Mint megannyi társam ebben a kelekótya világban, én is nézem a listát – és nem értem. Nem értem, hogy egyes jelöltek miért vállalkoznak egy hosszú, hónapokig feszültségben tartó, pénzt zabáló államfő-választási kampányra, amikor a választási matematika szerint számukra nemcsak kizárt a győzelem, de szavazatra is alig számíthatnak.
A sportban, tudjuk, a részvétel a fontos, a lehetőség, hogy egészséges életet éljünk, hogy élvezzük magát a mozgást. Ott van a Balaton-átúszás. Különféle távok – mindenkinek az, amit önmagától elvár. Nem az eredmény a fontos, hanem a részvétel nyújtotta élmény. Együtt úszni sokakkal, biztonságban – mert közben vigyáznak rád…
Itt tornyosul előttünk a tavaly decemberről idén májusra átkerült román államfőválasztás. Tornyosul, mert dilemmák sora tarkítja és teszi nehezen érthetővé a helyzetet. Jelentkezett 26 jelölt, ebből a hivatalos procedúrák meghagytak 12 főt, és valaki visszalépett egy társa javára.
Ez lehet az első kérdés, a visszalépés valakinek a javára. Minden jelölt induláskor számol: kiket kíván megszólítani, milyen üzenettel, mekkora eséllyel, milyen szavazatokra számíthat. És visszalép, aki reálisan számol, hogy nincs esélye. Visszaléphet egy másik javára. Csak hát az egy jelölt(re kapható) szavazatmennyiség nem egy zsák krumpli, amit szépen áttestálok másra, használja egészséggel. A szociáldemokraták, liberálisok és az RMDSZ közös jelöltje nem számolhat ezen pártok összes szavazóira – hiába a pártok közötti megállapodás. Ezen pártok sok választója éppen a közös jelölt okán marad otthon – a jelöltet nem tudja elfogadni, másra nem akar szavazni…
Nézem, nézzük a listát, a szavazócédulára felkerültek közül olyanokat veszek sorra, akiket a közvéleménykutatók 1% alá „mérnek”. A közvéleménykutatóról sokan gondolják: mér. Ha valóban mérne, az (olykor) egymással vetélkedő cége(cské)k nem állhatnának elő, szinte egymást követő napokon, 10-15%-os „mért” különbségekkel. Mindenik egy saját mintán „mér”. A megkérdezendő minta kiválasztása nagy mértékben meghatározza a végeredményt.
Szóval futottak még. Senki ne vegye zokon a kifejezést, de a sportnál maradva vannak esélyesek és vannak mások, akik ott poroszkálnak az esélyesek mögött. Számukra a részvétel nem sport, nem egészség, nem felüdülés – hanem kemény feladat. Programok, reklám – és sok-sok pénz. Mondják, a demokrácia pénzbe kerül. De, kérdem, aki látja, hogy semmi, de semmi esélye, az miért nem áll félre, miért pocsékolja a saját (és támogatóinak a) pénzét.
Itt van Sebastian Popescu, akire oda is figyelhetnénk, hisz Temesváron végezte az állatorvosit – amit alig öt évig gyakorolt, s azóta a politika libikókáján (potya)utas. Beírt egy pártot (Új Románia Pártja), leleményesnek aligha mondható vezérszavai az átláthatóság, a meritokrácia vagyis teljesítményelvűség és az integritás, vagyis az értékek, célok és szabályok tiszteletben tartása. Ha kulcsszavakat magyarázni kell, akkor eleve gond van. Csoda-e, hogy Sebastian Popescu nevéhez és pártjához semmilyen politikai siker nem kötődik, pedig 2019 után a tavaly is benevezett az államfői versenybe. Egyetlen kérdése marad az embernek: miből él egy olyan ember, aki szakmáját odahagyta és a politikában potyautas?
Cristian Terheș politikai életrajzát nézegetve elsőként azt kell észrevenni, hogy politikai vándor, több pártban megfordult, az Európai Parlamentbe is eljutott, élt az USAban, vagyis nincs híjával a politikai tapasztalatnak. Célja Románia erőssé, biztonságossá és virágzóvá tétele. Lózung – legyint erre a polgár. Úgy látszik, a tapasztalatokat nem tudta tanulsággá konvertálni. Felszentelt pap, aki több pártnál is felbukkant az idő során, legutóbb az AUR-nál, most a párt elnökének ellenjelöltje.
A szebbik nem képviselője Lavinia Șandru, színiakadémiát végzett, megfordult a média felső szintjein és a korrupció is alighanem megsuhintotta, ugyanis férje hatéves börtönbüntetést kapott korrupciós ügyek miatt. Most már exférj. Szépen beszél, meggyőző tud lenni, hallottam (véletlenül) egy műsort vele az egyik magáncsatornán, kiváló teljesítmény volt, ahogyan elnökjelölt-társait kiosztotta.
Szóval lista, legyinthet kedves olvasóm, ne figyeljünk oda ezekre a jelöltekre. Szívesen tenném, viszont – erre még visszatérek – van a jelöltek között igazi politikai kalandor is, ezt látva a polgár másodikat is sóhajt, miközben kérdezi önmagától: kitől kell jobban őrizkednünk: az esélytelen önjelöltektől vagy a kalandoroktól?

Na ugye…