Bár még csak bő két hónap telt el az évből, viszonylag nagy bizonyossággal elmondható, hogy a március 3-i Az ember tragédiája volt és lesz a Temesvári Csiky Gergely Színház idei legfontosabb bemutatója. Elsősorban azért, mert az idén 70 éves bukaresti illetőségű, nyugodtan mondhatjuk, világhírű rendező Silviu Purcărete jegyzi a produkciót.
Ezzel a társulat – melynek minden tagja ott van a szereposztásban – is tisztában volt, legalábbis erre utal a szokatlanul élénk bemutató előtti közösségi média üzenetek forgalma és tartalma.
Rögtön a (majdnem) elején érdemes elmondani, hogy Madách Imre magnum opusa lebilincselő olvasmány ugyan, de a magyar drámairodalomban elfoglalt roppant előkelő helye dacára sem könnyű színre vinni. Ennek egyik oka a szöveg hossza (állítólag az egyik, a teljes darabot bemutató előadás nyolc órás volt), a másik a helyszínek sokasága.
A temesvári bemutatónak külön nehézsége, hogy a nagyterem mostani, régóta teljes megújításra szoruló állapotában a világításon és hangosításon túl semmilyen érdemi színpadtechnikával nem rendelkezik.
Purcărete vállalta a kihívást, és Visky András dramaturg meglehetősen kíméletlen húzásai nyomán kezelhető méretű szöveget kellett színpadra álmodjon. (A szünet nélküli előadás hossza két óra.) Nem is illetődött meg a nemzeti dráma rangjától és a rá jellemző önbizalommal az Úr hangja egy nyafogós-dúdolászós kislányhang, az ellenpólust adó Lucifert pedig hárman alakítják – és ők az egyetlenek, akiknek arcát nem takarja festék vagy maszk.
Tekintettel arra, hogy a darabban Ádám (a mi esetünkben Ádámok) végig a kettő között kifeszítve keresi az élet értelmét, talán lehetne a rendezői látomással vitatkozni, hiszen ebben az értelmezésben az Úr hangja nem a szerző szándéka szerinti megkérdőjelezhetetlen hatalom, Luciferék pedig inkább gonosz bohócok, mintsem hideg értelemmel bíráló örök kételkedők. Ha már a bohócoknál tartunk: az egyik jelenetben Balázs Attila Luciferje legalábbis egyenértékű mása az amerikai filmek Jokerének.
A színpadkép és a kosztümök szándékosan visszafogott – olykor egyenesen nyomasztó – monoton világából csak itt-ott villan ki egy-egy harsányabb szín, mint az Évákat szintén felváltva játszó női alakokat jelző vörös tűsarkú cipő, amely az egész előadáson végigvonul. (Ha még nem mondtam volna: imádom a vörös tűsarkú cipőket).
A legszínesebb a párizsi kép, (Marseillaise, satöbbi) melyben Éva anatómiailag lehetetlen és a finnyásabb ízlésűek számára talán kifogásolható módon festi színpadra a francia trikolórt. Nem, nem árulom el hogyan – nézzék meg az előadást.
Purcărete – valamelyest érthető módon – a cselekménydúsabb jeleneteket mazsolázta ki a darabból. Ennek esett áldozatául a teljes prágai szín („Minő csodás kevercse rossz s nemesnek/ A nő, méregből s mézből összeszűrve./ Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,/ Míg bűne a koré, mely szülte őt.”).
A záró jelenetben minden Éva anyának érezi (és mutatja) magát, amivel a rendező – ha addig nem értettük volna meg – tételesen azt üzeni, hogy mindannyian Ádámok és Évák vagyunk. A rendezőnek voltak vitatható döntései, de az előadásban nincs üresjárat, következetes saját belső logikájához és magabiztosan vezényli a szereplőgárdát. És ha az, amit néhány bekezdéssel korábban írtam, nem lett volna elég egyértelmű, álljon itt még egyszer: az előadás – de legfőképpen a temesvári színház – megérdemelne végre egy olyan játékteret, ahol a színpadtechnika (hiánya) nem akadályozza, hanem szolgálja a nézőt, színészt és rendezőt.
Madách Imre – Az ember tragédiája
Rendező: Silviu Purcărete; Díszlet/jelmez: Dragoș Buhagiar; Zene: Vasile Şirli; Dramaturg: Visky András.
Játsszák: Aszalos Géza, Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Borbély B. Emília, Csábi Anna, Csata Zsolt, Éder Enikő, Kiss Attila, Kocsárdi Levente, Lanstyák Ildikó, Lőrincz Rita, Lukács Szilárd, Magyari Etelka, Mátyás Zsolt Imre, Mihály Csongor, Molnos András Csaba, Szász Enikő, Tar Mónika, Tokai Andrea, Tóth Eszter Nikolett, Vass Richárd.
Albert Dénes
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
16 July 2025EUR5.0722 RONHUF1.2679 RONUSD4.3658 RONXAU468.9817 RONIdőjárás