Csodálkozunk, a legtöbben soha nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy semmi, az ég világán semmi ne úgy következzen be, ahogyan arról a politika nagy ismerői (pártvezérek, sajtósok, közvéleménykutatók) a választások előtt meséltek. Ha semmi nem igaz abból, amit mondasz, az hazugság vagy mese. Maradjunk az utóbbinál.
Ami a november 24-i romániai elnökválasztáson történt, lenullázza a romániai közélet fontos intézményeit, szereplőit, folyamatait. Leírtam pár hete, hogy az amerikai elnökválasztás kiemelt vesztese a Harrist befutónak jósoló ballib sajtó. Joggal szegezheti nekem olvasóm a kérdést: és a román(iai) médiával mi a helyzet? Mit látott a hétfőn délre kialakult eredményből? Abból, hogy a két nagy párt jelöltje elvérzik politikai értelemben?
Idézzük fel, a november 22-i közvéleménykutatás (nem érdekes, ki készítette, mert a választási eredményt senki meg sem közelítette) milyen politikai előképet közvetített: hónapok óta „tudta” minden tájékozott romániai polgár, hogy az első Marcel Ciolacu, a szociáldemokraták vezére, két nappal a szavazás előtt 23,7%-ra mérték. Az exit-poll adatfelvétel 24,6%-ot vizionált neki, az eredménye
1.769.418 szavazat, vagyis 19,15%. Ha behozza bármelyik jósolt eredményt, akkor megnyerte volna az első fordulót. És rosszul mérték Elena Lasconi esélyeit/szavazatait (az előbbi sorrendben: 17,8% / 18,2% és 19,17% vagyis
1.771.596 szavazat). A legnagyobb baklövés Călin Georgescu, a váratlan győztes szereplésével kapcsolatos: 8,1% / 16,5% és 22,95%, vagyis 2.120.181 szavazat. Mindenkit rosszul mértek, az egyetlen kivétel Kelemen Hunor – ami azért meglepő, mert a magyar jelöltek szereplését nem tudták a korábbiakban helyesen előre jelezni.
Kérdés tömérdek. Csak néhányra lehetséges most kitérni.
Az igazi kérdés: honnan bukkant fel C. Georgescu? A politikai háttérből. 1990 óta jelen van a román közigazgatás felső szféráiban, ismeri a politika fondorlatos világát, miniszterelnöknek is javasolták (az AUR). De igazából szakértői munkát végzett évtizedeken át, az így szerzett tapasztalatot tudta kamatoztatni a mostani kampány során. Ismerte a legutóbbi kormányok hibáit, a téves és rossz döntéseket, tudta, hol kell támadni. Jól kommunikál, meséit többek között a legionárus mozgalom dicséretét majd mentegetését – úgy tudta előadni, hogy elnézzék neki, és azok, akik a román pártelitekből kiábrándultak, benne lássák az újat hozó vezetőt. A sajtó, a pártok nem „látták” térnyerését, mert a szociális hálózatokat a szociológia klasszikus eszköztárával nem tudják sem be-, sem felmérni.
Közvéleménykutatások, kutatók helyzete. Tévedésük fatális, ilyenkor, ha igazi szakember vagy, beismered a hibát és visszalépsz. A szavazatszámlálás folyamatát közvetítő tévéműsor egyik riportere meg is kérdezte a szakembert (az ő neve sem érdekes), hogy miért nem lép vissza. Mert tízen lépnek be helyette és ugyanazokkal a módszerekkel dolgoznak. Vagyis itt nemcsak egyes szakemberek, hanem a szociológia helyzetéről van szó, amikor a kutatók nem szántak elegendő időt és szakmai figyelmet arra, hogy például a TikTokos közösségi hálózati szolgáltatás valós hatását mérni tudják.
Az exit-poll, az urnáktól távozó szavazók lekérdezése sem bizonyult jó módszernek, hiszen az idézett adatsorok második tételeként látható, hogy mekkora volt az eltérés a felmérés és a valós eredmények között. Ez pedig azt jelenti, hogy a szavazó nem őszinte akkor, ha a rendszert tagadó, alig ismert jelöltről van szó. Ez ismert régecske, érdekes, hogy a szociológia ezzel sem tud/nem akar foglalkozni.
Végül marad kérdésként a rendszerváltó hangulat. Ezt sem jelezték események és kutatók. Pedig a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok közös szereplései kapcsán az utóbbi bő két évben sok komoly dilemma merült fel. Látható volt a szándék, hogy összefogásukkal uralni akarták a politikai piacot, és néhány kiugró esetet leszámítva az elképzelés működött. Akkor váltak a nagyvilág számára is láthatóvá a közöttük kialakult feszültségek, amikor éppen a mostani elnökválasztásra készültek. Vége lett a nagy barátságnak, és durva vádaskodásokra is sor került – egymást szapulták. Ami egyértelműen a rendszerellenes jelölteknek segített.
2024-ben az a fura helyzet alakult ki, hogy az államfőválasztás második fordulójában két rendszerkritikus politikus között kell választani – mert Elena Lasconi is alig pár hónapja lépett elő pártelnökké, különben Câmpulung város polgármestere. A nagypolitikában korábban nem szerepelt. Kampánya hullámzó volt, vehemens kritikával, apróbb és nagyobb ellentmondásokkal és (családi) perpatvarral – az ő jelenléte a második fordulóban szintén meglepetés.
El kellene kezdenie építkezni. És nemcsak neki.