Itt van mellettünk a háború, az em­ber azt sem tudja, melyik lábára álljon…
Miért? Mert annyi a kérdés, hogy sorra venni alig van érkezésünk.
Az első kérdésre a válasz világos: a háború soha nem megoldás. Ahol vér folyik, ahol emberáldozatok vannak, ahol az emberek otthon nélkül maradnak, ahol nincsenek alapvető szolgáltatások (víz, fűtés, gáz) – ott csak fáj­dalom van, és reményt vesz­tettség. Az erősebbek igaz­ságától óvjon meg az Isten…
A második kérdés: mi váltotta ki a háborút? Ezen volt ideje elgon­dolkodni az egykori kijevi Majdanfelkelés kirobbantóinak éppúgy, mint a kijevi aktuális vezérkarnak. Mert tudjuk, hiszen előttünk a megannyi példa, hogy az Egyesült Államok, jó szokása szerint, demokráciát kíván exportálni, nem akarja észrevenni, hogy a demokrácia nem export-cikk, hogy a demokráciának be kell épülnie valamibe, a helyi hagyo­mányokba, ha nincs semmilyen előképe a helyi közösség mentalitásában, akkor az így „ide hozott”, Majdannal kínált demokrácia nem eszmény és minta, ha­nem fájdalmak forrása. Nem épít, ha­nem vészkapukat nyit meg. Nem volt korábban sem igazi béke az ukrán szomszédoknál, de Majdan előtt legalább nem üldözték a kisebbségieket, az ottani oroszokat, magyarokat, románokat. Van ország, amelyik ezt szóvá teszi. Van or­szág, amelyik ezt elhallgatja, és van, amelyik fellép, büntetően beavatkozik…
Igen, itt a háború. Ebben a helyzet­ben csak vétkesek vannak, ártatlant ne keress – az okozatnak oka is van, azokra gondoljunk, akik a mai helyzetet összehozták. Tudjuk, sem Románia, sem Ma­gyarország a háborús helyzet kiala­kulásához semmilyen eszközzel nem járult hozzá, mégis, elfordíthatjuk-e a fejünket: ez nem tartozik ránk?… És az emberség, a szolidaritás parancsa, a jólel­kűség, a segítőkészség?… Lehetünk-e em­berek, ha ilyenkor elfordulunk? Ugye…
További kérdések sora, vegyük előre a legfontosabbat. Mire számíthatunk? Háborún innen és túl. Áremelkedésre: mert hiány lesz gabonából, naprafor­gó­ból, cukorból, élelemből. És a ruhaipar, a cipőipar – egyesek még emlékezhetnek, mi is volt nálunk az 1980-as években. Az ukrán élelmiszeriparban minden a feje tetejére állt. És ez csak a kezdet. És az energia… Egy hosszú, több évtizedes európai trend törik meg – az biztos, az európai polgár számára új pénz­ügyi-gazdasági-társadalmi korszak kez­dődik. Ami biztos: rosszabb lesz. Mennyi­vel? Ezt azok sem tudják, akik a folyamatot elvitték a mai mindenborul helyzetbe.
Igen, az európai átlagpolgárnál sok­kal rosszabb helyzetben vannak az ukránok, akik közvetlenül elszenvedik a háború borzalmait. Ki mondja meg, ki használ civileket élő pajzsként? – mert, ugye, erről is hallunk eleget, ilyet is, olyat is…
Nagyon rossz helyzetben vannak az ukrajnai kisebbségek, oroszok és nem oroszok. Őket korábban is verte a politika ostora, s ma keresik a helyüket. A menekülés soha nem megoldás, a me­nekülés a sok rossz közül a kevésbé rossz…
Jó volna, ha el lehetne dönteni, mi a jó, mi a normális – hova lehet állni. Olvasom, hogy egyesek szerint a kárpát­aljai magyarok között van, aki Putyintól vár segítséget. Nocsak. Spongyát a tör­té­nelemre, töröljük, ami kellemetlen, ami embertelen volt, s már kezdhetjük is tiszta lappal? Fura lecke. De: ez is lecke.
Putyin kimondta, amire sokan gondolnak: Ukrajna egy összerakott ország. A volt Szovjetunióban a történelem és a hagyományok mit sem számítottak: rosszul összerakott tag­köz­társasága több volt a szov­jet birodalomnak. És füg­getlenséget kapott a rosszul összera­kottság. Ukrajnában is. A sok belső fe­szültséggel, a sok tisztázatlansággal, a sok elfojtott kérdéssel. Ezek tör(né)nek most felszínre – itt, ott hallani…
Mi lehet ebből? Mit hozhat a holnap? Újabb fájdalmak jönnek, borzalmak, avagy a rendezés kezdete. Ehhez beszélni kellene a rendezésről. Arról, ami rosszul volt, ahogyan volt. Ezt nem lehet tovatolni, hogy amikor pislákolni kezd a béke, akkor beszéljünk róla. A béke nem a semmiből léptethető elő… A külső rendezés mellett ott van a belső, a kisebbségek helyzete. Ma még senki nem beszél belső rendezésről. Az uk­ránok segítségért kiáltanak – és bizony rászorulnak. Az ukrajnai kisebbségek hallgatnak – pedig segítségért kellene kiáltaniuk. Most, és végig, talán rájuk is odafigyel egyszer valaki.
Ha valaki megvádolna, álmodozom, annak válaszom: minden változást va­laki, valahol megálmodott… Amit senki nem álmodik meg, abból soha nem lesz semmi.