Megvallom: elakadtam. Na nem a kocsimmal valamilyen műszaki okból, hanem gondom van, nem értem, mi történik napjainkban az elakadásjelzővel. Másként: a vészvillogóval. Mikor kell/illik/szükséges bekapcsolni a kocsi villogóját, hogy láthassa mindenki, a kocsi vagy tulajdonosa bajban van?
Kocsi vagy tulajdonosa – egyik vagy a másik? Bármelyik? És milyen baj? A kérdések indokoltak, mert ma annyi a villogtatós autós, hogy csuda.
Azt írja a jogszabály (értelmezője), hogy az elakadást jelző lámpa arra szolgál, hogy felhívja a figyelmet az úton lévő, meghibásodott járműre. A villogó fények ugyanis már távolról észrevehetőek, így időben fel tudnak készülni a forgalmi akadályra a lerobbant autó felé közeledők. De: nem csak akkor érdemes működtetni, amikor műszaki gondok vannak, hanem ha a gépkocsi vezetője egészségügyi okok miatt kényszerült leállni (valahol) a forgalomban.
Felidézek pár esetet, vizsgáljuk meg együtt a helyzeteket.
Főút, két-két haladó sáv mindkét irányban, a (széles) járdára felparkolt autók. Így néz ki több szakaszon a lánykori nevén Gyiroki, ma hivatalosan Mártírok útja. Az Azur Szaklíceumtól a város felé, közel a piachoz, a városból kifelé tartó, jobb oldalon egy szép és drága terepjáró áll az egykori postaépület előtt, bekapcsolt villogóval. Lefogja a forgalmat, mellette nem lehet elcsusszanni, a kocsik vissza a jelzőlámpáig feltorlódtak. A patikából éppen kijön két hölgy, a kocsi felé tartanak. Egyikük szinte beül a vezetőülésre, mégsem, helyet cserélnek, a másik közeledik a bal első ajtóhoz. Hirtelen irányváltás, mert mindketten visszamennek a patikába. Hosszú perceken át várunk és bosszankodunk, mert áll a forgalom. Aki elég közel áll, láthatja, hogy a drága kocsi jólöltözött vezetői ügyet intéznek, be a patikába, ki onnan, ismét be – eszükbe nem jut, vagy nem látjuk ennek semmilyen jelét, hogy tudatában lennének: amit cselekszenek jogszabálysértés. A kocsi rendben, senki a kocsihoz tartozók közül nem szorul azonnali orvosi segítségre. Mégis villogtatnak. Mert dolguk akadt. A patikában. Hát megálltak. Elfeledtek valamit, vissza a patikába. Telnek a percek, a lámpa vált, jönnének az újabb kocsik, de… Kb. 5 percig álltam, a terepjáró nem mozdult – nem vártam meg a végét, valahogyan – pilótatársi megértésnek köszönhetően – sikerül belépnem a belső sávra és tovább hajtanom, mielőtt a guta megütött volna…
Nemrég a Sági úti Dedeman áruházban jártam, hatalmas parkoló, a harmadik-negyedik sorban megannyi szabad hely. Van szabad hely az üzlet bejárata mellett is, szemből a bal oldalon, ahol táblák és felfestések figyelmeztetnek: rokkantsággal élők számára fenntartott helyek. Jön egy csodás limuzin, kisebb lakás vásárolható az árából, szépen ráfordul az egyik felfestett parkolóhelyre. Bekapcsolja a villogót és bemegy az üzletbe. Nem tudom, mikor jött ki, amikor én kijöttem, már nem volt ott.
A harmadik eset egyszerű, mellékutca a város csendes negyedében, egy Matiz áll, benne a vezetője és villogtat. Vár valakire, s mivel országúton áll, bekapcsolta a villogót. Szerintem fölöslegesen, mert nem zavar senkit, nincs megállást tiltó tábla, megállt. De: ha már mások így teszik, ő is figyelmeztet.
Két eltérő helyzetről kell beszélnünk. Az első, amikor a gépkocsi használója úgy gondolja, neki kocsijával a célpont közvetlen közelébe kell eljutnia, ha lehetne, a küszöb előtt állna meg pár centivel. Miért? Nem hinném, hogy az ötven méteres séta a parkolón át kimerítene bárkit, ezért kellene az ajtó mellé, tilos helyre beállnia. Azt sem hiszem, hogy csak a patika előtt parkoló kocsiból lehetne bejutni a gyógyszertárba, főleg akkor, ha harminc körüli személyekről van szó. Mindkét eset arra példa, hogy egyesek – ezek: bizonyára nagyon jómódúak (?!) – úgy gondolják, nekik mindent szabad. Rájuk a közösségi előírások, a közösségi együttélést szolgáló rendszabályok/tiltások nem vonatkoznak. Pontosabban: nem kell betartaniuk azokat, mert amúgy sem büntetik meg őket. Ezek az egyének külön világban gondolják magukat, akik számára elegendő a jelzése annak, hogy ők ott, akkor ügyintéznek.
A harmadik eset kisautósa viszont rábiztosít a világos helyzetre, őt senki számon ne kérje. Eleve elnézést kér, bár erre nincs szükség.
Kettészakadóban lévő világunkban nemcsak az a baj, hogy egyeseknek minden, másoknak semmi a szabályokat illetően, hanem az a – személyes – bajom, hogy a szabályok ekként relativizálódnak. Maholnap akkor sem fogunk odafigyelni a villogásra, ha valóban veszélyt jelez.