Légszomj, levegőhiány – fuldoklás. A szervezet a bejutó kevés levegőből nem jut a szükséges oxigénmennyiséghez – a helyzet végzetessé is válhat, károsodhat az agy és más szervek.
A román közélet ma fuldoklik. Szinte semmi nem működik rendesen – a rendszer oxigénje a bizalom. Ami egyre jobban hiányzik.
Félig konszolidált demokráciák esetében, ilyen Románia, az egyik visszatérő kérdés a bizalom politikai meghatározottsága. Európának ezen a felén a bizalomszint viszonylag alacsony, ennek oka, hogy az állampolgárok alapvetően gyanakvóak, távolságtartóak az állammal szemben, a politikáról általában rossz a véleményük, korruptnak tartják. Az emberek nem az egyes intézményeket értékelik külön-külön, hanem a bizalmat a politikáról alkotott általános vélemény kondicionálja, amelyet a politikai események jelentősen befolyásolnak, jelesül például a választások.
Tehát a választások, vagyis a minapi államfői választások, olyan dilemmákkal, amelyeket évekig magunkkal fogunk cipelni. Nem az a dilemma, hogy Călin Georgescu megsértett-e a politikai játékszabályokat (szerintem: igen), hanem az, ahogyan a választási folyamatot a politika kezelte. A kérdőjelekre máig nincs megnyugtató válasz. Lett egy államelnökünk, aki nem megnyerte a választásokat, hanem vetélytársát a társadalom félresöpörte – ezt nem szabad elfeledni. Vagyis Nicușor Dan iránt nem szökött égbe a bizalom, hanem George Simion bizalmi indexe került a lábtörlő alá – szimbolikusan.
Nicușor – az első államfő, akit a többség keresztnevével jelöl meg – első lépéseivel megmutatta, őt nem a tisztség, a feladat érdekli. Fejest ugrott a feladatokba. Ami elvben pozitív, hisz ezért kapott mandátumot, s nem azért, hogy – miként elődje álmodozzon és kiránduljon. Csakhogy, és ez most a nagy kérdés, hol áll az államfő? A politikai légszomj, a bizalom dolgában mit és hogyan lép? Sorsdöntő lehet az igazságszolgáltatásból kilépők külön nyugdíjának a kérdése. A mai helyzet röviden: napjainkban az igazságszolgáltatás állami alkalmazottai – bírák, ügyészek – horribilis nyugdíjat kapnak, nagyobbat a fizetésüknél (!!), átlagban 25 ezer lejt, miközben az átlagnyugdíj 2759 lej – ennél tízszer többet. A kérdésnek van egy jogi oldala és egy erkölcsi vetülete. Az igazságos nyugdíjrendszer a hozzájárulást veszi alapul, a nyugdíjat az alapnak befizetett összegek alapján kell kiszámolni. Ez az elv. És van a gyakorlat: amikor egyesek számára külön törvényeket alkottak – amely a jelzett anomáliát okozza. És ez nem az egyedüli ún. külön nyugdíj.
Az államelnök azt állítja, hogy a román bírák két-háromszor többet dolgoztak, mint európai kollégáik, és méltányosan kell velük eljárni. Azt is kijelenti, hogy a nyugdíjba vonulás elhalasztása nem haladhatja meg a nyugdíjba vonulásig hátralévő időszak kétszeresét, tekintettel a nehéz költségvetési helyzetre és a Alkotmánybíróság döntéseire.
Rendet kell csinálni, véget vetni annak a helyzetnek, hogy vannak, akiknek ezért vagy azért a többieknél – értsd: a népnél – több jár. Ha többet kell(ett) dolgozniuk, tessék átstrukturálni a rendszert. Tessék felépíteni egy igazságos, arányos és méltányos rendszert. Arról nem tehet az „egyszerű” nyugdíjas, hogy bizonyos foglalkozási ágban nagyobb a teher, többet kell dolgozni – mondjuk – az európai átlagnál. Ha európai példákat kezdünk emlegetni, akkor soha nem jutunk a végére, mert nálunk minden „más”, „sajátos”, megterhelőbb” – mert…
Az államfő Bukarest főpolgármestereként volt már olyan helyzetben, amelyre nem tudott elfogadható magyarázatot adni: miért késleltette bizonyos kórházak építését – emlékezhetnek rá, hogy a kampány idején hozott hirtelen pozitív döntést, hogy kikerüljön ebből a csapdából. Most ki tudja honnan és milyen impulzusokat kapott, hogy az általános helyett az egyedit támogatja, hiszen javaslata a bírói kar felé tett engedmény. Ha a romániai politikai mozgások természetét vesszük alapul, valakik alaposan „megdolgozták”, meggyőzték.
Csakhogy ezzel a kis engedménnyel hatalmas sebet kapna a politikai bizalom. Mindenkinek látnia kell, aki az országban szeretne élni a jövőben is: ha a Bolojan-kormány az igazságszolgáltatási nyugdíjak okán kialakult harcot elveszíti, minden más korrekciós, méltányossági okból indított kezdeményezése eleve elbukott. Ez a harc nem csak „önmaga”, hanem a szimbolikus harc is egyben, amely arról szól, hogy képes-e a romániai hatalom véget vetni a belső mindenféle speciális-, különutas-, csakegyeseknekjó politikai gyakorlatnak.
Kedves elnök úr, ezt Önnek senki nem jelezte? Vagy jó román vezetői szokás szerint megy a saját feje után? Kérjük, ne tegye!
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


11 Sep 2025
Írta admin
0 Hozzászólás