Úgy adódott, hogy a hétvégén sok száz kilométernyit autóztam. Nagyszentmiklósról Végvárra, aztán otthonról Maros megyébe és vissza. Azon felül, hogy utazás közben rengeteg időm lett önmagammal „megbeszélni” a világ és szűkebb pátriánk jelentősebb dolgait, vidéken élő emberként, nem kerülhette el figyelmemet a pusztulás mértéke.
Kánikula idején a városlakók strandokon keresnek felüdülést, ők örülnek a melegnek, kapós lett a makói Hagymatikum, a gyulai Várfürdő, ideátról is sokan kedvelik a mórahalmi Szent Erzsébet gyógyfürdőt. És Orosháza meg Gyopárosfürdő sincs a világ végén.
Aki egyáltalán vagy csak ritkán mozdul ki vidéki lakóhelyéről a nyári időszakban, érzékeli ugyan a kutyameleget, árnyékba húzódik vagy bekapcsolja a klímaberendezést és megvan. Aki még valamennyire törődik kertjével, pázsitjával hektoliter számra hordta a vizet a területre azzal a reménységgel, hogy talán sikerül menteni valamit a veteményekből, és a gyepszőnyeg üde zöldjéből. Legtöbbször kevés sikerrel… A kiskertekben is szemmel látható a pusztulás mértéke: a viszonylag rendszeres (pénzbe kerül a víz is, meg tekintettel vagyunk, ugye a természetre, nem szipolyozzuk ki a forrásokat!) öntözés ellenére a borsó, bab nemes egyszerűséggel kisült a földből, a paradicsomot is alaposan megviselte a sokszor 35 Celsius fokon felüli hőség, viszonylag kevés és apró lett a termés, a murok ki sem kelt, a petrezselyem szépen kelt, majd fogta magát és beleszáradt a nagy melegbe. Egyszóval a kutya melegtől lutri lett a háztáji kertészkedés is.
Nagyobb baj ennél, hogy térségünkben a növénytermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkozó gazdák életét alaposan megkeseríti a kánikula! Nagyszentmiklóstól Végvárig végig minden legelő kiégett a nyár folyamán. Talán három helyen láttam birkanyájakat kicsapva a legelőre, de csak a Jóisten tudja, mit legeltek az állatok, hiszen a fű teljesen eltűnt, még a bogáncsok, szamártövisek és másféle szúrós gyomok is szárazon zizegtek a szélben. Egyedül a parlagfű, az elbokrosodott laboda és a szudáni fűként ismert gyom érezte láthatóan jól magát. Valószínűleg pénzen vásárolt takarmánnyal eteti állatait gazdájuk, a viszonylagos tejhozam elérése érdekében pedig mélyen bele kell nyúljon bugyellárisába a juhosgazda! Emiatt is érthető, hogy az őstermelőnél megvásárolt tejtermékek ára is az egekbe szökött.
A helyi gazdák sokhelyen vetettek kukoricát törökbúzát, tengerit, szép a magyar nyelv! – azaz bizakodtak abban, hogy hátha sikerül eme fontos takarmánynövényből némi hasznot kihozni. Sajnos csalatkozniuk kell, mert egyetlen valamirevaló kukoricatáblát sem láttam a majd másfélszáz kilométernyi út mentén. Ráadásul a növények már annyira elszáradtak, hogy silózni sem érdemes! Egyik pusztakeresztúri gazdálkodó ismerősöm szavait igazolja az utóbbi években állandósulni látszó helyzet: a forró, csapadékmentes nyarak miatt nem érdemes a továbbiakban, még próbálkozni sem a kukoricával. Mondta ezt valamikor június legelején egy határjárás alkalmával, amikor legalább méteresek voltak a kukoricatáblákban a haragoszöldben pompázó növények, és azt gondoltuk legtöbben, hogy idén rekordokat döntögető termés lesz kukoricából is. Hát nem lett, még a vetőmag ára sem térül meg az idei termésből. Sajnos, hasonló a helyzet a napraforgóval is: rengeteg napraforgót vetettek Nagyszentmiklóstól Végvárig a gazdák (ennek a méhészek örültek igazán!), viszont csak két-három helyen láttam valamirevaló termést ígérő táblát. A legtöbb helyen alig pár centis fejek alakultak ki, amelyekbe belesült a mag. Akár van, akár nincs termés, felvállalva az üzemanyag és munkadíj-költséget, a gazda kénytelen letakarítani a területet. Ha egyáltalán valamit betakarít, akkor kevés és silány minőségű termés várható.
