Akarsz-e játszani?

Amikor megérkeztem a Bar­tók Béla Elméleti Líceum torna- termébe, ismerős népdalokkal fo­gadott a kisdiákcsapat, az Anya­nyelvi bejárótábor résztvevői. Ki nem örülne, amikor húsz kisdiák alig várja, hogy megmutassa, mit tanult, és élvezettel da­lolja a „Két szál pünkösdrózsát”, meg az „Egy boszorka van” kezdetű gyerekdalt. Nem csak azért, mert egy sor gyerekkori emléket elevenít fel az emberben, hanem mert kiapadhatatlan forrásból szár­maznak ezek a dalok, amelyeket szüleink, nagyszüleink is vidámsággal énekeltek. Az Anya­nyelvi bejárótábor évről évre lehetőséget nyújt a diákoknak közelebb kerülni a magyar nyelvhez, mindezt játékok, népmesék, népdalok, mondókák ál­tal, tehát a legtermészetesebb mó­don. Pál Krisztina és Tasi Ottília tanítónők ötödik alkalommal szervezték meg a nyári tábort, töretlen elkötelezettséggel. A gyerekek bevallása szerint, igazán élvezetesnek mutatkozott az itt töltött hét, a népdalokat, játékokat, sétákat egyaránt szerették. Kórusban, igenlően mondták, hogy jövőre is itt töltenének egy hetet a vakációjukból.
„Kettős célja van a tábornak. Vannak olyan gyerekek, akik nem tudnak elmenni egy hosszabb tá­borozása, és nagyszülők sin­cse­nek a közelben. Ezért nagyon jól jön egy ilyen bejáró-tábor, ahova a gyermek reggel eljön, és délután megy haza. Így tartalmasan tölti a vakációjának egy hetét. A másik, fontosabb célja, hogy a vegyes házasságban élő gyerekek, akik gyakran elszakadnak nyáron a magyar nyelvi közegtől, így lehetőséget kapnak arra, hogy az egész évben tanultakat ismételjék, elmélyítsék, játszva ta­nuljanak. Itt sokrétű tevékenységeken vesznek részt a gyerekek, ezért is szeretik sokan. Népi gyermekjátékok, csapatépítő, is­merkedő játékok, kézműves foglalkozás, sportos jellegű játékok által gyakorolhatják a magyar nyelvet a gyerekek. Igyekszünk úgy megszervezni, hogy minden gyerek megtalálja a számára legközelebb álló tevékenységet, amiben a legotthonosabban mo­zog. A kicsiknél nem működik a padbanülős módszer, amikor csak a nyelvre összpontosítunk, de a játszva tanulás annál in­kább” – nyilatkozta Tasi Ottília tanítónő.
Munkájuk gyümölcsét leginkább évközben, az iskolapadban lehet érezni, de a tárgyi tudásnál is fontosabb, amit az udvaron tapasztaltam: a különböző osztályból és iskolából érkező gyerekek felszabadultan játszottak, olyan bizalommal és élvezettel, mintha együtt nőttek volna föl. Már két-három nap után csapatként működtek együtt. A tanulságot „kosztolányisan” megfogalmazva elmondhatom: „A játék. Az különös. Gömbölyű és gyönyörű.”
Makkai T. Csilla