12 Aug 2013
Írta admin 
0 Hozzászólás A szakrális legitimációt a modern korban a nemzeti szimbólumokban megtestesülő metapolitikai konszenzus váltja fel, ez a folyamat azonban a dualizmus öt évtizede alatt sem zajlott le.” 30
Az emlékmű az évek során több változást szenvedett. A lakossági jelzések és megnyilvánulások hatására a polgármesteri hivatalnak foglalkoznia kellett a helyzettel, és az első lépés ebben a kérdésben 1885-ben következett be. Erről a már idézett R. Weber a következőket írja: a magyarok az emlékművet őket érintő gyalázatként értelmezték, és az évek során többször indítványozták eltávolítását, sikertelenül. 1885-ben a Török János polgármester és gróf Degenfeld-Schomburg várparancsnok közötti titkos tárgyalásokat követően a talapzatról eltávolították azokat a szörnyalakokat, amelyekről azt tartották, hogy a magyar szabadságharcosokat ábrázolták. Az emlékmű felújítása ürügyén az emlékmű köré előbb deszkabódét építettek, majd valamivel később, ennek elbontásakor, lekerültek róla a szörnyalakok.
A következő jelentős eseményre az emlékművel kapcsolatosan 1918 őszén került sor. Az őszirózsás forradalom akkor tört ki, amikor az orosz forradalom győzelmével, a Németország háborús végelgyengülésével együtt hanyatló Osztrák–Magyar Monarchia nemzetközi politikai szempontból elveszítette régi jelentőségét. Az 50 milliós birodalom további sorsa nyitott kérdéssé vált.31 Az őszirózsás forradalom budapesti kitörését Erdélyben is nagyobb megmozdulások követték. A forradalom kormánya a november 2-i minisztertanácson hozott rendelkezésekkel próbált javítani a politikai közhangulaton. Szabadon engedték a maradék internáltakat, engedélyezték a betiltott lapokat, megszüntették a zárlatot az elítéltek vagyona fölött, megnyitották az összes nemzetiségi iskolát, az új főispánok kinevezésénél kikérték a nemzetiségek véleményét, az általános politikai amnesztiát katonai közkegyelemmel egészítették ki, segélyakciót hirdettek meg az összes erdélyi megyékre. Budapest mellett fontos gyújtópont volt Temesvár. Itt a Radikális Párt és a Katonatanács kikiáltotta a „Bánsági Köztársaságot”, ez hatást gyakorolt a környező vidék (főleg Resica és Arad) munkásaira, de Erdélyre is. A munkásság és katonaság mozgalmai hatására november 4-ig a még meglévő katonai egységek feloszlottak, és így a leghatásosabb elnyomó eszköz – a hadsereg – megszűnt létezni; a parancsnokságok hatáskörében a tiszteken kívül nem maradt effektív erő. Többfelé, így Kolozsvárt és Aradon, a Szociáldemokrata Párt a szervezett munkásságot használta fel a rend fenntartására.
