Tudom, kedves olvasóm, ezekben a napokban minden az olimpiáról szól – és még én is?! Igen, én is. Bejelenteni valóm van. De erről kicsivel odébb…
Nem állok be a megnyitó ünnepséget bírálók kórusába: elvégzik ezt a feladatot mások, nem kell félnem. A francia szervezők szinte annyira leégtek, mint Macron a legutóbbi francia parlamenti választásokkal. Mi köze ehhez Macronnak? Csak annyi, hogy az olimpia elölről hátra és fentről le a mélységekig csupa politika. Hova lett a sport? – kérdezhetnénk, de minek. A két keretező rendezvény, a nyitó és záró ünnepségek úgyis leváltak magáról a sportról, ezekkel a rendezvényekkel egy újabb vagy másik világverseny folyik. Ki, melyik nemzet képes nagyobbat domborítani? A franciák annyira kidüllesztették, hogy (a rendezők) már nem férnek saját bőrükben. Tudjuk, láttuk, hallottuk. Ezen a megnyitón a hajók felvonulása unalmas volt; a zene, Lady Gagával az élen valamikori szépnek és jónak szomorú, széteső utánzata; a táncok, pardon, a rángatózás az idegbajt juttatták sokunk eszébe; a vízen vágtázó lovasra találták ki az olimpiai szállóigét: a vágtatás a fontos, nem az, hogy eljuss valahová… Aztán a genderlobbi, hát az csodásan működött, főleg egy olyan országban, ahol nagy odafigyeléssel tartják távol a közügyektől éppen az egyházat. Hát itt az LMBTQ vastagon jelen volt, itt bukkant fel szakállas nő, ott borultak egymásba egynemű felnőttek, amott végződtek női testek férfifejben és fordítva. Volt itt minden, ami a normalitást meghaladja. Meg a jóízlést. Kinek kell ez?! Megcsúfolták az utolsó vacsora üzenetét és szentségét tele van a sajtó elégedetlenséggel, és nagyon igazuk van a kritikusoknak.
A franciáknak sikerült annyira rendkívüli olimpiai megnyitót produkálni, hogy erről még sokáig fognak szomorúan, dühösen, idegesen, lemondóan beszélni. A pénz nem számított. Közben a sportolók szerény körülmények között laknak. Kellene-e jobb? Jó kérdés: az a 10 milliárd eurócska, amennyibe kerül(hetet)t igazán nem sok a büszke francia kebelnek. Mit tegyek, ebben a helyzetben a két székely 1920-as beszélgetése jut eszembe. Így az idősebb: Eddig Erdélyben egy magyarra másfél román jutott. Most, Romániában egy magyarra jut három és fél román. Mire a fiatal: kell is annyi!Szóval a francia szervezők nem annyira az olimpiára, hanem az ünnepségre, a látványra költöttek. Ne lepődjünk meg túlságosan: az olimpiai nyitóünnepségek különleges események, amelyekről azt tartják, hogy a házigazda ország kultúráját és kreativitását mutatják be. Kultúrát kaptunk, de a kreativitás itt önmaga ellen fordult. Nem a célért, önmagáért volt: olyat, aminőt eddig senki! Ez bejött. Számoltassák el a szervezőket azok, akik adták a pénzt. (Bár Macron mintha mentegetné a kétballáb szervezői garnitúrát. Mit mondjak: nem csodálkozom…)
Szóval nem az olimpiáról, magunkról kívánok szólni. Mert mellőzve érzem magam. A szó valós meg átvitt értelmében is. Eddig úgy gondoltam, az olimpia mindenkiről szól, mindenkiért van. Hiszen a részvétel, és nem a győzelem a fontos. Sőt annyira fontos a részvétel, hogy pár évtizede kialakultak az olimpiák kísérő, vagy társrendezvényei. A paralimpia testi fogyatékosok, sérültek számára rendezett nemzetközi sportversenyek az olimpiai játékok mintájára. A kerekesszékesek első versenyeit 1948-ban, az olimpiával párhuzamosan rendezték. 1960tól vált rendszeressé. Nem tartozik a paralimpiához a siketolimpia és az értelmi fogyatékos sportolók számára rendezett speciális olimpia. Ez utóbbiak az esélyegyenlőség címszava alá tartozó események, ezért kapnak külön figyelmet a kisnövésűek és a látássérültek. A paralimpikonok küzdenek azért, hogy úgy kezeljék őket, mint az ép olimpikonokat. 2007-ben döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arról, hogy létrehozza az ifjúsági olimpiai játékokat, a 14 és 18 év közöttiek részére.
És itt következik a bejelenteni valóm: Európában a lakosságnak kb. 10%-a a nemzeti kisebbségek kategóriájába tartozik. Mennyi nemzeti/etnikai kisebbségi lehet Ázsiában, a két Amerikában, Afrikában – világhálós kereséssel összefoglaló adatokat nem találtam. De ha figyelembe vesszük a mindenfelé fellobbanó feszültségeket, amelyek okai között ott vannak az etnikai egymásnak feszülések – a világszintű arányszám is ott lehet a 10% körül.
Kérdem: a nemzeti kisebbségek részére miért nem rendeznek olimpiát? Ha rám bízzák, olyan szép szöveget költök felette szükséges voltáról, hogy mindenki meghatódik. Mert szép, mert jó, mert – kell. Mert itt az ideje, hogy ránk is odafigyeljenek!