„Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos,
gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.”

Juhász Gyula Karácsony felé című lélekemelő verse az egyedi, a hitet ébresztő, az örök megújulást hozó ünnepet hozza elénk, amikor mindannyian bizalommal fordulunk társunk felé, amikor lelki sebek begyógyulnak, amikor igézet száll meg szinte mindannyiunkat.
Szinte – sajnos, csak szinte. Mert a sajtóhír szerint egy svéd állami vállalat minap arra kérte dolgozóit, hogy az ünnepi időszakban ne használják a „Boldog karácsonyt!” kifejezést. A SSAB nagy acélipari vállalat belső levélben kérte azt dolgozóitól, hogy az ünnepi időszakban inkább a „Kellemes ünnepeket!” kifejezést használják a „Boldog karácsonyt!” helyett. Tetszik érteni, ugye!?! Egy állami vállalat vezérkara arra vetemedik, hogy a legszemélyesebb ünnepet, a szeretet mindenek felettiségét hirdető ünnepet, az emberségben, lélekben való megújulást, ennek hitét hordozó karácsonyt lefokozza – számukra egyszerűen csak ünnep.
Szeretném látni a jeles vállalat egyáltalán nem jeles vezetőjét, aki miután hazamegy, és amikor karácsony igézetében egymást átölelik élettársával, édesanyjával, gyermekeivel, így szólal meg: Kellemes ünnepeket. Szeretném látni az arcokat, a zavart és/vagy dühös tekinteteket, és hallani a kérdést: Téged mi lelt? Mi ütött belép? Megtagadod, amit a családban tanultál?
Mert erről van szó. Van olyan ország, és van olyan vállalat, ahol nincsenek szent dolgok. A szentség számomra azt jelenti, hogy mindennél fontosabb, hogy kikezdhetetlenül örök. Háttér és iránytű. Tudjuk, kik jártak előttünk, tudjuk, mit kell védenünk és oltalmaznunk, tudjuk, hova tartozunk. A karácsony Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe. Varázslat, remény, fény. Aki karácsonyt mond – tartozik valahová, megvan a lelki otthona, együtt van szeretteivel. Áthatja a karácsonyi édes mosoly, az ölelés, a közös éneklés, a nyugalom, a felhőtlen öröm.
Már a karácsonyi készülődés is öröm – a karácsonyfa díszítése maga is ünnep. Akkor igazi, ha közben emlékezünk korábbi karácsonyokra, korábbi közös ünneplésekre – a családi hagyományra. Aki látott már feldíszített svéd karácsonyfát, alighanem svéd zászlócskákat is látott a fán. Vagyis sok esetben a családi karácsony nemzeti karácsonnyá tágul. A nagy nemzeti összetartozás karácsonya is.
Most egy svéd vállalat mindettől megfosztaná dolgozóit azokat, akiknek köszönhetően lett ismert és elismert nagyvállalat. Önnön értékeit tagadja meg. Miért teszi? Mert napjaink jelszava az örök igazodás. Igazodni az újhoz, átvenni, zokszó, megjegyzés nélkül. Mert az idegen, az éppen belépő fontosabb, mint a család, a kis és nagy közösség. Felfordult világ, ahol nem az idegen alkalmazkodik – hiszen ő jött ide, ebbe a világba, s nem úgy érkezett, hogy a világot fogja megváltani, hanem úgy, hogy munkát, megélhetést keresett – jó esetben. Ha bekopogott, lépjen be, álljon be a létező csoportokba, közösségekbe – de akár kívül is maradhat. Ha neki így jobb – nincs kényszer. A befogadó oldal kimondva-kimondatlanul egy dolgot vár el: maradhasson meg önmaga. Tiszteljék őt és kialakult szokásait.
A mostani vállalati felszólítás éppen ezt a jogát tagadja meg a svéd embereknek. Kéri: ők igazodjanak az érkezetthez. Miért? Hogy ne ébredjen feszültség. Hogy ne bántsanak meg senkit. Hogy mások is jöhessenek.
Csakhogy az élet értelmetlenné válik az örök igazodásban. Ha csak kifelé figyelünk, elveszítjük önmagunkat. Az éppen kialakuló új helyzet kizárólag akkor válhat fontosabbá a hagyományos, vallott értékeket hordozónál, ha életveszélybe sodródtál. A mások iránti tiszteletnek nem az önnön értékeink megtagadását kell jelentenie, hanem azt, hogy például kölcsönösen tudomásul vesszük a másik ünnepeit, és senkit nem bántunk.
Szent Anzelm imáját tekintsük örök útmutatásnak:

„Öntsd szívünkbe a szeretetet;
azt a szeretetet,
mely hozzánk való szeretetedből forrásozik,
hadd tudjunk másokat úgy szeretni,
mint te minket! Ámen.”