„Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép örö­me lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában…
És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a ma­gas­ságban
Istennek, és a földön bé­kesség, és az emberekhez jóakarat.” (Luk 2,10-11.13-14)

Egyszer régen, egy este megjelent Isten angyala né­hány egyszerű ember­nek, akik el voltak foglalva a maguk dolgaival. A mezőn voltak, ahol a juhaikat őrizték. Talán a maguk problémájáról beszéltek a tűz körül. Vagy éppenséggel a vad­állatoktól féltek, amelyek bármikor előbújhattak a sötétben, ezáltal nemcsak a juhokat ve­szé­lyeztetve, hanem az ő éle­tü­ket is. Azt hiszem, hogy eny­- nyi­ből is ráismerhetünk az em­ber természetére, vagy jobban mondva, magunkra ismerhe­tünk. Hasonlóképpen vagyunk mi is körbevéve, mint voltak ezek az emberek: mi is félünk az életben bizonyos dolgoktól. Nem tudunk elszakadni teljesen a gondjainktól és nem látunk semmilyen menekülési lehetőséget az élet nehézségei elől.
Amikor megjelent az an­gyal, a pásztorokat erős féle­lem fogta el néhány pillanatig, azonban kevés idő múlva Jézus mellett voltak, és dicsőítették a világmindenség Urát. Ez tör­tént az első karácsony este, két­ezer évvel ezelőtt. De mi tör­­- ténik karácsony este a mi napjainkban? Mert hasonlítunk a betlehemi pásztorokra olyan szempontból, hogy hasonló fé­lel­meink vannak az életben, de talán kevésbé hasonlítunk ab­ban, ahogyan ők imádták az Urat. Ha a betlehemi pásztorok – hallották az angyalok énekét, hogy megszületett a Megváltó Dávid városában – elmentek Jézushoz, dicsérni a mindenható Istent, vajon mit csinálunk mi?
A karácsony közeledtével sok tennivaló szakad a nya­kunk­ba: igyekszünk megvenni a legjobb ajándékot a szeret­teinknek, aggódunk azért, hogy a meg­le­pe­tésünk nehogy ne nyerje meg tetszését annak, akinek szántuk. Talán még rég­ről eszünkbe jut néhány kel­lemes gyerekkori emlékünk, ami­kor azt hittük, hogy az „angyalka” hozza az ajándékot. Máskü­lön­ben: szinte megfulladunk a mindennapi teendőnk sűrűjében. Vajon ennyi maradt meg csupán a karácsonyi ünnepünkből? – tehetjük fel a kérdést.
Ne engedjük elmenni a fü­lünk mellett azokat a szavakat, amelyek bezsongták a betlehemi mezőket: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában…” Ha nyitott szívvel olvassuk és halljuk ezeket a szavakat, akkor megtapasztalhatjuk mi is a pásztorokhoz hasonlóan az ünnep lényegét: van Kit, és van miért imádjuk, dicsérjük az érettünk szü­letett és ma is élő Jézus Krisztust, a bű­neinkből Meg­váltót, aki elérhetővé tette számodra is, számomra is az örök életet. Mindezt Isten kegyel­mé­ből, és a tőle ka­pott hit által tudjuk elfogadni – de ha erre nyitott a szíved, és semmi más nem fog­lalja el azt, akkor meg­történhet a te életedben is a ka­rácsony csodája: a te életedben is megszületik Jézus. Ez az örömhír osz­latja el mindenfajta félelmedet és félel­me­met, és ez késztet arra, hogy dicsérd az Élet Urát.
Ezzel az igazi karácsonyi csodával áldjon meg mind­annyiunkat Isten az ő Szent­lelke által. A jó hír az, hogy ő most is kész részesíteni ebben! Vajon elfogadod-e?
Áldott, kegyelemteljes, meghitt és békés karácsonyi ünnepeket kívánok!
Bódis Ferenc esperes