Befejeződtek a IX. Temesvári Magyar Napok rendezvényei. Reméljük, ki-ki talált magának kedvére való programot – betévő falatot – kézműves tárgyat. Természetesen, az idén is volt sok jó és értékes program, amelyekre örömmel és élvezettel emlékezünk vissza. Egyet sem említek külön, hiszen ezeknek alig 10%-án lehetettem jelen, tehát nem tudok az egészről nyilatkozni. De hogy értékes programok sorát hozta az idei kiadás, az bizonyos. Az idei Magyar Napok is jó volt.
És volt méreg is. Egyik és a másik oldalon is.
Az egyik oldal a szervezésé. A három nap alatt a százat minden bizonnyal meghaladta a rendezvények száma, a szervező Várbástya mellett a helyi magyar intézményeket általában is dicséri, hogy ilyen komoly kínálat jött össze. Sokféle volt a kínálat, nehéz programot alkotni. Ezért elvi kérdésként fogalmazom meg azt az elvárást, amit szervezéskor el kell fogadni: azonos jellegű programok ne ütközzenek. Például, ha Temesvárról elszármazott jeleseink szerepelnek, akkor a két program ne csússzon egymásra, mert akkor is elmennének sokan ide is meg oda is, ha a témák nem azonosak. Más példa is van, több is.
Szintén szervezési kérdés, hogy a rendezvényeket befogadó intézmények miként viszonyulnak a befogadott programhoz. Volt olyan program a Projektközpontban, amelyről nem tudtak, ergo nem is készültek rá, azt sem tudták a programban érdekeltek, honnan keressenek elő pár széket a leüléshez. És a szervezéshez tartozik a plakátolás is. Ezt is eleve bele kell foglalni a szerződésekbe, hogy az egyes programokat miként lehet promózni. A zeneművészeti kar – számunkra Óvárosháza – épületénél a két nappal korábban, a vasárnapi koncertre pénteken kihelyezett plakátokat leszedték. Pedig az érdekeltek az egyetem plakátozási helyét kívánták csak használni. Nagy rábeszélésre engedte meg a hivatalos közeg (a kapus) egy kisebb plakát felszúrását a koncert napján.
A másik kérdés a hivatalosságok viszonyulása. Aligha vagyok egyedül, aki azt vallja, hogy a rendezvény megnyitójának méltó helye az operaház nagyterme. Most kiszorultunk – kiszorítottak a térre. Itt is lehetett megnyitót tartani, de a helyszín rangot is jelent. Valakik úgy gondolták, elég nekünk az operaház előtti tér. Kiderült, ezzel is gond lehet – de vegyem sorjában. Jelen volt a megnyitón a két jeles helyi szereplő: a megyei elnök és a polgármester. Ha mindazt a szépet és jót, amit ott a magyar közösségről, jeles személyiségeinkről elmondtak, komolyan is gondolják, akkor a mi életünk irigylésre méltóan csodás, itt nemcsak szeretnek minket, de tisztelnek hagyományainkkal, értékeinkkel együtt. A polgármester külön is alkalmat kerített arra, hogy az egyik számunkra kényes kérdés – utcanevek – okán jelezze, mellettünk van. Ne tessék azt riposztozni, hogy így van ez emelkedett pillanatokban, s a hétköznapokat más mércével kell mérni. Én nem hinném, hogy a polgármester vagy a megyei elnök ünnepi eseményen így, máskor amúgy rólunk, magyarokról. Sokkal inkább azt tartom valószínűnek, hogy az intézményvezető nem mindig tudja, mi történik a háza táján.
Most az történt, hogy a tudományegyetem UVT Liberty Marathon címmel rendezett több kategóriás futóversenyt, szombaton és vasárnap. Nem első alkalommal, és már szóvá tettük – úgy tűnik: eredménytelenül – hogy amennyiben valóban olyan nagy becsben áll a közösségünk, mint amennyire a jeles helyi vezetők szavaiból kiérezhető, akkor miért kellett a futók útvonalát átvezetni az operaház előtt, a színpad és a gasztro utca között, ahol – úgymond – miénk volt a tér. Normális világban ilyesmi nem történhet meg. Egyazon területre két rendezvény nem szervezhető. Nem kérem azt, hogy az engedélyező intézmények részéről mi magyarok kapjunk elsőbbséget: erre senki nem gondol. De arra igen, hogy a nagyszínpad mibenlétét vegyék figyelembe. Amióta Temesvár a szabadság korát éli és élvezi, a városi rendezvények nagyszínpada mindig itt volt. Mi történt volna, ha a futóverseny 2 km-es útvonalát úgy alakítják ki, hogy ne vágja kettőbe, jó másfél napra, a rendezvény számunkra legfontosabb terét.
Mit lehet tenni? Nem hinném, hogy tisztem volna megoldási javaslaton ügyködni. A lényeg: az az egymásmellettiség, amelyről jeles helyi vezetőink oly szépen szóltak. Hogy meg lehet és meg kell találni az egymás (és rendezvényeik) tiszteletének a módját. Az elvet szépen ki lehet fejezni, érvényesíteni csak úgy lehet, hogy minden befogadott rendezvényt egyformán tisztelünk. Akinél ütközéskor módosítani lehet, ott kell módosítani. Gondolom, azt mindenki belátja: az operaház előtti nagyszínpadot nem lehet arrébb tolni pár utcával…
Hogy is szól a figyelmeztetés, vigyázat: van, aki egyik kezével ad, a másikkal elvesz…