesztette életét közúti balesetekben…” Majd, holnap, holnapután további egy-két soros hírek. Közúti balesetek, fagyhalál. Csak számok, névtelenül. Ötven éve is elmúlt, amikor Johan Galtung, a kiváló norvég szociológus megfogalmazta híressé vált írását a “néma halál” milliós, számban, veszteségekben és fájdalomban növekvő jelenségéről, diadalittas, gőgös civilizációnk kísérőjéről. Megállpításait zárva a csendes, mélyen felelősségteljes gondolkodó figyelmeztető szavaival: ” …vigyázzatok…”
Idehaza. Párnapos, szerény, reménytkeltő hír: Termesvár vezetősége tervbe vette egy buszjárat beindítását Újvidék-Temesvár-Szeged útvonalon. Valamikor Temesvár-Szeged között vasúti összeköttetés létezett. Azután jött Trianon, a második világhábóru, a sokféle vasfüggöny, a Csanád melletti Maros híd felrobbantása, és évszázadnyi csend. Az országokat összekötni hivatott Bega pocsolya-korszaka, újabban a távoli remény az újjászületésére. Apró, de fölöttébb hasznos kezdeményezés: kiterjedt kerékpárút-hálózat Temesvár utcáin. Csakhogy valakiket zavart a jó indulás, és éppen a központból “kitiltásra került” a bringa. Az autók viszont, minél drágábbak, előkelőbbek, annál zavartalanabbul parkolhatnak a járdákon, facér civilek megcsúfolására. Ki tudná megszámolni, megmondani, hány “néma gyász” színhelye volt és lehet ezután is az egyszerű, névtelen városi utca, a Nagyszentmiklós, Csanád felé, vagy másfelé vivő országút.
…Johan Galtung már régen eltávozott a földi utakról. Ránk marad a feladat, gondolkozni. Sok-sok néma, helyi bánat, gyász okairól, miközben megkíséreljük a lehetetlent, osztozunk a veronai tragédiát kísérő fájdalomban.
Albert Ferenc
*
A veronai autóbusz-baleset
A közúti baleset 2017. január 20-án éjfél körül történt Verona és Velence között, San Martino Buon Albergo község külterületén, az A4-es autópálya 289-es kilométerszelvényénél, a Verona-kelet lehajtó közelében. Az autóbusz Franciaországból, a Szinyei Merse Pál Gimnázium által évente megrendezett sítáborból tartott hazafelé, amelyen a gimnázium tanárai, diákjai, egykori diákjai, az egyik tanár családtagjai, valamint két járművezető tartózkodtak, összesen 56 fő, közülük 43 fiatalkorú és 13 felnőtt (a két járművezetőt is beleértve). A hazafelé tartó autóbusz letért az útról, és fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd egy autópályahíd pillérének csapódott, végül kigyulladt. A balesetben 16 fő vesztette életét. A két főállású autóbuszvezető vezette a buszt, az előírások által kijelölt pihenőidők betartásával. A sofőrök röviddel a baleset előtt váltották egymást. A vizsgálat szerint, nem az autóbusz műszaki állapota, és nem is az autóbusz vezetőjének egészségi állapota miatt következett be a tragédia. Az ütközés következtében többen kirepültek a járműből, és a jobb oldalon lévő első hét üléssor összepréselődött.
Ez a tragédia a második legsúlyosabb a külföldön magyar állampolgárokat ért buszbalesetek között, az 1999-es deutschlandsbergi autóbusz-baleset óta. A baleset pontos okai egyelőre nem ismertek.
*
A veronai tragédia súlyos és megrendítő veszteség az egész magyar nemzet számára
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megrendüléssel és fájdalommal értesült arról, hogy szombatra virradó éjszaka súlyos és tragikus buszbalesetet szenvedett a magyarországi Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjainak és tanárainak egy csoportja Veronában.
A halálos áldozatokat és súlyos sérüléseket követelő tragédia felfoghatatlan veszteség a hozzátartozóknak, egy egész nemzetnek, és megrendítő mindannyiunk számára, akik akaratlanul is saját gyermekeink, családunk épségére és biztonságára gondolunk.
Példamutató az az összefogás, amely a tragédia óta tapasztalható, felnézünk azokra, akik most, amikor ekkora a veszteség, közösen sietnek azok támogatására, akiknek jelenleg nagy szükségük van erre.
Az elkövetkező napokban legyünk magunk is az a hős diák és tanár, aki a kilátástalanságban is képes embertársain önzetlenül segíteni.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség osztozik a hozzátartozók és magyar honfitársaink fájdalmában, lelki és testi gyógyulást kíván a szerencsétlenség túlélőinek.
Őszinte tisztelettel,
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
2017. január 22.