A mezőgazdasági gépgyártás a gyártási kapacitást korlátozó alkatrészhiánnyal küzd. Egy Claas kombájn, amely óránként 100 tonna kukorica betakarítására képes, 8000 különböző fajta és összesen 55 ezer darab alkatrészből áll össze. A koronavírus-járvány nyomán kialakult szállítási nehézségek és most a február vége óta tartó háborús konfliktus is egyre nagyobb feszültséget okoz a gép- és alkatrészpiacon, hiszen egy-egy hiányzó alkatrész egész gyártási folyamatot akaszthat meg. Ezek a kihívások természetesen nemcsak a gazdák számára okoznak fejtörést, a gépgyártók- és gépforgalmazók is folyamatosan azon dolgoz­nak, hogy ki tudják szolgálni mind a fenntarthatósági irányelvek miatti fejlesztési elvárásokat, mind pedig a rövid távú szállítási határidőket. Az egyik legfontosabb kérdés az élel­miszer-ellátás biztonsága. Akik pedig valóban nap mint nap ezen dolgoznak, azok töb­bek között az agrárgépészek, hiszen vetéstől a betakarításig az élelmiszer-alapanyagok előállítása sokszor azon múlik, hogy sikerül-e időben elvégezni egy-egy munkát, megjavítani egy-egy gépet. A drónok jelenléte a szántóföldek felett már a gyakorlat része, a perme­te­zőgépek között is egyre korszerűbbeket találunk. A gyomfelismerő radarokkal ellátott, mechanikus gyomirtásra alkalmas, automata kormányzással felszerelt gépek is a hétközna­pok részévé válnak. Ma már meg tudunk csinálni hozamtérképeket és a hozamtérképek alapján kijuttatási térképeket, pontosan meg tudjuk mondani, hogy hova mennyi műtrágyát szükséges kiszórni, hol, mennyi tőszámot szeretnénk a vetőmaggal elérni. Az autonóm gé­peknek az elterjedése a következő években ugrásszerű lesz. Tehát gépkezelő nélkül visszük ki a kétszázmilliós traktort, aminek talán már fülkéje sem lesz. Csak beprogramozzuk, hogy hol van a terület, hova, mit akarunk kijuttatni, milyen műveletet szeretnénk végrehajtani. A gép pedig végrehajtja, miközben mi távfelügyelettel koordináljuk az eseményeket.