Amikor olvassuk e szót, mindenki ugyanarra gondol. Vagy nem?
Talán nem árt végiggondolni, mi jut a szóról eszünkbe, kiben mit idéz fel…
A magyarellenesség leginkább a sportban van jelen, krajovai szurkolók nemrég azt ordították kórusban Sepsiszentgyörgyön egy A-ligás meccsen, hogy ki az országból a magyarokkal! Ez tekinthető a csúcsnak, amikor valaki(k) egy olyan tájegységi jelenlétük alkalmával, amelyről semmit nem tudnak – mert nem akarnak tudni! – és ahol eladdig nem jártak, bekebelezik a helyszínt, a magukénak deklarálják, és onnan a helyi őslakosokat elzavarnák.
Mit tud az átlagromán a magyarokról? Amit a média közvetít. Oktatás? Ugyan már, a tankönyveknek vagy nincs magyarság-képe, vagy torz. De főleg az előbbi. Eltekint az állami oktatás attól a milliónyi embertől, a helyi közösségeiktől, akik évezrede élnek itt, akik építik/-tették saját világukat torzsalkodások nélkül, amíg a világpolitika rájuk nem hozta a változást. Kérdés, mi a nagyobb baj: a tájékoztatás hiánya vagy az érdeklődés hiánya? Én az előbbit látom igazi gondnak, mert a józan tájékoztatás nemcsak szükség, hanem kötelesség is. Állami feladat. Ezt a román állam illetékes szervei egy évszázada, folyamatosan elmulasztják.
Nekem magyarellenesség az is, ha valaki a villamosban rászól a mellett beszélgető ismeretlen utasokra: „Beszéljenek románul!” Ha afgánul beszélgetne ott két marcona figura, akkor „jól odaszólna”? Szerintem nem – félne. De a magyarról tudják: nem agresszív, az esetek 95%ában vissza sem szól. Vagyis mégis tud valamit: hogy az a másik magyar, és azt is, hogy ha magyar, akkor rendre lehet utasítani. Ez politikai kérdés, ebben benne van a román állam, az államot megjelenítő intézmények mulasztása. De alighanem bűnről is lehetne beszélni. Hiszen a tájékoztatás folyamatos elmaradása rombolja a helyi interetnikus viszonyokat, növeli a konfliktusok veszélyét.
Ritkán gondolkodunk el a kifejezésen, nem elemezzük a fogalmat: magyarellenesség. A szociológus azt mondja, hogy azt nevezzük magyarellenességnek, ami a magyarok strukturális alárendeltségét újrateremti. Ha jobban ki akarjuk fejteni, akkor gondolnunk kell a kulturális pluralizmusra – ugye mennyit blabláznak egyes politikusok a multikultiról, ami szerintük itt van velünk és jól van. Nem merülök bele, hogy mi van/nincs itt, de az biztos, nincs jól.
A magyarellenességet az adja, ha a magyar közösség, intézmény elleni támadók eljutnak a kizárásig. Amikor a multikulti blablát megtagadva mondják/ordítják, magyarok számára nincs itt hely.
Láthattuk, olvashattuk, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az elmúlt hetekben durva támadásokat indított a magyar közképviselet ellen, olyan jelzőkkel illette az RMDSZ-t, mint „árulók” vagy „undorító, soviniszta teremtmények”. Engem nem nyugtat meg, amit sokan tudunk, hogy két évtizede a Nagy-Románia Párt használt hasonló magyarellenes minősítéseket, és már régen nincsenek, ledarálta őket a politika.
Vadim Tudor valóban nincs, de a szelleme itt van, ha az AUR azt engedheti meg magának, amit megenged. Hogyan juthat el valaki (Dan Tanasă), aki évekig székelyek között él, saját bevallása szerint beszél és ért magyarul, olyat állításokig, hogy az RMDSZ teljes csapata mindig is Romániától idegen parancsoknak engedelmeskedett!? Gondoljunk bele, ha egy román pártról állítaná ezt, azonnal „rajta volna” az államvédelem és elszámoltatná. Most nincs – ez is magyarellenesség. A nem egyforma bánásmód.
Kedves olvasóm, talán nem figyelt fel egy apróságra (?), ezért idézem: május 23-án a kormány elfogadta az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzésének és leküzdésének 20242027-es országos stratégiáját. Jókor?! És 30 évig kellett erre várni! Még csak annyit: a romániai magyarellenességről a Deutsche Wellé-ben Sabina Fati ismert román publicista értekezett és megjegyezte: „Mindig az a benyomásunk, hogy az erőszak hirtelen jelenik Romániában, de a jelenségnek hosszú társadalmi és politikai története van.” Szerinte elsősorban politikai erőszakkal van dolgunk, amely az évek során lassan érlelődik. A radikalizmus az elmúlt harminc évben egyáltalán nem tűnt el, s Vadim Tudortól, a Nagy-Románia Párt vezetőjétől kezdve, aki a 2000-es években egyesek stadionokban történő kivégzését ígérte, egészen a most nyilatkozó George Simion AURelnökig.
Azon csodálkozom, utóbbi úgy képzeli, van olyan magyar Romániában, aki egyetért vele. Vagy én gondolom rosszul, hogy ez ki van zárva?