Valahol Máriafölde határában egy szójababbal bevetett táblát is láttam. Néhány évtizeddel ezelőtt óriási területen termesztették az Alföld bánsági részében is ezt az állatok takarmányozására kiválóan alkalmas növényt. Ma ritkább a fehér hollónál, érthető, hogy megálltam szemrevételezni a helyzetet. A nagyjából harminc centiméternél nem magasabb növények egyetlen hüvelyt sem növesztettek, azaz egyetlen szem szójababot sem találtam a bejárt néhány négyzetméteren! És most már jöhet akár az özönvíz is, virágzásra és szemnövekedésre semmi esély a koraőszi fagyok előtt! Sajnos nem jött be a kísérletező gazda számítása.
Tetézi a bajt, hogy alaposan megnőtt az üzemanyag, növényvédőszerek, műtrágyák ára, és a munkadíjak is emelkedtek.
Nagyszentmiklóson az Aranka patak vize alaposan megapadt, Nagyberegszónál a Holt-Béga medréből teljesen eltűnt a víz, még a gübbenőkből is. Ezzel együtt a vízi élővilág is, remélhetően csak ideiglenesen. Érthető, hogy táplálék hiányában, gólyamadaraink a megszokottól hamarabb elhúztak innen és most talán valahol Spanyolország déli részén pihennek, erőt gyűjtve a további sokezer kilométeres útra… Az albinai Temes-hídról jól látható, hogy a folyó medrének közepén is alig pár centis a víz, egyhelyben áll és máris rohamosan növekedik a vízi növényzet. Nádfélék, káka nő a Temes közepén! Azon a homokos részen, ahol suhancokként pár évtizeddel ezelőtt másfél méteres vízben fürödtünk. De még pár éve is a meleg nyári napokon rengeteg gyermekes család hűsölt a lassan mélyülő folyómederben!
A fenti helyzet hasonló Temes megye keleti részeiben is, de Facsád, Marzsina környékén azért látható, hogy valamivel több volt a csapadék, mint amennyi a nyugati részben hullott. Aztán a hegyeken túl, a Maros hol kitáguló, hol szűkülő völgyében már biztatóbb a helyzet, szépen zöldellnek a kukorica- és napraforgó táblák, a learatott gabonaföldeket máris előkészítették az őszi vetemények számára. A Hunyad és Fehér megyei patakok és folyók vízszintje a megszokottól jóval alacsonyabb, Gyulafehérvár fölött például, a meder kövein egyensúlyozva, száraz lábbal lehet átkelni a Maroson! Ami komoly bajok forrása lehet, ha nem lep meg bennünket komolyabb mértékű csapadék a következő napokban. Az út mentén sok helyen kialakított halásztanyák, halásztavak vízszintje rendkívül alacsony, helyenként másfél méteresnél is nagyobb a partokon körbe a fekete rész, amely a tavaszi vízszintet mutatja! Ami nagy baj a kiszáradófélben levő vizes élőhelyek élővilágának és a horgászoknak is.
Ha a fentiek mellé hozzászámítjuk a romániai politika bűzös állóvizében végbemenő, iszapbirkózással egyenlő „meccseket” (elég csak rákattintani bármely hírportálra, például ide: https:// hotnews.ro/bolojan-despre-varianta-demisieisale-daca-lucrurile-nu-sunt-respectate), akkor mindannyian valós képet alkothatunk arról, menynyire nagy a baj.
Bizonyosra vehető, hogy a természet valahogy elrendezi, helyükre teszi a dolgokat, várhatóan az ősz folyamán lesz kellő mennyiségű csapadék, az elkövetkező nyári kánikuláig megtelnek a tavak és a folyók medrei is. Minden kommunikációs csatornán látható, hallható, érzékelhető viszont, hogy a politikai osztályról nem mondható el, hogy félretéve az egyéni és a pártpolitikai érdekeket, együttmunkálkodva, közös elhatározással munkálkodnak „a nép, az istenadta nép” jobb léte érdekében. Ami arra enged következtetni, hogy még sokáig nyakunkon lesz a baj.

Makkai Zoltán