Itt van a csoda. Amikor a hegy elment Mohamedhez.
Ilyen még nem volt, hogy tagjelölt országba a teljes EU-s vezérkar elvándoroljon. ET-elnök, EB-elnök, EU-s biztosból vagy 15. Ha egy ország EU-s bebocsáttatásra jelentkezett, emlékezzünk vissza Románia esetére, várakoztatták rendesen, figyelmeztették, néha meg is legyintették atyásan, hogy itt van gond, ott kell igazítani a rendszeren. Ünnepi látogatásról szó sem lehetett.
Most magas EU-s polcon csücsülő hölgyek és urak elzarándokoltak Európa politikai poklába, a zúzmarás Kijevbe, bizonyítandó, hogy nem félnek az orosz golyóbisoktól. Mert mi másért mentek volna oda? Mi lehetett a célja ennek a fura kirándulásnak?
Vegyük sorra: a háború fokozódik, minden jel szerint az oroszok még erősebb offenzívát indítanak, ez a saját logikájuk. Nem lehet ezzel egyetérteni, de a tény – tény.
A béke esélye beleesett (belelökte valaki?) a feneket­len kútba, kinek fontos itt a béke? Kit érdekel, hogy ártatlan fiatalok ezrei vesznek oda, hogy sok-sok ezer ártatlan áldozatot szed a gyilkos szándék? Európa gazdasága szen­ved, mindenki rosszabbul él. Putyint nem érdekli. De Zelenszkijt? Őt sem – a jelek szerint.
Tessék már megmondani, kinek és miért kellett a kijevi csúcs-bohózat?
Ha jól olvasom az üzeneteket és a mögöttes jelzéseket: a háborút akaróknak. Éppen a háborúnak kívántak újabb lendületet adni, bizonyságát nyújtani annak, hogy itt van miért harcolni. Meggyőzni a(z ukrán) szenvedő polgá­rokat: ki kell tartani. Mert a harc végén, amikor a helyzet megnyugszik és rendeződik, akkor várja őket, a drága ukrán népet a jóságos Európai Unió. Lesz kebelre ölelés, ez bizonyos, csak a szorítás erősségét illetően vannak még dilemmák…
Mert kit is kíván/fog a keblére ölelni ez a drága(látos) Európai Unió?
Egy olyan országot, ahol a demokrácia csak a politikai mesében létezik, a valóságban jele sincs annak, hogy a polgárok és a közösségek jogait valaki is tiszteletben tartaná. Jogsértések sorozata – s a jogsértettek élén a kisebbségekhez tartozó személyek állnak.
Egy olyan országot, ahol a korrupció az egekbe csap, ahol a nyugatról jövő (katonai) segélyek jelentős részét az (ukrán katonai) elit a térség történelmi hagyományainak igazi örököseiként a saját zsebébe szervezi át. Mennyit? Még annál is többet. Amit látunk, a jéghegy csúcsa.
Egy olyan országot, amelyben nem marad semmi épségben, amelyet szemünk láttára lőnek szét, tesznek a földdel egyenlővé. Ahol nincs ipar, nincs közlekedés, nincs energia, nincs infrastruktúra – nincs igazi élet. Mi van? A mélységes nyomor és fájdalom.
Nem költői a kérdés: hogyan léphet be egy ilyen (helyzetbe került) ország az EU fejlett és majdnem fejlett államok nyílt versenyét jelentő piacára? Ukrajna hol, hogyan és mikor lehet ezeknek partnere a szó politikai és piaci értelmében egyaránt?
Ha figyeltük a csúcs-bohózatot, egy bizonyos pillanatban a tévében is elhangzott, éppen Zelenszkij szájából: a már megfogalmazott EU-s elvárásokat nagyrészt teljesítették, és tudni szeretnék, mikorra is várható az ünnepélyes, szeretetteljes és megérdemelt belépésük a vágyott európai közösségbe. Tetszik érteni, ugye: miközben lövik szét az országot, miközben nyugati pénz és fegyver nélkül Ukraj­nát már régen letarolta volna az orosz hadigépezet, vagyis miközben normális életről beszélni sem lehet, azt képes mondani a nagy ukrán politikai kommunikátor: teljesítették az elvárásokat. És az EU-s látogatókat nem kapta el a röhögőgörcs, a szemük sem rebbent, folyt a bohózat tovább.
Két kérdésem van ebben mélységesen felháborító és megdöbbentően szomorú helyzetben. Mivé lesz/lenne az EU, ha egy ilyen országot befogad abba a rendszerbe, amely a biztonságos, kiszámítható, normális élet jogrendjét és jogközösségét ígéri és szavatolja(?) a résztvevő államoknak? Vegyék fel rövid úton Ukrajnát – és ezzel vége az EU-nak. Második kérdésem: mi marad Ukrajnából, ha még ebben a gyötrelmes helyzetben is, amikor egész Európa szenved a háború miatt, az EU áttételesen és valóságosan is az Ukrajnát romboló háború mellett áll ki?
Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel mondta Kijevben a megfelelő fennköltséggel: „your destiny is our destiny.” Ukrajna és Európa sorsa egy – itt és most.
Kérdem, halkan: vajon hiszi is, amit mond? Vagy csak beszél…