Amikor olvassuk e szót, mindenki ugyanarra gondol. Vagy nem?
Talán nem árt végiggondolni, mi jut a szóról eszünkbe, kiben mit idéz fel…
A magyarellenesség leginkább a sportban van jelen, krajovai szurkolók nemrég azt ordították kórusban Sepsiszentgyörgyön egy A-ligás meccsen, hogy ki az országból a magyarokkal! Ez tekinthető a csúcsnak, amikor valaki(k) egy olyan tájegységi jelenlétük alkalmával, amelyről semmit nem tudnak – mert nem akarnak tudni! – és ahol eladdig nem jártak, bekebelezik a helyszínt, a magukénak deklarálják, és onnan a helyi őslakosokat elzavarnák.
Mit tud az átlagromán a magyarokról? Amit a média közvetít. Oktatás? Ugyan már, a tankönyveknek vagy nincs magyarság-képe, vagy torz. De főleg az előbbi. Eltekint az állami oktatás attól a milliónyi embertől, a helyi közösségeiktől, akik évezrede élnek itt, akik építik/-tették saját világukat torzsalkodások nélkül, amíg a világpolitika rájuk nem hozta a változást. Kérdés, mi a nagyobb baj: a tájékoztatás hiánya vagy az érdeklődés hiánya? Én az előbbit látom igazi gondnak, mert a józan tájékoztatás nemcsak szükség, hanem kötelesség is. Állami feladat. Ezt a román állam illetékes szervei egy évszázada, folyamatosan elmulasztják.
Nekem magyarellenesség az is, ha valaki a villamosban rászól a mellett beszélgető ismeretlen utasokra: „Beszéljenek románul!” Ha afgánul beszélgetne ott két marcona figura, akkor „jól odaszólna”? Szerintem nem – félne. De a magyarról tudják: nem agresszív, az esetek 95%ában vissza sem szól. Vagyis mégis tud valamit: hogy az a másik magyar, és azt is, hogy ha magyar, akkor rendre lehet utasítani. Ez politikai kérdés, ebben benne van a román állam, az államot megjelenítő intézmények mulasztása. De alighanem bűnről is lehetne beszélni. Hiszen a tájékoztatás folyamatos elmaradása rombolja a helyi interetnikus viszonyokat, növeli a konfliktusok veszélyét.
Ritkán gondolkodunk el a kifejezésen, nem elemezzük a fogalmat: magyarellenesség. A szociológus azt mondja, hogy azt nevezzük magyarellenességnek, ami a magyarok strukturális alárendeltségét újrateremti. Ha jobban ki akarjuk fejteni, akkor gondolnunk kell a kulturális pluralizmusra – ugye mennyit blabláznak egyes politikusok a multikultiról, ami szerintük itt van velünk és jól van. Nem merülök bele, hogy mi van/nincs itt, de az biztos, nincs jól.
A magyarellenességet az adja, ha a magyar közösség, intézmény elleni támadók eljutnak a kizárásig. Amikor a multikulti blablát megtagadva mondják/ordítják, magyarok számára nincs itt hely.
Láthattuk, olvashattuk, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az elmúlt hetekben durva támadásokat indított a magyar közképviselet ellen, olyan jelzőkkel illette az RMDSZ-t, mint „árulók” vagy „undorító, soviniszta teremtmények”. Engem nem nyugtat meg, amit sokan tudunk, hogy két évtizede a Nagy-Románia Párt használt hasonló magyarellenes minősítéseket, és már régen nincsenek, ledarálta őket a politika.
Vadim Tudor valóban nincs, de a szelleme itt van, ha az AUR azt engedheti meg magának, amit megenged. Hogyan juthat el valaki (Dan Tanasă), aki évekig székelyek között él, saját bevallása szerint beszél és ért magyarul, olyat állításokig, hogy az RMDSZ teljes csapata mindig is Romániától idegen parancsoknak engedelmeskedett!? Gondoljunk bele, ha egy román pártról állítaná ezt, azonnal „rajta volna” az államvédelem és elszámoltatná. Most nincs – ez is magyarellenesség. A nem egyforma bánásmód.
Kedves olvasóm, talán nem figyelt fel egy apróságra (?), ezért idézem: május 23-án a kormány elfogadta az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzésének és leküzdésének 20242027-es országos stratégiáját. Jókor?! És 30 évig kellett erre várni! Még csak annyit: a romániai magyarellenességről a Deutsche Wellé-ben Sabina Fati ismert román publicista értekezett és megjegyezte: „Mindig az a benyomásunk, hogy az erőszak hirtelen jelenik Romániában, de a jelenségnek hosszú társadalmi és politikai története van.” Szerinte elsősorban politikai erőszakkal van dolgunk, amely az évek során lassan érlelődik. A radikalizmus az elmúlt harminc évben egyáltalán nem tűnt el, s Vadim Tudortól, a Nagy-Románia Párt vezetőjétől kezdve, aki a 2000-es években egyesek stadionokban történő kivégzését ígérte, egészen a most nyilatkozó George Simion AURelnökig.
Azon csodálkozom, utóbbi úgy képzeli, van olyan magyar Romániában, aki egyetért vele. Vagy én gondolom rosszul, hogy ez ki van zárva?
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
16 July 2025EUR5.0722 RONHUF1.2679 RONUSD4.3658 RONXAU468.9817 RONIdőjárás