Mire e sorok megjelennek, a XXVII. Bánsági Magyar Napok már az idei esztendő szép emlékei közé kerültek. Felelevenítve a rendezvénysorozat utolsó eseményeit, elmondható, hogy csak sajnálhatják azok, akik nem tekintették meg az Új Ezredév Központban levetített Blokád című filmet, amelyben megelevenednek a ‘90-es évek őszének eseményei. Mert a magyarországi taxisblokádként a történelembe vonult, addig soha nem látott méretű tüntetésről, a korabeli médiának köszönhetően, szinte mindenki tudomást szerzett valamilyen formában. Igaz vagy igaznak vélt dolgok keveredtek a közösségi tudatban, viszont a színfalak mögötti hatalmi harcokról, politikai csatározásokról csak sejtései lehettek az érdeklődőnek. A film készítői láthatóan törekedtek a valóság-elemek bemutatására, de /most már tudjuk/ a valóságtól távol álló történetek beépítésével tették érdekesebbé a produkciót. A rendezvényt szervező Keresztes Péter filmes szakembernek köszönhetően a kevés számú résztvevő, maradandó élményben részesült.
Hagyományaink éltetői

A Hagyománykeresőben címmel negyed évszázada elindított rendezvényről elmondható, hogy a legtöbb személy bevonásával a Bánsági Magyar Napok legnagyobb seregszemléje. Idén is szűknek bizonyult a Diákművelődési Ház nagyterme, ugyanis szinte háromszázötven Temes megyei hagyományápoló lépett színpadra. A magyar kulturális rendezvénysorozatot szervező Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, Makkai Barbara Tünde köszöntőbeszédében a hagyományaink tisztelete és ápolása közösségmegtartó jellegét méltatta, kiemelve, hogy a bánsági hagyományápolási mozgalom kiállta az idő próbáját, hiszen cseppet sem csökkent a gyermekek és szülők, illetve az oktatók dicséretre méltó lelkesedése. Elsőként lépett színpadra Gyermekjátékok és ugrós tánccal az Aprókák népes csoportja. A csoport koreográfusa Gombos András, a Szeged Táncegyüttes vezetője, helyi csoportvezetők Pál Krisztina és Palicsák Réka. Ótelekről a Fürgelábak Néptánccsoport érkezett a seregszemlére táncos és gyermekjátékos összeállítással. A produkciót összeállította a csoport vezetője, Pál Renáta. A Morzsabokréta Néptánccsoport szintén Gyermekjátékokra alapozott koreográfiával lépett fel. A csoport művészeti vezetője Adorjányi Szabó Nóra és irányítója Szabó Angéla, akinek a kezdeményezésére lett a Bartók Béla Líceum az Így tedd rá mozgalom referencia iskolájává. Felcsíki táncokkal lépett fel a szépen fejlődő dettai Margaréta Néptánccsoport, amelynek koreográfusa a legalább huszonöt esztendeje táncoló Telbisz Attila, lelkes csoportvezetője pedig Stanciu Klára. Gombos András koreográfus, Crepelca-Kovács Beatrix és Palkó Margit kis táncosai, a Dobbantó Néptánccsoport Dunántúli eszközös táncokkal hódította el a résztvevők szívét, majd a végvári Napsugár Néptánccsoport (csoportvezetők Tóth Rózsa éa Palicsák Réka) Moldvai csángó magyar táncokkal arattak sikert. Az újszentesi magyar közösség jó hírét terjeszti szerte a világban a Butykos Néptáncegyüttes, amelynek csoportvezetője és koreográfusa a figyelemre méltó táncosi múlttal rendelkező ifj. Simonfi Sándor, aki szakirányú képzését követően gyümölcsözteti tudását a néptánccsoportban. Ők Kibédi táncokkal léptek fel. Szintén Újszentesen működik Taránd Citeracsoport, melynek tagjai a Csüllög Edina citeraművész által összeállított Esztári népdalcsokorral örvendeztették meg a rendezvény résztvevőit. Az Adorjányi Szabó Nóra és Tímár Attila művészeti vezetése és Nagy Anna, valamint Szabó Ferenc csoportvezetők irányításával működő Kisbokréta Néptánccsoport Mezőföldi táncokat mutattak be bizonyítva, hogy nem teltek hiába a próbákra fordított órák. Temesváron több mint félszáz gyermek citerázik, közülük alakult a Csüllög Edina citeraművész és Szabó Ferenc által irányított Vadrózsák, és a Vadas László citeraoktató és Szabó Ferenc által vezetett Nefelejcs citeracsoportok, akik több tájegység dalait szólaltatták meg a térségünkben egyre népszerűbb népi hangszeren. Gombos András koreográfus, Pál Krisztina és Szilágyi Boróka irányítják a temesvári Lármatüzek Néptánccsoport működését. A táncosok Csíkszentdomokosi táncokkal „vizsgáztak” jelesre a Hagyomțnykeresőben seregszemlén. Nagyszentmiklós magyar közösségének büszkesége a Kékibolya Néptánccsoport, amelynek koreográfusai Jeremiás Kincső és Balázs, csoportvezetői pedig Lepus Enikő és Bartók Béla. A nagyszentmiklósi táncosok ezúttal Kalocsai tánccal léptek színpadra osztatlan sikert aratva. Zsombolyán a Délibáb Néptánccsoport őrzi magyar hagyományainkat. Gombos András koreográfus és Márkó Cecília tanítványai Eszközös táncokkal léptek fel. A tapasztalt táncosok táborát erősítik a Bokréta Néptánccsoport táncosai, akik Adorjányi Szabó Nóra és Tímár Attila koreográfusok és Szabó Ferenc csoportvezető irányítása mellett elsajátított Dél-alföldi táncokkal arattak sikert. A Gombos András koreográfus, Pál Krisztina és Tamási Emese csoportvezetők által irányított Százszorszép és Eszterlánc Néptánccsoport táncosai által előadott Szilágysági táncok méltó befejezése volt a Hagyománykeresőben idei néptáncgálának.
Értékteremtő JELENLÉT