Ebben a közegben került elő, mint régebbi, „rendezetlen politikai számla” az emlékmű kérdése. A tudósítások és a jelenkori leírások többnyire „szemérmesen” csak arról szóltak, hogy 1918. október 27-én, az utcai megmozdulások alkalmával az emlékművet támadás érte, a központi szoboralakra cédulákat aggattak (Ausztria halott!, Éljen a függetlenség!, Rabok tovább nem leszünk!) és kérték az emlékmű eltávolítását.32 I. Haţegan történész korábban idézett munkájában leírja, hogy a Monarchia végének közeledtével Temesvárott is tüntetések zajlanak és az egyik fő célpont a katonai emlékmű. Nagy nehezen felmásznak a központi alakig, ledöntik és lefejezik – lévén Ausztria szimbóluma. Ez a szobor mindmáig a mai megyei múzeum, a Hunyady kastély udvarán „várja”, történjen vele valami. Ekkor teszik tönkre a Becsületet, Engedelmességet, Éberséget és Önfeláldozást szimbolizáló négy mellékszobrot is.33
Érdekes módon R. Weber leírása ettől különbözik. Az 1918. október 27-i demonstráció leírása egyezik a többi forráséval, minek során fiatalok a központi szoboralak nyakába kötelet akasztottak és addig cibálták, míg a szoborfej kibillent helyéből és alázuhant. A szobor nyakába pedig táblát akasztottak Ausztria halott! felírással. Ezenközben az emlékmű szilárdan állt a helyén. A zúgó tömeg felszólította Geml polgármestert, távolíttassa el az emlékművet. A teljesen új elem a leírásban itt következik: a négy mellékalak az emlékműről nem ez alkalommal, hanem később, sorban tűnik el,34 utolsóként pedig a fej nélküli főalak. Ezt 1932 nyarán emelték le a helyéről és Cornel Grofşoreanu polgármester utasítására került a múzeum udvarába.35
A korabeli németség számára a történések elfogadhatatlanok, miként ez Franz Binder könyvéből kiderül.36 A központi szoboralak lefejezése kapcsán ezt írja: „a forradalom szerencsétlen napjaiban ezt a csodás alakot barbár módon megcsonkították, a fejét és a kezét leverték.”
Az emlékmű eltávolítására 1935-1936-ban kerül sor, a városi elöljáróság erről Augustin Coman polgármester vezetése alatt döntött. A munkálatok 1935 decemberében kezdődtek el. Az akkori német napilap, a Banater Deutsche Zeitung a helyzet kapcsán arról írt, hogy olykor (az őshonos németnek) engedni kell, amikor egy idegen képtelen a helyzet átélésére.37 Miután az emlékművet teljesen lebontották, 1936. jan. 18-án egy városi bizottság előtt 38 nyitották ki a polgármesteri hivatalba szállított alapkövet, amelyből a Ferenc József által aláírt dokumentum, 12 különböző pénzérme és 5 vasgyűrű került elő. Mindent átadtak megőrzésre a múzeumnak. Az emlékművet a belvárosi temető hősöknek fenntartott részébe szállították és ott felállították.
A közkézen forgó leírás és a R. Weber által közölt közötti különbség jelentős: azt bizonyítja, hogy az 1919-es impériumváltással 39 az osztrák emlékmű kérdésében szinte semmi nem változott a korábbi, magyar korszak álláspontjával összevetve: az emlékmű a továbbiakban sem tetszett a városlakóknak és a városvezetésnek, az 1885-ben elkezdődött folyamat végül több szakaszban (1885, 1918, 1932, 1936) jutott – a helyi németség számára zavaró – nyugvópontra.
(folytatjuk)
Újabb 80 év elteltével került napirendre az osztrák katonai emlékmű kérdése, 2012-ben. Több helyi és országos lap meg portál foglalkozik az emlékmű helyzetével, aminek külön alapot szolgáltat, hogy 2010-ben a belvárosi temetőben lévő emlékművet miniszteri döntéssel felvették a védetté nyilvánított emlékművek országos jegyzékére. Elsőként civil szervezetek képviselői szólaltak meg, ezek közül a jelentősebbek az Ariergarda illetve a Temesvár Társaság. Utóbbi még az 1990-es évek hősi egymásnak feszülései során született és politikai meg erkölcsi értékek képviseletére vállalkozik, utóbbi a 2000-es évek közepétől több belvárosi kulturális programmal illetve helyi közösségi értékek melletti kiállásával tette magát ismertté. Véleményük szerint egy olyan értéknek, amilyen az osztrák katonai emlékmű, nem temetőben, sírhantok között van a helye. A kérdésben megszólalt a város polgármestere is. Nicolae Robu csodálkozásának adott hangot, hogy egy ilyen érték temetőben áll, a városlakók és a turisták szeme elől elrejtve. Azon túl, hogy a város az emlékművet egy nagy császártól kapta ajándékba – folytatódik a polgármester helyzetértelmezése – a történelem tisztelete is megköveteli, hogy az emlékmű a temetőből egy megfelelő helyre, köztérre kerüljön.40
Lényegében ezt az álláspontot képviseli a Temesvár Társaság41 és az Ariergarda vezetősége is.42 A polgármester véleményén túl a városháza illetékesei arra figyelmeztetnek, hogy egy ilyen emlékmű elköltöztetése nem egyszerű kérdés, a miniszteriális engedélyeken túl ki kell kérni a város lakóinak a véleményét is.
