Az eseménysor önmagában érthetetlen: egy ország megtámad egy másikat, látszólag minden indok nélkül – legalábbis közvetlen kiváltó ok nem létezik. Keressük a múltban! Mi volt a múltban? Kelet-Közép-Európában és el egészen Európa keleti határáig nincs olyan térség, ahol a szomszédok – népek, kisebbségbe szorult népcsoportok – egymással mindig békességben éltek volna. Valljuk be: a szomszéd népek ritkán kedvelik egymást. Például Erdélyben és Romániában a románság számára az itteni németek akkorra váltak teljesen elfogadottakká, amikor a népcsoport gyakorlatilag felszámolódott: valamikori tagjai vagy kikerültek a temetőkbe, vagy eltávoztak az országból.
Szóval: élnek itt Európa keleti szélén olyan népek (szinte csak olyanok élnek), amelyeknek igenis van mit a szomszédtól számon kérni. Fokozatok persze vannak, és alapjában érthetetlen viszonyu- lások is.
Itt van az orosz agresszió egy tegnapi nem szomszéd, hanem kulturális értelemben testvérnéppel szemben. Értelmezés megannyi, magyarázat semennyi. Mert hol az ok? A mai… Meg- magyarázhatatlan. Annyira az, hogy miközben hosszú hetekig, pár hónapot ott várakoztak a határra kirendelt orosz katonák, százezren vagy többen, Európa nagy felelősséget viselő politikusai csak néztek – de inkább bámultak. A semmibe… Nem tudtak (akartak?) felocsúdni: tenni kellene valamit.
És most itt a tömérdek kár, a véget nem érő fájdalom, a rémisztő tehetetlenség. Mit lehet, mit kellene ilyenkor tenni? Ennek az agressziónak is, mint minden emberéletet követelő durvaságnak megvannak a bűnösei. Kik azok? Egy nevet zeng és zúg a világ – s az illető semmi jelét nem mutatja annak, hogy ez bármennyire is érdekelné. És itt fordul a helyzet ijesztőbe!!!
Ha a bűnt nem követi a bűnhődés, ha a bűntudatnak jele sincs, akkor hatalmas a baj. Akkor azok, akik az igazság nevében, az igazság érdekében kívánnak cselekedni – a sötétben turkálnak. Büntetnek, mert a helyzet logikája ezt megköveteli. De kit büntetnek?
A sportolót – eltiltják a versenytől, leállítják, félre teszik. Nem képviselhetnek senkit és semmit… Még magukat sem?!? Nem ők a hibásak, a vezetőjük, akit nem lehet büntetni. A focista állama felségjelei alatt ne focizzon – mert büntetni akarják az államot. Micsoda logika?!
A művész hallgasson el, ne szerepeljen. Mert nem tagadta meg nyilvánosan a vezért. De hát az ő dolga volna? Ő mondja ki azt, amit politikusok, a másik tábor vezérei nem tesznek meg – mert tárgyalni kell, le kell ülni egy közös asztalhoz… Az orosz karmester kezéből, láttuk, kiveszik a pálcát, a szerződés nem számít, nem engedik (mondjuk) a német zenekar elé.
Ebben a logikában a bűn nagyon eltávolodik a bűnhődéstől, külön regiszterbe kerül az, amit ok-okozati láncként egy keretben kellene kezelni.
Aki szenved, aki motyójával, karján kisbabával nekivág a vakvilágnak, aki feles jogú társától elszakíttatva indulhat csak el a biztonságosabb(nak remélt) világ felé – annak a szenvedéseit, annak az igazságát, annak a fájdalmát ki veszi számba? Ő mit vétett? Kit bántott meg? Az ő szenvedéstörténete elintézhető amerikai filmek olcsó poénjával: rosszkor rossz helyen állt?…
Európa (és a világ) első nagy háborúját követően több országban alakult ki olyan helyzet, amikor a közösségi rend, a korábbi vélt vagy valós sérelmek okán, a kemény nemzetépítés jegyében nagy bűnöket követtek el vezérek, személy helyett közösségeket büntettek – ezek közül többet hősként tisztelnek mai utódaik. Akik igen, hibásak, de ez fel sem merült abban a kontextusban, azért úszhatták meg a számonkérést, mert a nemzetközi politika vezetői konjunkturális érdekek foglyai voltak.
Mondani szoktuk: ma más a helyzet, lám: megszólalnak vezetők jobbról és balról. A dúvad dúl – keményen kiosztják. A hajszolt vad kitart és nyög-felsóhajt: őt ki védi meg? Fel lehet emlegetni ilyenkor, hogy neki is voltak büntetettjei, nála védtelenebbek – és ha azokért szólt a szomszéd, akkor ő mire gondolt? Igen, ártatlan bárányt ne keressünk. Talán logikát sem, rendcsinálót. Van büntetés meg fenyegetés, folyót lehetne rekeszteni. És kit büntetnek? Nem névlegesen, hanem valóságosan kin csattan az ostor vége? Polgárokon, akik így kétszeres, de akár többszörös vesztesek.
Valami nagyon nincs rendben, amikor racionálisnak titulált világunkban ártatlanoknak kell bűnhődni azért, amitől elhatárolódni sem tudnak. Pedig van szomszédságpolitika, biztonságpolitika, külpolitika, nemzetpolitika… Soroljam még? Nincs bűntudat, nincs igazi felelősség, nincs méltóság, nincs emberiesség… Csak politikai sörétes puska: lőnek vaktában, eltalálnak szinte mindenkit, hátha közöttük lesz a bűnös is.
Azt mondogatják egyesek, más ez a mai világ, racionális, kiszámítható, világos… Valóban, ez volna a 21. század? Csak nem!?…
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


16 Mar 2022
Írta admin
0 Hozzászólás