Az eset döbbenetesen egyszerű. Egy kolozsvári el­vált magyar anya, különben jogász, román apától származó gyermekét magyar óvodába majd iskolába szerette volna íratni. A szintén jogász apa ezzel nem értett egyet és az eset a bíróságra került, pontosabban első alkalommal az apa vitte oda az ügyet, másodszor az anya kérte, hogy a román óvoda után kerülhessen magyar iskolába a gyermek. A bíróság az óvoda esetében is, és pár napja az iskolaválasztást illetően is a román nyelvű intézményt preferálta, pontosabban kötelezte/zi az anyát, hogy románba adja a kisfiút.
Az apa érvei, összefoglalva: a kiskorúnak román nyel­ven kell tanulnia, mert Romániában él, és a hivatalos nyelv a román. Ráadásul így esélye van arra, hogy job­ban beilleszkedjen a közösségbe és a társadalomba, mert megtanul helyesen írni és olvasni románul. Ez lehe­tővé teszi számára, hogy megválassza az egyetemet és a szakmát, amit szeretne, és nem lesz korlátozva vagy kényszerítve arra, hogy Magyarországon, ahol a hivata­los nyelv a magyar, tanuljon tovább vagy ott dolgozzon. Ez ideológia, a rozoga fajtából.
Éppen a fordítottja az igaz – példa erre millió.
Ha magyar felesége jogász képzettséget tudott sze­rez­ni nemrég (fiatalok kell legyenek, hároméves gyer­mek­kel), akkor az anyuka élő tagadása az apa állítá­sának. Hadd ne soroljam tudósok példáit, akik magyarként Romániában a szakmai-közéleti csúcsra feljutottak. Ha nem volna ilyen, nem volna magyarajkú tagja a Román Akadémiának. Tehát a férj indoklása nem érv, hanem egy fel-feltörő hamis többségi ideológia lecsapódása, miszerint a magyarok általában bajt okoznak, nem akarnak tudni románul, nem szeretik a románokat és az országot. Sántít, de nagyon a felvetés – ennek ellenére több vegyes családból származó személy éli meg tragi­kusan származását. Erről Adrian Szelmenczi, napjaink­ban magyarokért is síkra szálló jogvédő aktivista pél­dá­ját érdemes idézni. Vegyes családban nőtt fel, és a két­nyelvűség természetes állapot volt számára. Az iskolá­ban szembesült a romániai magyarokkal kapcsolatos sztereotípiákkal és előítéletekkel. Érzékelte, hogy az ide­gengyűlölő gondolkodás és a diszkriminatív retorika jelen van a román társadalomban. Tízéves volt, amikor egyik tanára ellentmondást nem tűrően a magyarokat a románok legnagyobb elnyomóinak mondta, akik ve­szélyt jelentenek a román nemzet biztonságára. Ezután saját elhatározásból még a családtagjaival is csak ro­mánul kezdett el beszélni. A fordulat később jött…
Esetünk anyukája hasonló helyzettől kívánta eleve megvédeni kisfiát. Magyar iskolában ugyanis tanítják a román nyelvet és kultúrát, a román iskolában a ma­gyarságról semmit!
Az eset a bíróságra került, idén immár másodszor is. Két kérdés merül fel: dönthet-e a bíróság ilyen esetben? Illetve: hozhatott-e a bíró az anyát preferáló ítéletet?
Az iskola nyelvének megválasztása a szülők kizáró­la­gos hatásköre. Nem átadható és nem korlátozható. A szülőknek meg kell egyezni. Ha nem tudnak, akkor a jó­zan ész azt sugallja, hogy azé legyen a végső döntés, aki­nek a bíróság a gyermeket odaítélte, aki elsősorban, de nem kizárólagosan felel a kisfiúért. Esetünkben az anyukáé. Jogszabályi szöveg ilyen dilemmára nincs – mert nem lehet. Ugyanakkor a bíróságnak döntenie kell minden kérdésben, amely családjogi értelemben rá tarto­zik. A bíróságot megkeresték – tehát rá tartozik. A bírónak olyan kérdésben kell(ett) döntenie, amelyben nincs jogszabályi előírás, amikor a törvény csak annyit mond: a saját legjobb meggyőződése az irány- és mérvadó.
A bíró, lehet kiváló szakember, szakmai döntést most nem hozhatott. Viszont a legjobb meggyőződése nem a saját meggyőződése, mivel közösségben él, rajta a környezeti nyomás, hogy egy román-magyar szembenállás esetében – jogszabály hiányában – kinek a pártját fogja. A józan ész a magyar anyukát helyezné előtérbe, a közéleti nyomás egyértelműen a román apát. És a bíró dönt – a közvélemény nyomására, a közhangulatnak megfelelően.
Van-e itt bármi meglepő? Ugye nincs.
Mégis van: nem szabadna megengedni, hogy egy olyan döntést, amelyet a család nem tud meghozni, másvalakire lehessen áttestálni. Olyan ez, mintha a családi dilemmát, hogy vásároljanak-e új kocsit, vagy inkább utazzanak a nagyvilágban, a szomszéd döntené el.
Égbekiáltó, nem?!?
Ui. Nem csodálkoznék, ha a bírói (kényszer)döntés oda vezetne, hogy az anyuka kitelepedik Magyarország­ra. Mert…