Helyzetértelmezés
és következtetés
A korszakváltások és még inkább a rendszerváltások a közösségi emlékezet szempontjából fontos és jelképes alkotások számára jelentős veszélyt hordoznak. A hatalomváltás többnyire a történelemfelfogást is befolyásolja, hiszen Közép-Kelet-Európa országaiban a kulturális határok szinte soha nem esnek egybe az országhatárokkal. Vagyis a kulturális megmaradás, a kulturális reprezentáció mindenki számára elsődleges fontosságú, még akkor is, ha érdekeinek érvényesítésére a demográfiai/politikai többség rendelkezni szokott politikai és kulturális eszközökkel.
Egy katonai emlékmű, főleg ha olyan történelmi momentumot idéz fel, amikor a hatalom megszerzéséért vívott küzdelemben részt vettek az illető területen ma is lakók nemzettársai, elődei – kikerülhetetlenül válik politikai csatározások célpontjává. Az osztrák katonai emlékmű felállításának kora a nagy nemzeti romantika ideje, pontosabban ennek az első korszaka, amikor közösségi tereinken megjelennek az első nemzetépítést szolgáló emlékjelek. A kor városi emlékműi egytől-egyig besorolhatók valamilyen nemzetépítő folyamatba. Mivel ezeket a folyamatokat rendre fentről, a nemzeti „központból” irányították, a helyi érzékenységekre nem vagy alig voltak tekintettel. Ha lentről jövő kezdeményezésről beszélnénk, akkor szinte bizonyos, hogy városi meg megyei vezetők nem tekintettek volna el az egymás mellett élő helyi közösségek érzékenységétől, nem kezdeményezik olyan emlékjel felállítását, amelyik az egyik helyben élő közösség számára kimondottan sértő üzenetet hordoz.
A temesvári osztrák katonai emlékmű felállítása az császári udvar „rendcsináló politikájának” a jegyében történt meg, amikor a központi hatalom a vele korábban szembeszállót keményen büntette, olyan döntéseket hozott – lásd aradi vértanúk kivégzése –, amelyekkel példát kívánt statuálni. Tehát az etnikumközi kapcsolatok, a helyi együttélés kérdései és lehetőségei ebben a kontextusban fel sem merültek. Az emlékmű a sziklaszilárd(nak hitt) hatalom megnyilvánulása.
Egy ilyen emlékmű eszmei értelemben nem lehet „hosszú életű”, hiszen egy olyan kor üzenetét hordozta, amely hoszszabb távon tarthatatlannak bizonyult. De helyi kontextusai által sem maradhatott fenn, hiszen a bevehetetlen vár falait békésen lebontják alig 3 évtizeddel azután, hogy a vár védői sikeresen megvédték azt. A vár falainak lebontása, a várkapuk megnyitása után mi maradhat az eredeti üzenetből? Megmaradnak azok az értelmezési szintek, amelyek már felállításakor vitát gerjesztettek: az egymásnak feszülő erők egyike a magyar honvéd, a másik a császárhű német. Ez akkor sem volt igaz: Temesvár német polgármestere, J. N. Preyer forradalom, vagyis haladáspárti volt, miközben a várvédők között is voltak magyarok. Az ilyen egyszerűsítő ábrázolások eszmeisége labilis, a gondolatmenet megbicsaklik, nem véletlenül jutott a lebontás sorsára a budai Hentzi emlékmű is.
