Pásztorlevél Krisztus feltámadásának ünnepén
„Jézus, megrendült lelkében, és bizonyságot tett e szavakkal: “Bizony, bizony, mondom néktek,
közületek egy elárul engem. Zavartan néztek egymásra a tanítványok: vajon kiről beszél? “Jn 13,21-22.
A húsvéti ünnepkör napjai elválaszthatatlanok egymástól: nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat és húsvét. Felkészülés Krisztus áldozathozatalára, az áldozat megtörténése a Golgota hegyén, a tanítványok végtelen magánya, majd a feltámadáskor a kirobbanó öröm pillanatára.
A mai ember sem szeret áldozatot hozni. A könnyebb út irányába indulunk el, akár a mindennapi életében, akár a lelki életére tekintve. Áldozatot hozni pedig, ha nem kell, nem szívesen hozunk. Arra vannak az érzékeink is kiélezve, hogy nekünk magunknak mi jár az élettől. Erről szólnak a reklámok, a tökéletes kiszolgálás és árudömping. Lásd az üzletek polcait és a sok turisztikai kínálatot. A testnek áldo- zunk és nem a testet áldozzuk fel, még nagyböjtben sem. De áldozat nélkül nincs megváltás. Az Úr Jézus Krisztusnak azonban kijutott az áldozatból. Ha mi nem is tudunk megváltást adni és nem is tudjuk teljesen követni a mi Urunkat az áldozathozatal terén. Krisztus ezt mégis megtette értünk. Lásd a tanítványok, hogy szétszéledtek és me- nekülőre fogták a dolgot, csak hogy bántódásuk ne essen. Krisztus a gyengeségünknek és a bűneinknek ebbe a mélységébe elhozza a sza-badítást és az Ő minket megmentő szeretetét. Halálból való feltámadásával pedig részesít bennünket az Isten örök életre elhívó ke- gyelmében. A legdrágább kincsünk az életünk, amit szinte átrohanunk a maga néhány múló pillanatában. Lehetne több időnk egymásra és magára Istenre- az igének a tanulmányozására, a hétköznapi és vasárnapi Vele való találkozásokra, engedni, hogy szentekké tegyen, betöltsön és beszéljen velünk. Jelenlétében lenni, nem futva, hanem időt pazarolva rá. Jó lenne a feltámadás ünnepén az időn kívül rekedni és megragadni az örökkévalóságot a feltámadott Krisztussal való ta- lálkozásban. Sírt átütő és halálfélelmet legyőző élmény lenne.
Áldozatot hozni is így tudnánk, ha tudjuk, hogy Krisztus már megtette értem. A fogalomnak nem az anyagi formájában, nem a fő- zés, a takarítás, a munka, az idő vagy a pénz. Hanem az emberi természet odaáldozása az Istennek. Krisztus befogadása és továbbadása. Hirdetése. Tehetünk ennél többet? Nagyszombaton úgy tűnik, hogy a Rossz győzött. Átéljük az elveszettséget, a magány és reménytelenség állapotát, a halálos ágyon fekvés kilátástalanságát, azt, amikor senki sem tud segíteni. Talán ettől félünk a leginkább: ettől a végtelen csöndtől és némaságtól. Talán ezért szeretjük a zajt és a rohanást, ezért van kevés helyen csönd. A plázákban, éttermekben szól a zene, a munkahelyeken a rádió, amikben hosszú órákon keresztül beszélnek vagy zenélnek. A mobiltelefont már ki sem engedjük a kezünkből. Lessük a híreket, az üzeneteket, a játékokat, bármit, csak csináljunk valamit, és ne legyen csend körülöttünk. A családi összejövetelek és együttlétek is zajosak. A csendben szembejönnek a félelmeink. Félünk az elveszettségünktől. Krisztus ott fekszik a sírban összetörve és megkínozva. Nincs semmi remény!
És ekkor szól Krisztus, a feltámadott Úr: Ne félj. Ne rettegj, az enyém vagy. Megváltottalak! A hajnal első fénye, ahogy átszakítja az égbolt sötétjét oly kicsiny és mégis tudjuk, hogy immár nincs esélye az éjszakának, hamarosan a Világosság lesz az úr, és a sötétség szétoszlik. Így lesz a félelem és a reménytelenség örömmé a keresztény ember életében!
Feltámadt az Úr! Bizonnyal feltámadt! Van reménységünk és örök életünk! Van távlata az életünknek és nem a halálig tart! Halálon túlmutató céljaink lehetnek. Mennyire más perspektíva ez nekünk, véges, testi lényeknek. Olyan Urunk van, aki legyőzte a halált, megnyerte számunkra az életet. Nem kell többé félnünk. Mind azt zengik: Az Élet győzött, ünnepelj keresztyén világ! Áldott húsvéti ünnepeket!
Bódis Ferenc
esperes