Lapunk augusztus 23.-án, ezen az egykor nemzetiségre, nemre és bármi másra való tekintet nélkül mindenki számára nagybetűs ünnepnapon jelenik meg.
Biztosan sokan nosztalgiával emlékeznek a negyven, ötven évvel ezelőtti augusztus huszonharmadikákra, a sokezer dolgozó kötelező felvonulására a Tőzsde utcában (bv. Republicii), a mai MOL üzemanyagtöltő állomás helyén felhúzott otromba dísztribün előtt, a felnőttek vadászerdei miccses-sörös vigadozására, a Falumúzeum előtti tisztáson lejátszott véget nem érő focimeccsekre, meg aztán mondjuk a Sági útig való hajnali kutyagolásra…
Nem sírom vissza a múltat, még akkor sem, ha (főleg) az élet fősodrából kiszorult idősebbek közül mai napig sokan úgy érzik, gondolják és ilyenkor nem hagyják ki elmondani– véleményszabadság van, ugyebár -, hogy mondjuk négy-öt évtizeddel ezelőtt minden jobb volt. Rögtön sorolják is: volt biztos állás mindenkinek, ahonnan jól meglehetett élni, (például a COMTIM-ból egyenesen kitűnően), volt havi fix, meg rendszerint némi mellékes, volt minden szinten ingyen oktatás, orvosi ellátás, „szindikátusjeggyel” egy hónapra szabadságra vonulhatott a munka mezejéről a munkásember, egyszóval, ha az ember csak saját magával törődött és jól tudott helyezkedni, jól élhetett és sokra vihette.
Túlmutatva fiatalság elmúlása felett érzett nosztalgián, valószínüleg a mai romániai társadalom jelentős hányada vesztesekként élte/éli meg a ’89 utáni éveket, évtizedeket. Esetükben valahogy érthető a múltat megszépítő hozzáállás.
De képtelen vagyok egyetérteni azokkal a képzett fiatalokkal, akik kommunista társadalmi berendezkedés paradicsomi viszonyairól próbálnak meggyőzni és a fiatalabb nemzedékek tagjait befolyásolni. Az állam mindent irányító szerepének kiterjesztéséről, a magántulajdon minimalizálásáról, eltörléséről, a társadalmat (gazdagokra és szegényekre) megosztó szakadék betöméséről, egyenlőségről, a megtermelt javak egyenlő módon való elosztásáról, közös termelő eszközökről, közvagyonról és sokminden másról, jobb ügyhöz méltó meggyőződéssel beszélnek. Nem tudják ugyan, de brutálisan orwelli képet festenek az általuk (szerencsére még csak) vizionált társadalomról. Akiket befolyásolni akarnak nyilván Orwellt és mást sem olvastak, esetleg a wikipédiáról szereztek infókat a ’89 előtti viszonyokról!
Ilyenkor mindig déjá vu- érzésem van, rémálom, de az az érzésem, hogy helyben topogtunk vagy ötven évig.
Annak idején azt szajkózták nekünk, hogy 1944 augusztus 23.-án, a szövetséges oldalra való átállással kezdődött el „hazánk felszabadítása” azaz egészen pontosan „ augusztus 23.-a Románia fasiszta iga alól való felszabadulásának napja” és két hónap alatt, október 25.-re a dicső román hadsereg kiűzte az ország területéről – figyeljenek! – a “hitlerista-horthysta” csapatokat! A rezsim csavart egyet és megadta a módját, egy idő után már „nemzeti és társadalmi, antifasiszta és antiimperialista felszabadító forradalom” emléknapja lett a nyári nap.
És majdnem fél évszázadig az árulást ünnepelte az ország!
Augusztus 23.-a vonatkozásában biztos, hogy a (nagy)politika soha sem volt és ma sem a becsületesség, a lovagiasság, az őszinteség, a hűség terepe. Az is biztos, hogy nagyot lehet nyerni egy-egy (történelmi) helyzeten. Sokan úgy értékelik, hogy nagyszerű, hazafias cselekedet volt mindaz, ami 1944. augusztus 23.-án kezdődött… Tudni vélik hány hónappal hamarabb fejeződött be a világégés, azt is kiszámolták mennyit emberi és anyagi erőforrást spórolt meg a világnak a román fegyverek megfordítása és az sem mellékes, hogy az ország területe is megnőtt! Az augusztusban kezdődött és szinte fél évszázadig tartó sötétségről hallgatnak.
Megkövezhetnek, de akkor is meggyőződésem szerint az árulás, a köpönyegforgatás, a lopás, a csalás, a szószegés még tájainkon sem lehet követendő példa.
Sajnos még mindig nem idejétmúlt erről beszélni.

Makkai Zoltán