Sokszor legyintünk, ha mások bajait említik. Mert a miénk itt, Európának ezen a huzatos felén mindig súlyosabb(nak tűnik). El sem tudjuk hinni, hogy a szép, rendezett, fejlett, gondozott, kiszámítható, beszámítható Nyugaton ne volna minden príma primissima. Mert ott úgy dukál. Ilyen az a világ – így gondoltuk, így sugallták nemcsak 1990 előtt, de utána is. Ma is, a mindenféle kihívás, gond és nyomor okán is, ha valaki Európának erről a végéről megszólalni merészel, azonnal belé fojtják a szót: várj még sorodra! Mikor jön, jöhet el? Amikor a Nap mindenkire egyformán fog sütni. Mert most?…
Szóval hallgassunk, bár azt nem hiszem, hogy hallgatni bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben arany… De ha nem is beszélek, azért még olvasok, éspedig nyugati sajtót, a neten azt is lehet. Német sajtót olvasok, mit tegyek, ha számomra az idegen nyelvek közül a német az első. Német sajtó a németek földjéről, ahol – ugye: közmondásosan – minden rendben van. Mert a németek olyanok, precízek stb. Következzen egy rövid körkép a Deutsche Welle alapján (január 12. és 13.).
Autópályák, a németek büszkesége. Az észak-rajna-vesztfáliai Lüdenscheidnél az autópályahidat le kellett zárni már egy esztendeje, olyan kritikus az állapota. Tenni kellene valamit – a hivatalosságok egy teljes éve vakarják fejük búbját. Két lehetőséget említ a sajtó: felrobbantani vagy felújítani. Mi itt a dilemma? Hm…
A német mobilszolgáltatóknak előírták, hogy 2022 végéig építsék ki a teljes mobilhálózatot az ország területén!! 2023 elején még mintegy 10 ezer négyzetkilométer (Temes megye területe 8700 nkm) nagyságú területen nincs térerő, ahol sem telefonálni, sem internetezni nem lehet. Hmm…
Az e-közigazgatás kérdése. Törvénybe foglalták, hogy 2022 végére online is lehessen okiratokat igényelni, de az önkormányzatok az akadozó digitalizációval nem tudnak lépést tartani. Ehhez 500 reléállomást kellene kiépíteni. Elkészült 95. Németország 35 európai ország közül a 21. helyen áll az e-közigazgatás terén. Hmmm…
Akut a pedagógushiány: az óvodákból százezer gondozó, az iskolákból negyvenezer tanár hiányzik. Gyorstalpalókkal kívánnak segíteni a helyzeten, de a tanári pálya nem vonzó. Szászországban, a szülők petíciójára válaszul a miniszter az illetékes körzetben több tantárgy kivételével csökkentette a tantervi követelményeket. Megszűnt a hittanoktatás, és tanárhiány miatt nyolcadikban a biológiát, a hetedikben a zenét és a társadalomismeretet kivették a helyi tantervből. Hmmmm…
Akadozik az áramszolgáltatás, nemcsak a környezetvédők kedvenc elektromos autói terhelik túl az elektromos hálózatot, hanem a kötelező energetikai átállás miatt beszerelendő hőszivattyúk is. Tiszta szerencse, hogy a hőszivattyúk telepítése akadozik, mert a gyártó nem tud lépést tartani az igényekkel. Áruhiány van, mint nálunk 1990 előtt. Hmmmmm…
A kórházi ágyak kérdése. A gyermekkórházakban az intenzív osztályos ágyak negyven százaléka kihasználatlan a személyzet hiánya miatt. Nincs személyzet, nincsenek ápolók, nincsenek orvosok. A kórházi intenzív osztályokon ötvenezer ápoló hiányzik. Egy ápolónő: „a várakozási idő a sürgősségi osztályokon akár negyven óra is lehet. Nem tudod ellátni a betegeket, nincs rá egyszerűen időd, akár meg is halhatnak.” (ZDF Frontal) Hmmmmmm…
A Szövetségi Gyógyszer- és Orvostechnikai Intézet ellátási hiánylistáján 330 gyógyszer szerepel; például a gyermekeknek szánt lázcsillapítók nehezen szerezhetők be a német gyógyszertárakban. Sehol nincs penicillin. Egy kétségbeesett szülő hét órán át várt arra, hogy egy másik szülő, otthonról, behozzon neki egy bontatlan csomagot. Hmmmmmmm…
A Spiegel magazin jelentette meg Ruprecht von Butler vezérőrnagynak a hadsereg felügyelőjéhez intézett levelét. Egy lőgyakorlaton kiderült, hogy a 18 legkorszerűbbnek számító Puma páncélosból egyetlen egy sem üzemképes. Hmmmmmmmm…
Ne folytassuk – volna még mivel.
Egy kérdés: ennek a Németországnak mit jelentenek az orosz ellenes szankciók? Megoldanak valamit? Vagy visszajutunk a klasszikus válaszhoz: elterelik a figyelmet. Nem arra figyelnek, amire kellene.
Apropó: láttak önök németföldön tiltakozókat? Belőlük is hiány van?!
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


01 Feb 2023
Írta admin
0 Hozzászólás