Az emlékmű elleni fellépés csak totális lehetett – az eltávolítása volt a cél. Nemzetet sértett: aki Temesvár kulcsait akarja, vagyis a magyar honvéd szörnyalak. Függetlenül attól, hogy milyen cél vagy ügy érdekében vállalta a harcot. Az emlékmű ellentmondásossága éppen abból fakad, hogy az egyik fél felmagasztalásához társítja az ellenfél erkölcsi megsemmisítésének a szándékát. Háborús felek esetében ez megengedhetetlen egyszerűsítés. Ha elvi szintre emeljük a dilemmát, akkor eljutunk az igazságos háború évszázadok óta vitatott kérdéséig. Egy olyan kérdésig, amely egy katonai emlékmű esetében nem jeleníthető meg úgy, hogy azzal ne nyílnának meg éles konfrontációs felületek.
Akármilyen nehéz is elfogadni, de tény: egy ilyen emlékmű örökös feszültség-forrás. Az egymás mellett élő helyi etnikai közösségek emlékezete szempontjából eltérő, egymást kizáró üzenetet hordoz, ekként nem válhat mindenki számára egyformán elfogadhatóvá. Létezik egy helyi közösség, amely közvetlenül támadva érzi magát – amennyiben az emlékmű üzenetét felfejti, értelmezi. Ezt kellene azoknak is átlátni, akik nemrégiben az emlékmű városi köztérre történő visszaállítása mellett szállnak síkra. És ez érvényes akkor is, ha a vonatkozó közösségek bármelyike az emlékmű felállítását követő időkben megfogyatkozott, elvándorolt, ha valamilyen okból nem tekinthető jelentős, helyi politika-alakító tényezőnek. Elvi szintű igazságról van szó: a sértés akkor is sértés, ha az ellenfelek néhaiakká váltak. Emlékében sem szabad bárkit megsérteni.
Bodó Barna
(vége)
———————
30 Cieger i.m.
31 Az őszirózsás forradalom az első világháború elhúzódása miatt elégedetlenkedő katonák és civilek utcai tüntetésekkel, felvonulásokkal és sztrájkokkal kezdődő felkelése volt Budapesten és a nagyvárosokban 1918. okt. 28-31. között. Nevét a katonák sapkáján a császári címer helyére tűzött, a felkelés jelképévé vált őszirózsáról kapta. A forradalom győzelmével Magyarország kivált a világháborúban katonai vereséget szenvedett és a nemzetiségi mozgalmak felerősödése miatt felbomlott Osztrák-Magyar Monarchiából és korabeli elnevezésben népköztársasággá alakult. Lásd: Az őszirózsás forradalom, http://mek.oszk.hu/02100/02109/html/576.html (2013.07.15.)
32 Prezentarea istorică a Monumentului Fidelității din sec. XIX., a Temesvár Társaság (Societatea Timișoara) honlapján. http://societateatimisoara.blogspot.ro/2012/08/prezentareaistorica-monumentului.html (2013.07.10.)
33 I. Hategan i.m. 66.old.
34 Miklósik Ilona szerint R. Weber leírása a helyes. Ami a mellékalakokat illeti, ezeket sokkal később vésték le a helyükről, és bár a múzeumba kellett volna szállítani, eltűntek.
35 R. Weber, i.m.
36 Oberst v. R. Franz Binder, Alt-Temesvar, Timişoara- Temeswar, 1934, 128. old.
37 Banater Deutschen Zeitung, 25 Dez. 1935.
38 A bizottság tagjai voltak: dr. Löffler Géza alpolgármester, Emil Grădinariu kulturális tanácsos, dr. Ioachim Miloia múzeumigazgató, Adrian Suciu városi főmérnök és Ioan Barna levéltáros.
39 Temesvárra az első román csendőri alakulatok 1919.aug.2-án érkeztek, ezt a napot tekinti a mai városvezetés a román hatalomátvétel napjának. Másnap megérkeztek az első katonai egységek is és átveszik a város irányítását.
40 Renasterea Bănățeană, numărul din 04.09.2012.
41 http://societateatimisoara.blogspot.ro/2012/08/apel-pentru-salvarea-monumentului.html (2013.07.15.)
42 http://www.b1.ro/stiri/eveniment/monument-impresionant-din-perioada-imperiului-austriac-abandonat-intr-un-cimitir-din-timi-oara-36415.html (2013.07.15.)