A Temes Megyei Tanács Teréz-bástyában levő korszerű kiállítótermében állították ki a Temesváron tevékenykedő magyar alkotóművészek munkáit a Jelenlét elnevezésű kiállítás keretében. A rendkívüli érdeklődés mellett megtartott tárlatnyitó rendezvényen Ruxandra Adam, a megyei önkormányzat turisztikai és eseményszervező irodájának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd a kiállítás kurátora egyben a Temesvári Nőszövetség vezetőségi tagja Cristina Găurean képzőművész osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel: “… a kiállított munkák nemcsak művészeti ágban különböznek egymástól, hanem stílusban, témában és technikában is. Szemünk elé tárul a festészet, a grafika, a szobrászat, a textilművészet, installáció, figuratív és absztrakt formában egyaránt. Egyeseknél észrevehetjük a dekoratív motívumokat, másoknál a mozgalmasságot, a gesztualitást, az egyensúlyt és a nyugalmat vagy a dinamikus káoszt, a pompázó színeket vagy az erős, mégis visszafogott fekete-fehér harcát.” Cristina Găurean ezután bemutatta a közönségnek a huszonkét művészt, – közöttük számos, a művészeti utánpótlást jelentő fiatal alkotót –, akiknek mintegy félszáz alkotása tekinthető meg június 26-ig a megyei önkormányzat kiállítótermében: András Hunor, Bajkó Attila, Bandi Szidónia, Fodor Zsuzsanna, Gábor Zoltán, Găurean Cristina, Gidó Zoltán, Iustin Patricia, Jakabházi Sándor, Madár Réka, Pareé-Hahn Magdalena, Makai Mercedes, Marosán Ildikó, Mátyás Attila, M-Kiss Hédy, Nagy Attila, Nagy Deborah, Neagu Katalin, Novak Nóra, Nüszl Erzsébet, Pataki Ana Maria, Török Tîrnoveanu Reghina, Szűcs Enikő, Tar Béla, Torony Pál, Török János és Vălean Tünde. A tárlatnyitót Téglás Chis Márta, a Banatul Filharmónia művészének csodálatos hegedűjátéka színesítette, aki Massenet-, Csajkovszkij-, Bartók- és Monti-műveket játszott, nagy tapsot aratva.
Hamisítatlan színházi élmény

Az idei Bánsági Magyar Napok zárórendezvénye, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében bemutatott színházi csemege, a legteljesebb kulturális élményt is nyújtotta a résztvevőknek. A Vidnyánszky Attila zseniális rendezésében, a budapesti Nemzeti Színház és a Beregszászi Magyar Drámai Színház együttműködésével színre vitt produkció, A helység kalapácsa előadás a színház lényegére tapintott rá. Petőfi tökéletes szövegei, magas szintű színészi/alkotói teljesítmény, a minimális díszlet maximális hatékonysággal való hasznosítása, a hagyományos és modern színházi kifejezési mód tökéletes ötvözése, kellő mennyiségben, gondosan adagolt humor, kellő időzítéssel hang- és fényhatások … minden együtt volt a színpadon, ahhoz, hogy a Nagyérdemű hamisítatlan színházi él ménnyel távozhasson Thália szentélyéből. És máris vágyakozzon a következő, hasonló élményt biztosító előadásra. A függöny “legördültét” követően Makkai Barbara Tünde nőszövetségi elnök fejezte ki háláját a rendezvénysorozat megvalósulását segítő valamennyi intézménynek, szervezetnek és magánszemélynek, illetve a rendezvények résztvevőinek, majd Demeter Katalin Magyarország Kolozsvári Konzulátusának konzulja fejezte ki örömét, hogy a főkonzulátus hathatós segítségével, együttműködve a Petőfi Irodalmi Múzeummal sikerült a Nemzeti Kulturális Alap programjaként Temesvárra is elhozni az előadást, amely láthatóan felejthetetlen élményt biztosított a közönségnek.
Makkai Zoltán


15 Jun 2023
Írta admin
0 Hozzászólás