Játék és politika. Avagy: játékba ágyazott politika?… Egyik és másik. Utóbbi talán. Arra gondolok, hogy mivel az EU elég csodabogár kitaláció, hát a brüsszeli okos emberek kitaláltak egy játékot, Parlamentárium a neve. Ez a politikai szerepjáték 15-18 éves diákok részére készült azzal a céllal, hogy megismerkedjenek nemcsak az EU-s intézményi világgal, de az itt működő politikai (boszorkány)konyhába is betekintést nyerjenek. A játék egyik, indokolt kérdése: hogyan lehetsz „majdnem tökéletes” politikus? És következnek mindenféle leírások (pl. a döntéshozatali eljárás 14, igen 14 lépése), meghatározások sora, intézménytörténet – ez rendben is van. Arra külön kíváncsi vagyok, milyen viselkedést, etikai elveket várnak el attól a személytől, aki politikusként értünk és nevünkben dönt életbevágó kérdésekről. Olykor élet-halál dolgában, miként most Ukrajna esetében. Ilyesmit találok: légy magabiztos (hogy meg tudod csinálni), légy meggyőző, tarts kapcsolatot a közönséggel, beszélj rendes tempóban. És még néhány konkrét tanács, hogyan kell egy témára felkészülni.
Kérdem milliók nevében: az Európai Bizottság elnöke mit gondol saját tisztségéről? Nem szerepet írok, mert a politika nem szerepjáték, akkor sem, ha olykor összehasonlítják. Miként készül egy döntésre? Színészként semmiképpen, aki szerepet játszik, a politikus legyen önmaga. Hiteles. Vagyis őszinte, következetes, megfontolt – a felkészültséget nem is említem.
Ursula von der Leyen politikusi erényeire (?) gondolok abból az alkalomból, hogy az orosz-ukrán tűzszünet lehetősége kapcsán megszólalt a minap – szereti hangját hallatni. És azt találta mondani, hogy „támogatásáról biztosítja az ukrajnai tűzszüneti kezdeményezést”. Na tessék! Éppen ő szól így, aki alig pár hónapja, amikor a magyar miniszterelnök az EU soros elnökeként békemissziót indított el és ennek egyes állomásaiként találkozott Zelenszkij és Putyin elnökökkel, Pekingben a kínai elnökkel tárgyalt, majd a török államfővel, járt Ferenc pápánál és Donald Trumpnál is, szóval akkor Ursula asszonyság kijelentette: „szó sem lehet tűzszünetről, szó sem lehet béketárgyalásokról, mert az az oroszok érdekeit képviseli”. Ma pedig egyenesen támogatja…
Ne foglalkozzunk azzal, mit ér a támogatása. Mivel úgy tűnik, ebben a politikai játszmában kártyát neki nem osztottak, és a pálya széléről kiabálja a mondandóját – őasszonysága ez alkalommal a futottak még kategóriája. Futna az elveszített szerep után…
Mi álljunk meg egy szusszanásra. Mit jelent, ha valaki pár hónap lefolyása alatt 180 fokos fordulatot tesz egy olyan háborút illetően, amely (szinte) három éve szedi áldozatait, alighanem milliót meghaladja az odadobott emberéletek száma. A háborúban változás nem történt. A háború pénzelésében igen: Trump becsukta a kasszát. Tehát tárgyalni kell, most már belátják az ukrán vezetők is.
Az ukránok tudják, ebből a helyzetből jól nem jöhetnek ki. Azt is tudják, tudniuk kell, hogy minden hitelezésnek vége szakad egyszer. Ők az egész háborút kikunyerált juttatásokból pénzelték. Akkor vajon mi okozta von der Leyen pálfordulását? Tudjuk valamennyien: Trump. Aki jól tudja, ki áll az Európai Bizottság élén, eszébe sem jutott odahívni a tárgyalóasztalhoz. Von der Leyen mostani megszólalása siránkozás: engedjék már őt is oda a nagyok asztalához.
Ez világos, térjünk hát vissza az idézett EU-s politikai játékhoz. A felsorolásból a hitelességet hiányolom, és éppen ebben marasztalható el az Európai Bizottság első asszonya. Következetlen: valamikor nem mondott igazat. Most vagy pár hónapja! Mit válaszol ma, ha megkérdezik: miért nem támogatta a tűzszünetet 4 hónapja? Szembe tud-e nézni az emberekkel – nem annyira a 28 tagország vezetőire gondolok, mert békepárti alig van közöttük – hanem az európai polgárokra, mindannyiunkra, akiknek a sorsáért felelős! Vagy azt kellene írnom: felelős volna? Volna, ha következetes volna, ha megbízható volna, ha megfontolt volna.
Számonkérhető ez? Mert: ki is állította von der Leyent az EB élére? Az Európai Parlament – nem a nép, hanem EU-s politikusok alkuja. És ez a gond. Demokráciáról beszél von der Leyen, miközben a lemagasabb EU-s tisztségeket leosztják egymás között. Egyeseknek járna, de nem „jut” (Patrióták).
A brüsszeli politika „magasságában” sokan elfeledik: elszámoltatás mindig lesz, akkor is, ha nem látványos, ha a bukott politikus egy hátsó ajtón somfordál ki, akkor is, ha a bukás nem párosul (a kiérdemelt) vereséggel.
A politikus semmilyen körülmények között ne játsszon! A fiataloknak ezt kell megtanulni!