Álmodni, józanul, nyitott szemmel. Na nem úgy, mint iskolás korunkban tettük olykor-sokszor, hogy jelen voltunk és nem voltunk ott. Álmodtunk szépet és jót, érdekeset és nagyot – szabadulásként a környezetünk történéseitől. Álmodtunk, mert máshol kívántunk lenni…
Most is mintha álmodnék. Temesvár belvárosában, a Szépművészeti Múzeumunk nagytermében. Vagyunk vagy 70-en a valamikori megyeháza üléstermében, a csodás karzatos teremben, amelynek falait díszes kárpit borítja. Erre a felületre képeket kiaggatni tilos, ezért a fal mentén körben vendégfalat építettek, és erre kerülnek a kiállítandó munkák. Ez alkalommal a temesvári múzeum (Ormós-gyűjteményének) az újvidéki Matica Srpska (Tekeli-képtárának) egy közösbe úgy kiválogatott darabjai, hogy az egész anyag harmonikus egészet alkothasson. A két főhelyen Sava Tekelija, számunkra Tököly Száva hatalmas képe, átellenben Ormós Zsigmond valamivel kisebb festett képmása. Tököly-Popovics Száva 1838-ban hozta létre alapítványát, amely a pesti egyetemen tanuló szerb fiúhallgatók számára működtetett nevelőintézetet. Hatalmas vagyonát átengedte az 1826-ban Budapesten létrehozott egyesület, a Matica Srpska/Szerb Anyácska részére. A Matica Srpska a szerb nemzeti megújulás egyik legjelentősebb mérföldköve, amely a mai napig a szerbség egyik tekintélyes intézménye. Elsősorban irodalmi és könyvkiadói társaságként jött létre, a társaság folyóirata a Srpski Letopisi, vagyis Szerb Évkönyvek volt. Tököly Száva 1838-ban lett a szervezet vezetője és közművelődési központtá, tudós társasággá igyekezett fejleszteni. 1864-ben költözött Újvidékre, 1958 óta működik önálló, állami fenntartású intézményként. Képtára az újkori szerb művészet egyik leggazdagabb múzeuma, mintegy 5000 művészi alkotást őriz. Folyamatosan gyarapítják az állományt, amelynek törzsanyagát adományozóktól kapott műalkotások, a Szerb Ortodox Egyháztól megőrzésre átvett művek és a magántulajdonból átvett vagy átmásolt festmények alkotják. Gyűjteményei szabadon látogathatók.
Erről a hatalmas és különlegesen értékes gyűjteményről írt vaskos, ezeroldalas monográfiát Tijana Plakovljević Bugarski művészettörténész Ponos nacije / a Nemzet büszkesége címmel. Ennek a bemutatására jöttünk a temesvári Szépművészeti Múzeumba, ahol körben a falakon a két intézmény reprezentatív közös kiállításának csodás darabjai. A könyvbemutató és kiállítás egy sokatmondó (Temesvár-Újvidék Párhuzamok) című projekt részeként valósul meg, ennek a megnyitóján ülünk, a terem, jeleztem, telis-tele van. A program nemes, kapcsolatot épít és ápol, értéket közvetít.
És következik az álom…
A temesvári múzeum igazgatója, Filip Petru, ahogyan illik, pár szép szóval köszönti a jeles meghívottakat és az újvidéki vendégeket, szó szerint utal a két alapító, Tekelija és Ormós soha el nem feledhető szerepére, nagylelkű adományukra. Őt követi Lukijan szerb püspök üdvözlete, aki a szerb ortodox egyház budapesti püspöke és a temesvári vikariátus első embere. Szerbül szól hozzánk – szavait románul nem tolmácsolják.
Következnek a vendégek, felszólalnak dr. Danilo Vuksanović, dr. Branka Kulić, dr. Mirjana D. Stefanović művészettörténészek. Szépen beszélnek, szabadon – értek ezekből valamennyit, de édeskeveset ahhoz, hogy élményt jelenthessen. A beszédek sorát a bemutatott album szerzője zárja, természetesen ő is szerbül beszél, és természetesen őt sem fordítja senki románra. Szétnézek a teremben, a közönség nagy részét szerb papok alkotják, látni ruházatukról. Vannak szerb kollégák, ismerősök, jó érzés. Magyarok ketten vagyunk, román minden bizonnyal sokkal több, hivatalosság senki.
Igen, körbe kell néznem a teremben, hogy felébredjek: itt vagyunk a mi városunkban, egy közintézményben, ahol egy román-szerb közös projekt rendezvénye kizárólag szerb nyelven zajlik. Fel kell ébrednem, mert meglódul a képzeletem, és arra gondolok, hogy a szegedi kollégákkal mondjuk az 1848/49-es forradalomról szervezünk közös rendezvényt a Bánsági Múzeumban, és az igazgatói román köszöntőt követően minden magyarul zajlik. Nem bajlódunk szinkrontolmáccsal, a magyar beszédek utólagos rövid román összefoglalójával – hiszen közös a program, megbízunk egymásban.
Igen, bizalom. Amikor a társ mellettünk úgy van jelen, hogy teljesen önmaga lehet, amikor nincsenek nyelvi kötöttségek – hiszen évszázadok óta egymás mellett, olykor együtt vagyunk…
Álmodom, hogy egyszer hasonló nekünk, temesi magyaroknak is megadatik.
Szeretném Krúdy Gyulával együtt mondani: az élet álom.
Sajnos, nem az. Pedig…