Az eseménysor önmagában érthe­tet­len: egy ország megtámad egy másikat, látszólag minden indok nélkül – lega­lább­is közvetlen kiváltó ok nem létezik. Keressük a múltban! Mi volt a múltban? Kelet-Közép-Európában és el egészen Európa keleti határáig nincs olyan tér­ség, ahol a szomszédok – népek, kisebbségbe szorult népcsoportok – egymással mindig békességben éltek volna. Valljuk be: a szomszéd népek ritkán kedvelik egy­mást. Például Erdélyben és Ro­mániában a románság számá­ra az itteni németek akkorra váltak teljesen elfogadottakká, ami­kor a népcsoport gyakorlatilag felszámolódott: valamikori tagjai vagy ki­kerültek a temetőkbe, vagy eltávoztak az országból.
Szóval: élnek itt Európa keleti szélén olyan népek (szinte csak olyanok élnek), amelyeknek igenis van mit a szomszéd­tól számon kérni. Fokozatok persze vannak, és alapjában érthetetlen viszo­nyu- lások is.
Itt van az orosz agresszió egy tegnapi nem szomszéd, hanem kulturális értelemben testvérnéppel szemben. Ér­tel­mezés megannyi, magyarázat se­mennyi. Mert hol az ok? A mai… Meg­- ­magyarázhatatlan. Annyira az, hogy mi­köz­ben hosszú hetekig, pár hónapot ott vá­ra­koztak a határra kirendelt orosz ka­tonák, százezren vagy többen, Európa nagy felelősséget viselő politikusai csak néztek – de inkább bámultak. A semmi­be… Nem tudtak (akartak?) felocsúdni: tenni kellene valamit.
És most itt a tömérdek kár, a véget nem érő fájdalom, a rémisztő tehetetlenség. Mit lehet, mit kellene ilyenkor ten­ni? Ennek az agressziónak is, mint min­den emberéletet követelő durvaságnak megvannak a bűnösei. Kik azok? Egy nevet zeng és zúg a világ – s az illető semmi jelét nem mutatja annak, hogy ez bármennyire is érdekelné. És itt fordul a helyzet ijesztőbe!!!
Ha a bűnt nem követi a bűnhődés, ha a bűntudatnak jele sincs, akkor hatalmas a baj. Akkor azok, akik az igazság ne­vé­ben, az igazság érdekében kívánnak cselekedni – a sötétben turkálnak. Bün­tetnek, mert a helyzet logikája ezt meg­követeli. De kit büntetnek?
A sportolót – eltiltják a versenytől, leállítják, félre teszik. Nem képviselhetnek senkit és semmit… Még magukat sem?!? Nem ők a hibásak, a vezetőjük, akit nem lehet büntetni. A focista állama felségjelei alatt ne focizzon – mert büntetni akarják az államot. Micsoda lo­gika?!
A művész hallgasson el, ne szerepeljen. Mert nem tagadta meg nyilvánosan a vezért. De hát az ő dolga volna? Ő mondja ki azt, amit politikusok, a másik tábor vezérei nem tesznek meg – mert tárgyalni kell, le kell ülni egy közös asztalhoz… Az orosz karmester kezéből, láttuk, kiveszik a pálcát, a szerződés nem számít, nem engedik (mondjuk) a német zenekar elé.
Ebben a logikában a bűn nagyon el­távolodik a bűnhődéstől, külön regisz­terbe kerül az, amit ok-okozati láncként egy keretben kellene kezelni.
Aki szenved, aki motyójával, karján kisbabával nekivág a vakvilágnak, aki feles jogú társától elszakíttatva indulhat csak el a biztonságosabb(nak remélt) vi­lág felé – annak a szenvedéseit, annak az igazságát, annak a fájdalmát ki veszi számba? Ő mit vétett? Kit bántott meg? Az ő szenvedéstörténete elintézhető ame­rikai filmek olcsó poénjával: rossz­kor rossz helyen állt?…
Európa (és a világ) első nagy há­borúját követően több országban alakult ki olyan helyzet, amikor a közösségi rend, a korábbi vélt vagy valós sérelmek okán, a kemény nemzetépítés jegyében nagy bűnöket követtek el vezérek, sze­mély helyett közösségeket büntettek – ezek közül többet hősként tisztelnek mai utódaik. Akik igen, hibásak, de ez fel sem merült abban a kontextusban, azért úszhatták meg a számonkérést, mert a nemzetközi politika vezetői konjunkturális érdekek foglyai voltak.
Mondani szoktuk: ma más a helyzet, lám: megszólalnak vezetők jobbról és balról. A dúvad dúl – keményen kioszt­ják. A hajszolt vad kitart és nyög-felsóhajt: őt ki védi meg? Fel lehet emlegetni ilyenkor, hogy neki is voltak büntetettjei, nála védtelenebbek – és ha azokért szólt a szomszéd, akkor ő mire gondolt? Igen, ártatlan bárányt ne ke­ressünk. Talán logikát sem, rendcsinálót. Van büntetés meg fenyegetés, folyót lehetne rekeszteni. És kit büntetnek? Nem névlegesen, hanem valóságosan kin csattan az ostor vége? Polgárokon, akik így kétszeres, de akár többszörös vesztesek.
Valami nagyon nincs rendben, ami­kor racionálisnak titulált világunkban ártatlanoknak kell bűnhődni azért, amitől elhatárolódni sem tudnak. Pedig van szomszédságpolitika, biztonságpolitika, külpolitika, nemzetpolitika… Soroljam még? Nincs bűntudat, nincs igazi fele­lős­ség, nincs méltóság, nincs emberies­ség… Csak politikai sörétes puska: lő­nek vaktában, eltalálnak szinte mindenkit, hátha közöttük lesz a bűnös is.
Azt mondogatják egyesek, más ez a mai világ, racionális, kiszámítható, világos… Valóban, ez volna a 21. század? Csak nem!?…