Ma Románia legvitatottabb politikusa Ilie Bolojan. És egyre fogy a lakosság türelme, egyre több és mind erősebb számonkérő jelzésekre lehet számítani személyét illetően.
Nem a politikai semmiből került a kormány élére, és azt is meg lehet kockáztatni, hogy nem személyes ambícióból. A hosszúra nyúlt elnökválasztási folyamat – mondjuk ki: politikai hercehurca – során minden jelentős párt korábbi vezetéséről kiderült: komoly negatív szerepük volt abban, hogy Románia gazdaságilag megingott, eladósodott, miközben a kommunizmusra emlékeztető módon folyt a pozitív propaganda. Váltani kellett, új szereplőt kellett az élre állítani, s ebben a vezetőkeresésben egyre hangsúlyosabban terelődött a közfigyelem a sikeres volt nagyváradi polgármesterre. Bolojan a jelek szerint nem „hajtott rá” a kormányfői tisztségre, többszörösen felkínálták, míg elfogadta.
Ez a közelmúlt, az államfőválasztást követő hetek helyzete. Akkor Bolojan volt az egyedüli remény, sokan felsóhajtottunk, amikor elvállalta a tisztséget. Ha ma körülnézünk a politika különböző színterein, nem hallunk hangot, amely Bolojan mellett szólna. Megfordult a helyzet – kérdés: számíthattunk-e ilyen fordulatra?
Bolojanra és csapatára kettős feladat hárult: feltárni az ország valós-válságos helyzetét és megtalálni a helyzetből kivezető (göröngyös) utat. A helyzetfeltárás olyannyira sikeredett, hogy a polgár csak kapkodta a fejét és kapkodott a levegő után: hát így és ennyire? Így loptak-csaltak-hazudtak a korábbi felső vezetők? A pimaszságnak a netovábbját a ROMSILVA esetegyüttes jelenti, ahol a szó szoros értelmében megállás nélkül rabolt a teljes vezérkar. És ezt addig senki nem látta a kormány felelősei közül. És a sajtó sem kongatott semmilyen vészharangot. Vajon miért nem?
Szóval Bolojan belecsapott a lecsóba – nemcsak szóvá tett, hanem a botrány sem maradt el. Ekkor már érezhető volt, hogy feszül körülötte a világ, mert túl sok magas polcra felmászott figurát sértett fellépése. És ezt követte a bejelentés: megszorító intézkedés-csomagokat kell elfogadni, az elsőt július közepén, a másodikat július végére ígérte. Ez utóbbi tért volna ki, kívánta volna kezelni azt a világon egyedi helyzetet, hogy a „speciális” vezető világ speciális figurái, az igazságszolgáltatás felső szereplői ötvenvalahány évesen, az aktuális fizetésüknél nagyobb nyugdíjjal léphettek ki a rendszerből. És folytat(hat)ták ügyvédként, mert a horribilis, huszonvalahányezer eurós nyugdíj mellé „kellett” a mellékes. És a román közélet „tele van” további speciális helyzetű kiemelt személyekkel.
És ez a csomag késik. Olyannyira késik, hogy a kormányt belülről többször besakkoló szociáldemokrata párt (PSD) figyelmeztette a koalíciót és Bolojant: kilépnek a kormányból, ha a kormány nem tartja be a társadalmilag igazságtalan pénzek (fizetések és pótlékok, nyugdíjak és prémiumok) megregulázására tett ígéretét. Mert augusztus közepe is elmúlt – és a politikailag erősek világát illetően még nincs megoldási javaslat sem. Csak kósza hírek.
Mindeközben a kormány, tehát Bolojan a kisemberek pénzéhez már hozzányúlt. Az egészségügy katasztrofális pénzügyi helyzetén azzal kíván(tak) javítani, hogy az átlagosnál nagyobb nyugdíjakból plusz díjat tartottak vissza, vagyis a 3000 lejt meghaladó összegre 10%-os adót (mert végül is az) vetettek ki. És ezt augusztusban már le is vonták.
Itt van a gond, az újabb politikai igazságtalanság. A dérrel-dúrral megindított pénzügyi rendbetétel az első komolyabb gátnál elakadt, miközben a kisemberen behajtják a rendbetétel díját. Kérdem, csendben, mi folyik itt? Mert bevallottan szurkoltam Bolojannak, bíztam abban, hogy ezt a politikai bozótot képes lesz uralni. Úgy tűnik, tévedtem. És elszabadulni látszanak az indulatok – lásd a minapi tengerész-ünnep történéseit, ahol a tömeg kifütyülte, lehurrogta – minden bizonnyal további hasonló történésekre számíthatunk.
Nekem és gondolom még sokaknak ez azt jelenti, hogy Bolojan nem mérte fel sem a helyzet hatalmi összefüggéseit, sem a saját erejét, és ezzel az egész rendcsinálási folyamatot veszélyezteti. Nem az a fő gond, hogy elvett párszáz lejt sok-sok nyugdíjastól, hanem hogy rendcsinálási igyekezetében újabb méltánytalanságra került sor: továbbra is azokat éri egyelőre egyedüliként az elvonási politika, akik becsületesen megszerzett nyugdíjból élnek, miközben a „speciálisakéhoz” nem tud/nem akar (még?) nyúlni. Ebben a helyzetben kerekedett felül a PSD, és mivel a szocdemek támogatói voltak eddig is a leghangosabbak, most nekik áll a zászló.
Bolojan nem tartozik a jól kommunikáló politikusok közé szót sem szól arról, miért a kivárás, miért a habozás.
És ez nagy gond, mert ez a történet rólunk, a jövőnkről szól.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


21 Aug 2025
Írta admin
0 Hozzászólás